Majdnem veretlenül

2021.06.04. 07:00

Igazi diadalmenettel jutott fel az NB II-be az alsózsolcai női kézilabdacsapat

A Borsod Sport Klub női kézilabdázói óriási fölénnyel nyerték a megyei bajnokságot.

Kolodzey Tamás

Forrás: Olvasónk küldte

Az alsózsolcaiak az alapszakaszt és a felsőházi rájátszást is kiütéssel nyerték: tizennyolc mérkőzésükből csupán egyet veszítettek el, úgy lettek bajnokok, hogy diadalukat egyik gárda sem veszélyeztette.

Heti négy edzés

– Olyan találkozónk is volt, amelyet harminchárom gól különbséggel nyertük meg – kezdte Mádli-Szűcs Laura vezetőedző, majd így folytatta: – Ettől függetlenül a megyei bajnokságok átlag színvonalához képest a mentorom szerint az itteni sorozat nívójára senkinek nem lehetett panasza. Mi azért emelkedtünk ki a mezőnyből, mert nagyon jó csapatot hoztunk össze, remekül sikerült az alapozásunk, megfelelően igazoltunk, és valamennyi mecscsünket komolyan vettük. Teljesítettük is a célunkat, bekerültünk az NB II.-be.

Mádli-Szűcs Laura az erőgyűjtésükről azt mondta, hogy Alsó- és Felsőzsolcán dolgoztak, sőt a Mátrát is megjárják:

– Amikor tavaly nyáron feloldották a korlátozásokat, nyomban munkához láttunk. Mindig ott tréningeztünk, ahol volt szabad terem, majd kimozdultunk megszokott környezetünkből, és egy hétig Mátraházán táboroztunk. A versenyidőszakban pedig hetente négyszer gyakoroltunk, és ezeken a foglalkozásokon kerettagjainknak döntő része jelen volt, a lányok igyekezete aztán a bajnoki mérkőzéseinken kamatozott.

Komolyan veszik

A Borsod Sport Klub gárdájának átlagéletkora alig haladta meg a húsz esztendőt: legfiatalabb sportolójuk tizenhat, a legidősebb pedig huszonöt éves volt.

– Mindössze öt tapasztaltabb kézilabdázót vonultattunk fel, a többiek az ifjúsági korcsoportba tartoztak – közölte Mádli-Szűcs Laura. – Diadalunkhoz valamennyien hozzátették a magukét, Hogya Gabriellát viszont név szerint azért emelem ki, mert őt az akarata és a hatalmas szíve emelte a társai fölé. Nagyon várjuk a soron következő küzdelemsorozatot, azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy az NB II. igencsak meghaladja a megyei bajnokság szintjét, így újra szükségünk lesz a sikeres alapozásra és erősítésekre is. Szeretnénk felpezsdíteni szűkebb pátriánk női kézilabdaéletét, igyekezetünkhöz kellő motivációt szolgáltat a harmadik vonalat jelentő NB II. Hosszútávú terveink vannak: küldetésünket komolyan vesszük, ennek jegyében már korábban sínre tettük utánpótlás-nevelésünket, az U8-asoktól kezdve a felnőttekig sok évfolyamot versenyeztetünk, igazolt sportolóink száma bőven meghaladja a százat, így bizakodással tekintünk a jövőbe.

Neveznek az NB II.-re

Az alsózsolcaiak a bajnoki címükkel jogot szereztek az NB II.-es bajnokságon való részvételre.

– Igen, élünk a lehetőséggel – mondta Mike Martin, a Borsod Sport Klub elnöke, aki 2017-től tölti be a tisztségét. – Tavaly a pandémia miatt félbemaradt a bajnokság, ennek ellenére a szövetségtől megkaptuk az indulási lehetőséget. Viszont szakmai okokat figyelembe véve akkor még úgy döntöttünk, hogy nem tesszük fel a kezünket az NB II.-re. Most viszont átgázoltunk a mezőnyön, ezzel pedig úgy ítéljük meg, hogy beleerősödtünk a majdani NB II. mezőnyébe, így a magasabb osztályban a helyünk, beadjuk a nevezésünket. A jelenlegi gárda tagjaira építünk, de erősítéseket is tervezünk. Az NB II.-es szerepléshez adottak a tárgyi feltételeink, forrásoldalról sem lesz gondunk, újoncként pedig a bennmaradás kiharcolását tűzzük ki. A 2021/22- es versenykiírást még nem hozták nyilvánosságra, ezért a bajnokság rajtjának időpontját sem ismerjük, a korábbi évek gyakorlata alapján azonban várhatóan vagy augusztus végén vagy szeptember elején vágunk a pontvadászatnak.


A bajnokcsapat

A Borsod Sport Klub női kézilabda megyei I. osztályú bajnokcsapatának tagjai

Kapusok: Koppán Nikolett, Takács Lilla, Kis-Orosz Viktória.

Mezőnyjátékosok: Alexa Gréta, Csutorás Viktória Júlia, Hogya Gabriella, Holló Orsolya, Huszár Ágnes, Kui Erika, Losonczi Dóra, Oláh Adrienn, Nádasi Dóra, Nádas Anna Amina, Orosz Dalma, Ragó Lili, Szabó Lili, Szeszák Lili, Túróczi Alexandra, Homoki Viktória, Kiss Brigitta.

Szakmai stáb: Mike Martin (elnök), Kovács Gyula (szakmai vezető), Mádli-Szűcs Laura (vezetőedző), Puskás Attila (kapusedző), Mádli László (technikai vezető), Trungel Katalin (technikai vezető), Szakács Gabriella (technikai vezető), Szepesi Nikolett (masszőr, gyúró).

(A borítóképen: Az alsózsolcaiak megyei női kézilabda-bajnokságban aranyérmet szerzett együttese)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában