Ott tart, ahol pályafutása hajnalán megálmodta jövőjét

Pontot tett pályafutása végére Kiss Attila, a Miskolci Sportiskola úszója, aki az elmúlt években a miskolci úszósport történelmében páratlan sikerekkel hívta fel magára a figyelmet.

A pólóval kezdte

– Néhányan megkérdezték, hogy miképpen jött létre az úgynevezett búcsú úszásom – kezdte Kiss Attila, majd így folytatta: – Mindenképpen szerettem volna még egyszer hazai pályán versenyezni és ez a tavalyi év nyarán valósulhatott volna meg, de tizennégy hónapig nem tudtam hazajönni az Egyesült Államokból. Édesapám azt javasolta, hogy a napokban tartott Miskolci Sportiskola Kupa keretében történjen meg az aktív pályafutásomat lezáró fellépésem. Amerikában ennek nagy hagyománya van, nálunk sajnos ritkán lehet arról hallani, hogy valaki akkor is fontos, ha visszavonul a sikeres aktivitása után, és már nem hoz eredményt. Szerencsés véletlen, hogy volt egyesületem viadala és a hazalátogatásom egybeesett.

Kiss Attila 12 évesen kezdett úszni, ennek történetét így elevenítette fel:

– Mások ebben a korban hagyták abba, vagy lettek vízilabdázók. Jómagam is a pólóval kezdtem, és azért mentem át úszni, mert azt mondták, hogy nem valami jó a technikám. Ami pedig az edzőmet illeti: az indulástól a karrierem zárásáig édesapámra számítottam, végig ő volt a mesterem, persze rövidebb-hosszabb ideig azért sokan segítettek. A miskolci szakemberek közül Fázold Henrik látott bennem, mint versenyzőben fantáziát, és vele többször is sikeres időszakot éltem át.

Arra a kérdésre, hogy mit köszönhet kedvenc műfajának, ezt a választ adta:

– Az úszás nagy lehetőségeket biztosított nekem, egyúttal éreztem a gátakat és láttam az aránytalanságokat is. Ezekkel együtt éltem, miközben a családom támogatása felkészített az önálló életvitelre. A közép- és hosszútávúszásban az olimpiai felkészülést az amerikai egyetemi bajnokság nem támogatta, ami azonban odaát elérhető volt számomra, azt teljesítettem: konferenciabajnokok lettünk a Virginia állam Fairfax városában lévő George Mason Egyetem csapatával, először az intézmény történetében. Ráadásul azzal megtisztelő elismerést kaptam, hogy magyarként lehettem csapatkapitány. Visszatérve az olimpiára: az ötkarikás viadal, mint csúcsverseny kimaradt az életemből, de ez nem tölt el csalódással: a csodálatos pillanatok, köztük a világbajnoki címem kárpótolt. Úgy gondolom, hogy ott tartok az életben, ahol szeretnék, ahol az úszópályafutásom hajnalán megálmodtam a fiatal felnőtt világomat.

Követte az Eb-t

Most, hogy vége a „dalnak”, Kiss Attila leszögezte: az úszás valamilyen szinten életének része marad.

– Hetente párszor hobbista leszek – folytatta. – Szeretném, ha a leendő gyerekeim is a rajtkőről néznének majd körbe, azaz versenyszerű úszókká válnának. Egyébként pedig természetesen figyelemmel kísérem a műfaj eseményeit, most például izgatottan követem a Budapesten zajló Euróba-bajnokságot, a volt hazai és külföldi társaim produkcióit.

Nem lesz edző

A huszonöt éves miskolci fiatalember Washingtonban dolgozik, az USA törvényhozásának otthont adó, híres Capitolumhoz közel, egy nemzetközi cégnél vállalt munkát.

– Tanácsadó vagyok az IT-, azaz a technológiai szektorban – közölte Kiss Attila, aki napi tevékenységét így jellemezte: – Egészségügyi és szociális rendszereket tervezünk, valamint teszünk hatékonyabbá. Jól érzem magam a bőrömben, a feladatköröm is érdekes és változatos, ezért – bár érdekesen hangzik – edzőként nem tudom elképzelni magam. Más terveim vannak: szeretnék még tanulni és a szakmámban olyan sikereket elérni, mint egykor az úszásban.

(A borítóképen: A búcsú pillanata: a nyílt vízi világbajnok Kiss Attilát édesapja köszöntötte)

Kiss Attila legjobb eredményei