DVTK

2021.04.17. 08:30

Kiesési rangadót nyert a DVTK

A Budafoki MTE otthonában győzött pénteken a diósgyőri labdarúgócsapat.

Berecz Csaba

Budapest 20210416 Budafoki MTE DVTK labdarúgás NB1 foto Tumbász Hédi TUM Nemzeti Sport

Forrás: MW

A labdarúgó NB I. 29. fordulójának nyitómeccsét pénteken este Budafokon játszották, ahol két olyan csapat csapott össze, amelyik a kiesés elől menekülne. A hazaiak, a Budafoki MTE egy hellyel jobban állt a kezdés előtt, mint a sereghajtó Diósgyőri VTK, a két félnek a meccs előtti négypontos különbségét a vendégeknek mindenképpen csökkenteniük kellett ahhoz, hogy maradjon némi esélyük a bennmaradás kiharcolására.

Három és öt

A hazai gárda kezdőcsapata, a legutóbbi, az MTK Budapest otthonában a múlt hét végén elért 0–0-s döntetlenjéhez képest három helyen változott. Romic, Kulcsár, Lőrinczy ezúttal csak a kispadra került, Jagodicsot, Filkort és Takács R.-t pedig előléptette edzőjük, ugyanis Csizmadia Csaba a legutóbbi padoztatás után ez alkalommal kezdőként számított utóbbi három labdarúgóra.

A DVTK-ban a konstans sérültek, Danilovic kapus és a fiatal Orosz D. mellett ezúttal két védőre sem számíthatott Zoran Zekic vezetőedző, Hegedűs J. és Memolla sem tudta vállalni a játékot. Az említett négy maródi játékos mellett hárman eltiltás miatt nem szerepelhettek, Drazic és Milovic az ötödik sárga lapja miatt maradt ki, Zivulic pedig azért, mert 1 mecscses eltiltást kapott, miután a múlt hét végi, Paksi FC elleni diósgyőri bajnokin – amelyet 4–1-re veszített el a DVTK – kiállították. Utóbbi három labdarúgó kezdő volt az előző fordulóban, de nemcsak ők maradtak ki, hanem a játékmester Márkvárt és a bal oldali védő, Marin is, mindketten cserék voltak. Ezek miatt a mezőnyembereinek a felét kicserélte erre a fontos bajnokira a piros-fehérek szakvezetője, az öt új játékos, a védelemben Szűcs K. és Pikk, a középpályán Suljic és Roshi, elől pedig Vanecek volt.

A DVTK felállása is megváltozott, a múlt heti három belső védős játék után ezúttal négy hátvéddel állt fel a piros-fehér gárda, és nem két támadóval, hanem egyfős csatár ékkel próbáltak eredményt elérni, aki mögött három támadószellemű középpályás kapott helyet.

Suljic fejese

A meccs első veszélyes lehetősége a hazai csapat előtt adódott, de Skribek lövésébe jól lépett bele Soldo, majd a 7. percben Kovács D. szabadrúgása kerülte el néhány centivel a bal alsó sarkot. Nem sokkal később Csonka a vendég védelem jobb oldalán okozott némi galibát, és ha nehezen is, de végül Soldo szerelte a hazai játékost. A 13. minutában a DVTK alakított ki helyzetet, Grgic jó jobb oldali elfutása és beadása után Roshi a 11-es pontról, kapásból a bal kapufa mellé lőtt. Pár másodperccel később Suljic passza után Vanecek szintén 11 méterről lőhetett, az ő lökete a léc fölött hagyta el a pályát. A 17. percben a meccs addigi legnagyobb lehetőségét a Budafok hagyta ki, Takács R. bal oldali elfutása és ígéretes beadása után Kovács D. nem tudta a kapuba gyömöszölni a lasztit. Válaszul a DVTK vezetést szerzett, Grgic újabb jó felfutása és beadása után Suljic fejelt a kapuba. A következő percben, a 19.-ben megduplázhatta volna előnyét a vendégcsapat, de Pikk nagy helyzetben, üresen a kapu fölé bombázott. Aztán a hazai gárda hajtott végre kényszerű cserét, a védelemből Medgyesnek sérülés miatt kellett elhagynia a pályát. A 34. percben egy vendég kontrából Roshi futott el a bal szélen, és lövéssel fejezte be az akciót, ami után szöglettel folytatódhatott a játék. A sarokrúgás után Vanecek esett el a 16-oson belül, miközben Filkorral egymás mezét rángatták, a játékvezető egyik fél javára sem ítélt pontrúgást. A folytatásban a Budafoknak volt két nagyobb gólszerzési lehetősége, előbb Skribek passza után a ziccerbe került Csonka elől mentettek szögletre a vendégek, a pontrúgást követően pedig Jagodics fejelt a jobb kapufa mellé. Aztán Pikknek volt egy jó fejese, amit Bese tornázott ki a bal felső sarok elől. A DVTK nem érdemtelenül állt jobban az első félidő végén, ugyanis gól nélküli játéknál a hazai csapat az előrejátékban tanácstalanabbnak tűnt, a piros-fehérek viszont a labdaszerzéseket követően gyors akciókból igyekeztek építkezni. A Diósgyőr találata után picit visszaesett a hazai gárda, de aztán adódtak gólszerzési lehetőségeik, ahogy a vendégeknek is arra, hogy növeljék előnyüket.

A gólváltás

A második félidőre középpályást cserélt a hazai szakvezető, a halvány Filkor helyett Kulcsárt küldte be, és a Budafok igyekezett a Diósgyőr térfelén tartani a labdát. A 48. percben egy szöglet után Jagodics egyenlíthetett volna, de 12 méterről a kapu fölé lőtt. A vendéglátók nyomása az 52. percben góllá érett, egy pontrúgás után fejesből egyenlített a Budafok. Két perccel később Kovács D. passza után Skribek került ziccerbe egy gyors hazai akció végén, de a nagy helyzetben Malenicába lőtt. A kimaradt hazai gólszerzési lehetőséget góllal büntette a DVTK, újra Grgic és Suljic volt a két főszereplő, de Max remek mozdulata is kellett ahhoz, hogy visszavegye az előnyt a fehér mezes csapat. A 61. percben újabb cserét hajtott végre a hazai szakvezető, Szabó M. beállításával picit átrendeződött a felállásuk, majd nem sokkal ezután az utolsó változtatási lehetőségeit is ellőtte Csizmadia Csaba. Az ötödik hazai csere után jött az első diósgyőri változtatás, a megsérült Suljic helyett Márkvárt érkezett. A 69. percben Kulcsár jó kiugratása után Kovács D. hagyott ki nagy lehetőséget, lövése elkerülte a kapu jobb oldalát. Pár másodperc múlva, egy kontra során Roshi futott el a bal szélen, és jól is adott középre, ám Vanecek az üres kapu fölé fejelte a meccslabdát... Aztán Roshi hibázott ziccerben, így maradt az egygólos különbség, azért is, mert Oláh B. jó beadása után Kovács D. fejese pontatlan volt. A nagy izgalmak közepette Vanecek labdaszerzése után Grozav lövését védte Bese kapus. A Budafok egyre nagyobb kockázatot vállalt a remélt egyenlítés érdekében, a DVTK viszont nem tudta a rendre fellazuló hazai védelmet térdre kényszeríteni. Az utolsó percekben a hazai együttes nagy erőket mozgósított az egyenlítő találat megszerzése érdekében, de az akkoriban már kizárólag a védekezéssel foglalkozó Diósgyőrnek sikerült kivédekeznie a budafoki támadásokat.

A piros-fehéreknek hat nyeretlen meccs után sikerült ismét nyerniük, és bár a pénteki győzelem ellenére nem tudtak elmozdulni az utolsó helyről, de belekapaszkodtak az utolsó utáni szalmaszálba. A DVTK-nak a hátralévő négy fordulóban (Puskás otthon, Kisvárda idegenben, Újpest otthon, Fehérvár otthon) további győzelmeket kellene szereznie, a pénteken látott akarati tényezőkkel erre van esélye.


A gólok története

18. perc: Roshi szerzett labdát a hazai 16-oson belül, balról keresztbe ívelte a játékszert, amelyet Grgic stoppolt le, majd középre emelt, Suljic pedig 8 méterről bólintott a kapu bal alsó sarkába, 0–1.

52. perc: Kulcsár jobb oldali szabadrúgása remekül érkezett a kapu elé, a rövid oldalra, ahol az előre vetődő Kovács D. fejjel csúsztatta a lasztit a kapuba, 1–1.

57. perc: Grgic a 16-oson belül Maxhoz tette a labdát, aki hátrafelé adta azt a felfutó Suljicnak, a középpályás pedig 13 méterről a kapu bal oldalába bombázott, 1–2.


Budafoki MTE – Diósgyőri VTK 1–2 (0–1)

Budapest, zárt kapuk mögött. V.: Berke (Vígh-Tarsonyi, Becséri; Oláh G., Szilágyi S.).

Budafoki MTE: Bese (6) – Iharos (5), Nikolic (5), Jagodics (5), Medgyes (5) – Csonka (6), Oláh B. (6) – Skribek (6), Takács R. (4), Filkor (4) – Kovács D. (6). Vezetőedző: Csizmadia Csaba.

Diósgyőri VTK: Malenica (6) – Polgár (6), Szűcs K. (6), Soldo (6), Pikk (6) – Grgic (7), Max (6) – Grozav (5), Suljic (7), Roshi (6) – Vanecek (5). Vezetőedző: Zoran Zekic.

Csere: Medgyes helyett Zeke (5) a 25., Filkor helyett Kulcsár (6) a 46., Takács R. helyett Szabó M. (5) a 61., Skribek helyett Ihrig-Farkas (-) a 67., Iharos helyett Huszti (-) a 67., Suljic helyett Márkvárt (-) a 68., Vanecek helyett Ivanovski (-) a 79., Grgic helyett Shestakov (-) a 87., Roshi helyett Karan (-) a 87. percben.

Sárga lap: Jagodics a 43., Grozav a 86., Pikk a 90., Márkvárt a 91., Nikolic a 91., Max a 93. percben.

Gólszerző: Suljic (0–1) a 18., Kovács D. (1–1) az 52., Suljic (1–2) az 57. percben.

Csizmadia Csaba: – Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy megbeszéltem a fiúkkal. Támadószellemben játszottunk, győzni akartunk. Ám a Diósgyőr talált egy gólt, mi közben mi 2,5-3 ziccert hagytunk ki, ami után megilletődött volt a csapat. Át is vette az irányítást a Diósgyőr. A második félidőre úgy jöttünk ki, hogy meg lehet nyerni ezt a találkozót, de órási lehetőségek maradtak ki, megint csak, és a DVTK újabb góljával nem tudtunk mit kezdeni. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, büntetett a foci. Nem mondhatok rosszat a srácokra, mert becsületesen végigküzdötték a találkozót, jól játszottak, dominánsak voltunk, csak az eredmény miatt vagyok szomorú.

Zoran Zekic: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, gratulálok mindkét csapatnak, a Budafok és mi is óriásit küzdöttünk. Komoly tartásról tettek ezúttal tanúbizonyságot a fiúk, hiszen rendkívül nehéz helyzetben érkeztünk erre a meccsre. Jól játszottunk, több helyzetet tudtunk kialakítani, és gólokat is szereztünk. Életben vagyunk, de szerdán újabb rendkívüli erőpróba vár ránk. Nyugodt nem vagyok, megkönnyebbült és fáradt, annál inkább. Voltak már hasonló pillanataink, de erre lehet építeni, és bízom benne, hogy fogunk még hasonló sikereket aratani. Több pontot szereztünk, mint az őszi szezonban, tovább kell ezen az úton haladni, mert a remény hal meg utoljára.

(A borítóképen: A DVTK (fehérben) pénteki első gólja, Suljic fejese után a hálóba tart a labda)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!