érdekességek a cselgáncs-világbajnokságról

2021.06.08. 12:30

Ágyba hozzák a reggelit, kislábujj-töréssel a tatamin

Budapesten zajlik a cselgáncs-világbajnokság, amelyen egymást érik az érdekességek.

Kolodzey Tamás

Budapest 20170901 Cselgáncs 2017 Ősz Judo Világbajnokság VB Gercsák Szabins Fotó: Dömötör Csaba Nemzeti Sport

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Dömötör Csaba

A versenyek a Papp László Arénában zajlanak, a küldöttségeket pedig a tőszomszédságában lévő Danubius Hotel Arenában helyezték el.

Úri dolguk volt

– A járvány miatt úgynevezett buborékban vagyunk – mondta Flórusz János, a diósgyőri cselgáncsozók vezetőedzője, aki Gercsák Szabinát kísérte el a vébére. – Ráhangolásunkat azzal kezdtük, hogy még Miskolcon csináltunk két tesztet, és mindkettő negatív lett. Ellenkező esetben be sem tehettük volna a lábunkat a főhadiszállásra, ahol a harmadik vizsgálatot is elvégezték, és újra mindent rendben találtak nálunk. A szigorra jellemző, hogy gyorstesztet is adtunk, így hirtelenjében már nem is tudom, hogy hányszor szűrtek bennünket. Közben igencsak úri dolgunk volt, hiszen a szobánkra hozták a reggelit, az ebédet és a vacsorát, a kosztot, ha akartuk, így az ágyban is elfogyaszthattuk. A kajára egy rossz szavunk sem lehet, minden jó és finom, sőt a mennyiséget illetően sincs panaszunk. Magyarosak az ízek, széles a választék, szóval ezen semmi nem múlik majd. A szervizes idilli állapot végére a negatív tesztsorozatunk tett pontot: ettől kezdve ugyanis már lemehettünk az étterembe.

Gyalogolnak

A közlekedés nem ilyen „bonyolult”: buszra senkinek nincs szüksége, elvégre a sportaréna és a szálloda száz méterre van egymástól.

– Kétperces sétákat teszünk – folytatta Flórusz János. – Gyaloglásunk közben nem találkozunk idegenekkel vagy járókelőkkel, hiszen azt a szakaszt, amelyen haladunk, hermetikusan lezárták, így csak a hivatalos szereplők – a sportolók, a bírák, a tisztségviselők, vagyis a hivatalosan akkreditáltak – futhatnak össze.

Arra a kérdésre, hogy mivel töltik a szabadidejüket, a tréner így felelt:

– Mivel mindenki többszörösen is negatív, egymástól nem zártak el minket. A szállodában átmehetünk bármelyik szobába, beszélgethetünk a társakkal, a szakvezetőkkel és bárkivel. Egyébként ha a kedvünk úgy tartja, akkor tévézünk, olvasunk vagy éppen zenét hallgatunk és persze videózunk, a főszereplők készülnek az éppen soron következő ellenfelükre. Így van ez a tanítványom, Gercsák Szabina és az ugyancsak miskolci Sáfrány Péter esetében is. Mindketten csütörtökön lépnek tatamira, ezért úgy neveztük ezeket a napokat és órákat, hogy csapatépítő tréningen veszünk részt.

Meghívták Putyint

Elterjedt annak a híre, hogy a világbajnokságra Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin, akit Marius Vizer, a nemzetközi szövetség elnöke hívott meg. Az orosz elnök a 2017-es vébén is tiszteletét tette a magyar fővárosban, vizitje pedig ezúttal is biztosra vehető.

– Köztudott, hogy az államfő nagy barátja, egyben máig aktív művelője a cselgáncsnak, így valamelyik nap várhatóan befut az arénába. Ennek jelét még nem tapasztaljuk, a biztonsági intézkedések egyelőre a szokásosnak mondhatók. Az elnök nyilván kíváncsi lesz az övéire, akik most a korábbi dopping „cirkuszok” következtében nem országukat képviselik, és az RJF – Russian Judo Federation – feliratot viselik.

Ami pedig a miskolciakat illeti: Gercsák Szabina esete azért izgalmas, mert kisláb­ujj-töréssel bajlódik, mestere szerint ettől függetlenül jól mozog.

– Nem érez fájdalmat, de a verseny napján, azaz csütörtökön kap egy injekciót – jegyezte meg mestere, aki hozzátette: – Az is fontos, hogy ne gondoljon majd a sérülésére, és vegye sikerrel az első meccsét. Amennyiben így lesz, leeshet az a bizonyos kő a szívéről, és menetelhet tovább, is reményeim szerint minél messzebbre jut – ugyanis még harcol a tokiói olimpiai kvótáért.

Cselgáncs: az első fordulóban

Nők, 70 kg: Gercsák Szabina (magyar, DVTK) – Anka Pogacnik (szlovén)

Férfiak, 90 kg: Sáfrány Péter (magyar, MVSC) – Yersultan Muzapparov (kazah)

Egy magyar

Egy magyar volt érdekelt a cselgáncs-világbajnokságon, hétfőn, női 52 kilogrammban Pupp Réka nyolcaddöntőig jutott, ahol a japán Sisime Ajjal állította meg. Mivel Pupp nem jutott el a negyeddöntőig, a bronzéremig tartó vigaszágra sem kerülhetett.

(A borítóképen: Gercsák Szabina – kékben – csütörtökön lép tatamira)

https://boon.hu/sport/helyi-sport/pupp-reka-keszulhet-az-olimpiara-5521558/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában