Kosárlabda

2021.06.04. 21:23

Csoportelsőként az elődöntőbe

A magyar női 3x3 kosárlabda válogatott két sikerrel kezdte az olimpiai pótkvalifikációs tornát.

Berecz Csaba

Forrás: ÉM Archív

Fotó: Medgyessy Dóra

Megkezdődött pénteken, Debrecenben a 3x3 kosárlabda olimpiai pótkvalifikációs torna, ahol hat férfi és hat női csapat harcol a kvótáért, amelyből mindkét nemnél egyet-egyet osztanak ki, a torna vasárnap győzteseinek.

A férfi és női mezőnyt is két-két csoportra osztották, a magyar férfi válogatott csak ma lép pályára a B-jelű trióban, a hölgyeknél viszont tegnap este a szintén a B-be sorolt nemzeti együttesünk két meccset is játszott. A csoportmeccseknek túl nagy jelentőségük nincs, ez csak amolyan rangsoroló, ugyanis függetlenül a csoportok helyezéseitől, minden csapat pályára lép majd vasárnap. A triók utolsó két helyén végző együttesek már a negyeddöntőben, a csoportgyőztesek pedig csak az elődöntőben (előbbiek a zárónapon akár 3, utóbbiak maximum 2 meccset játszanak).

Ismerősök

A magyar női 3x3 kosárlabda válogatott a csoportmeccsek során két olyan együttessel mérkőzött meg tegnap, akik ellen a múlt heti, grazi olimpiai kvalifikációs tornán is egy csoportban szerepelt. Akkor a hollandokat 17-13-ra, az észteket 21-10-re győzték le a mieink, ám az ausztriai meccseken jóval nagyobb jelentőségük volt az eredményeknek, hiszen a négy darab ötös csoportokból csak az első két helyezettek jutottak tovább, és ez a hármak közül végül csak a magyar gárdának sikerült.

Az már a torna első meccsén látszott, hogy ezen a napon nem nyomasztja a csapatokat a tét, a hollandok és az észtek nem nagyon szaggatták az istrángot, a gyűrű támadása helyett beérték a labdázással. A pontszegény meccsen, a visszafogott teljesítmény nyújtó csapatok csatájából, úgy tűnt, hogy az észtek kerülnek ki győztesen, a sokat faultoló narancsmezesekkel szemben a hajrában négy büntetőt is dobhattak, ám ebből hármat kihagytak, és miután hat másodperccel a vége előtt a gyűrűről lecsorgó labdát megszerezték a hollandok, Kuijtnak az utolsó másodperces, távoli, 2 pontot érő dobásával a maguk javára fordították a meccset (11-10).

Nem sokkal ezután a győztes gárdának ismét pályára kellett lépnie, a bemutatkozó magyar együttes ellen. Az összecsapás alaphangját a Debrecenben született Aluinvent-DVTK játékos Medgyessy Dóra adta meg, a palánk alól szerzett góljával. A hazai csapat 3-0-s előnye után, a hollandok 5-nél érték utol a mieinket (5-5), ezt követően azonban Medgyessy bevágta a meccs első dupla értékű dobását, majd rávert még egy simát is (8-5). Innen két kétpontossal fordítottak a narancsosok (8-9), majd megint Medgyessy szerzett faultos kosarat, ami 3 pontot hozott a konyhára, mert távoli dobása közben szabálytalankodtak vele (11-9). A hollandok 67 másodperccel a meccs vége előtt egyenlítettek (12-12), ám a hajrában az addig nem túl sokat mutató Goree villant, a végén pedig Theodorean büntetője is célba ért, bebiztosítva ezzel a magyar győzelmet (14-12).

A nap zárómeccsén az amerikai, magyar kettős állampolgár Goree viszont odatette magát, küzdött harcolt, és bár a dobásai nem mindig sültek, így is 11 pontot szorgoskodott össze, ezzel felülmúlta az első meccsen 8 egységig jutott Medgyessyt. A mieink észtek elleni összecsapása különösebb izgalmakat nem hozott, döntetlen utoljára 2-2-nél volt, ezt követően a magyar együttes többnyire 2-3 ponttal vezetett, volt, hogy néggyel (8-4, 10-6). Majd amikor kettőre csökkent a különbség (10-8), Goore faultos kosara után 2 büntetőt is dobhatott, és ezzel eldőlt a meccs (13-8), függetlenül attól, hogy a végén az észtek kozmetikáztak (13-10).

A két magyar siker egyben azt is jelenti, hogy a mieinknek nem kell negyeddöntőt játszaniuk, legközelebb a vasárnapi elődöntőben lesz jelenésük. Kisebb csoda lenne, ha nem az észtek ellen játszanának, ugyanis a ma bemutatkozó női A-csoportban Irán, és Tajvan sem képvisel jelentős játékerőt.


A debreceni 3x3 kosárlabda programja, eredmények

Június 4. (péntek)

Férfiak, A-csoport: Ukrajna – Belgium 14-19, Szlovénia – Ukrajna 21-14, Szlovénia – Belgium 18-20. A csoport végeredménye: 1. Belgium, 2. Szlovénia, 3. Ukrajna.

Nők, B-csoport: Hollandia – Észtország 11-10, Magyarország – Hollandia 14-12, Magyarország – Észtország 13-10. A csoport végeredménye: 1. Magyarország, 2. Hollandia, 3. Észtország.


Június 5. (szombat)

18:00 Olaszország – Tajvan (női A-csoport)

18:25 Mongólia – Románia (férfi B-csoport)

19:05 Irán – Tajvan (női A-csoport)

19:30 Magyarország – Románia (férfi B-csoport)

20:10 Olaszország – Irán (női A-csoport)

20:35 Mongólia – Magyarország (férfi B-csoport)


Június 6. (vasárnap)

15:00 női negyeddöntő: Hollandia – A3.

15:25 női negyeddöntő: A2. – Észtország

16:05 férfi negyeddöntő: B2. – Ukrajna

16:30 férfi negyeddöntő: Szlovénia – B3.

17:10 női elődöntő: A1. – Hollandia/A3.

17:35 női elődöntő: A2./Észtország – Magyarország

18:15 férfi elődöntő: Belgium – B2./Ukrajna

18:40 férfi elődöntő: Szlovénia/B3. – B1.

19:20 női döntő: az elődöntő győzteseinek összecsapása az olimpiai kvótáért

20:00 férfi döntő: az elődöntő győzteseinek összecsapása az olimpiai kvótáért

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában