DVTK röplabda

2021.04.09. 21:28

Ötszettes csatában egyenlített a DVTK

A női röplabda Extraliga alapszakaszának rájátszásában az MTK Budapest gárdáját fogadta a DVTK csapata.

Fotó: Bujdos Tibor

A 7. helyért zajló három győzelemig tartó párharc második felvonásán óriási csata folyt a pályán, végül a piros-fehérek bírták jobban az idegek csatáját és megérdemelten győztek 3:2 arányban. Ezzel az állás 1-1, folytatás hétfőn Budapesten.

DVTK – MTK Budapest 3:2 (-14, 21, -20, 21, 9)

Miskolc, Generali Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Dr. Árpás Krisztina Enikő, Szarka János István.

DVTK: Egri, Kountura, Kiss E., Beddingfield, Horton, Szajkó. Csere: Dömsödi (liberó), Mészáros. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

MTK: Szerencsés-Miklai, Papp O., Vezsenyi, Godó, Kilyénfalvi, Durst. Csere: Szalai A. (liberó), Lesi, Császár, Dani, Petri. Vezetőedző: Leiszt Máté.

Toma Sándor: – Az első szettben nem működött a nyitásfogadásunk, kicsit meg kellett mosni a lányok fejét. A második szettben rendeztük a sorainkat és bár hullámzó teljesítményt nyújtott mindkét csapat, nagyon örülök annak, hogy a szezonban először sikerült megverni az MTK-t.

A DVTK legközelebb idegenben lép pályára, hiszen a párharc harmadik mérkőzésére az MTK otthonában kerül sor. Budaörsön április 12-én 17 órakor indul útjára a labda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!