Jegesmedvék

2021.06.26. 13:00

Láda Balázs befejezte, de a hokiban folytatja

Befejezi aktív játékos-pályafutását a DVTK Jegesmedvék ikonikus hátvédje.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

Láda Balázs, a klub történetében a legtöbb lejátszott mérkőzéssel és gólpasszal rendelkező saját nevelésű védő huszonegy szezonon keresztül erősítette a klub felnőttcsapatát. Visszavonulása után is a klub kötelékében marad, a felnőttcsapat general menedzsereként (ügyvezető igazgatójaként) és az U14-es csapat edzőjeként folytatja karrierjét.

Csapata erőssége volt

Láda Balázs Miskolcon született, és itt is tanulta meg a jégkorong alapjait. Végigjárta a helyi utánpótlás-korosztályokat, majd 17 évesen már a felnőttcsapat kötelékéhez tartozott. A 2002/2003-as idényben az U20-as magyar válogatottal érte el első komoly sikerét, amikor aranyérmet szerzett a divízió II/B világbajnokságon, tette ezt úgy, hogy a tornán ő szerezte a legtöbb gólt és pontot a hátvédek között. A következő években már meghatározó játékossá nőtte ki magát szeretett klubjának felnőttcsapatában.

A 2011/2012-es idény az egyetlen olyan évad, amikor nem Miskolcon jégkorongozott, ekkor a Fehérvár AV19 csapatával az EBEL-ben is szerepelt, valamint magyar bajnokságot is nyert. Pályafutásának sok kiemelkedő pillanata közül az egyik szintén ebben az évben következett be, hiszen a divízió I/A világbajnokságon bronzérmet szerző válogatottban viselhette a címeres mezt.

Sikert sikerre halmozott

A székesfehérvári idényt követően visszatért szülővárosába, és aktív részese volt annak, hogy a csapat évről évre egyre jobb eredményeket ért el. Ennek egyik csúcsát a 2014/2015-ös évad jelentette, amikor a csapat három aranyat is nyert. Amelyik versenysorozatban elindult, azt meg is nyerte. Első helyen végzett a bajnokságban, a Mol Ligában, és megnyerte a Magyar Kupát is. Ezek a sikerek a miskolci jégkorongot az ország legjobb csapatai közé emelték és a következő években már a DVTK színeiben további sikerek következtek Láda Balázs számára. További két bajnoki és ligagyőzelmet és egy Magyar Kupa-aranyérmet ünnepelhetett nevelőegyesülete csapatával. Ezt követően 35 évesen is erőssége volt annak a csapatnak, amelyik a szlovák ligában folytatta szereplését és három szezon alatt 157 mérkőzést játszott Európa egyik erős pontvadászatában.

Változások

Értesüléseink szerint Nagy Ádám, a Macik eddigi általános igazgatója a DVTK Jegesmedvék akadémiája igazgatójaként folytatja pályafutását, a helyére – szervezeti változás keretében – kerül Láda Balázs.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában