Az én Eb-m: Tállai András

2021.06.15. 09:15

Az első meccsen pontot szerezhet válogatottunk

A fürdővárosiak NB I.-es focicsapatának első embere bizakodással várja nemzeti csapatunk szereplését.

Kolodzey Tamás

Mezőkövesd 20160716 Labdarúgás 2016 Ősz NBI NB1 OTP Bank Liga Mezőkövesd Zsóry Gyirmót Tállai András Fotó: Földi Imre Nemzeti Sport    

Forrás: ÉM-Archívum

Fotó: Földi Imre

A Mezőkövesd Zsóry FC Kft.-t tulajdonló Mezőkövesdi SE elnöke az Északnak újságolta, hogy személyesen teszi tiszteletét legjobbjaink hazai Európa-bajnoki meccsein.

– Mindkét budapesti magyar találkozón jelen leszek, és remélem, hogy Cseri Tamást is látni fogom a pályán – közölte Tállai András. – Akkor is az elismerés hangján szólhatok Tomiról, ha esetleg csak a kispadon ül majd, hiszen NB II.-es futballistaként jött Mezőkövesdre, napjainkban pedig az itteni fiatalok példaképe. Középpályásunk bebizonyította, hogy akarattal, céltudatossággal és kitartással a sportban és az életben is sokra lehet jutni.

Münchenbe is készül

Arra a kérdésre, hogy mit vár a portugálok elleni első csoportmérkőzéstől, az államtitkár- és országgyűlési képviselő-sportvezető némi humorral vegyítve így felelt:

– Úgy gondolom, hogy ezen a meccsen van a legnagyobb esélyünk a pontszerzésre. Kincstári optimizmusomat arra alapozom, hogy mi, magyarok Cseri Tamással erősödtünk, ők meg gyengültek. Amennyiben nem kapunk ki, akkor megnyílhat az esélyünk a továbbjutásra.

Megtudtuk még, hogy ­Tállai András klubelnökként nem egyedül lesz jelen a budapesti Puskás Arénában sorra kerülő kontinensbajnoki összecsapáson, hanem az MZSFC stábjának tíz tagja is a helyszínen drukkol majd. Azért csak ennyien, mert több jegyet nem igényelhettek az MLSZ-től.

Ami pedig a Münchenbe kiírt Németország – Magyarország találkozót illeti, a kövesdi elnök hangsúlyozta: szeretne eljutni a bajor fővárosba is.

(A borítóképen: Tállai András)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!