röplabda

2021.04.10. 09:15

Egyenlített a DVTK az MTK ellen

Ötszettes csatában nyert a diósgyőri női röplabdacsapat a ki­esési rangadón.

Berecz Csaba

Fotó: Bujdos Tibor

A női röplabda NB I. rájátszásában a Diósgyőri VTK együttese és az MTK Budapest csapata a 7. helyért, vagyis a még élvonalbeli tagságot jelentő pozíció megszerzéséért küzd, a három nyert meccsig tartó csatában. A két gárda péntek este a második mérkőzését játszotta ebben a párharcban, azok után, hogy a keddi első összecsapást, a hazai környezetben szerepelt fővárosi csapat nyerte, 3:0-ra. Ahogy azon a meccsen, így a mostanin sem állt a piros-fehérek rendelkezésére két meghatározó játékos, Mojca és Kovács E., akik ezúttal is sérülés miatt hiányoztak. Mivel kedden este ennek ellenére nagyon szoros szetteket játszottak a diósgyőriek, a pénteki ütközet előtt abban bíztak, hogy az akkori 2-3 pontos különbségű szettvereségeket, hazai környezetben a maguk javára tudják fordítani.

8–8-ig

Szorosan alakult az első játszma eleje, hiszen hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, egyik félnek sem sikerült meglépnie legalább két ponttal. Nem az ellenfél hibáira várt egyik gárda sem, hanem többnyire támadások révén, végén születtek a pontok. 8–8-as állást követően azonban nem egy, nem kettő, hanem zsinór­ban három egységet hozott össze az MTK, és amikor Szerencsés-Miklai ászszervája földet ért, a hazai szakvezető időt kért (8–11). A fővárosi együttes részben annak is köszönhette fórját, hogy a DVTK egyszemélyes pontgyára, Horton már kiemelt figyelmet kapott, és nem utolsósorban annak, hogy a hálónál jobban dolgoztak a kék-fehérek (10–16). Biztos előnyük tudatában bátran cseréltek a vendégek, a hazai oldalon is jött Kundrák, de a játék képe nem változott. Az MTK ,,ballagott” a szettgyőzelem felé, amit Toma edző időkéréssel próbált lassítani, fékezni (11–20). De nem volt kérdés, hogy az első játszmát behúzza az MTK (14–25).

8–8-nál

A második szett elején MTK-hibák és Horton pontjai után feltámadni látszott a DVTK (4–1), de a fővárosiak 5-nél egyenlítettek, majd Vezsenyi ásznyitásával az előnyt is átvették. Ebben a játékrészben is volt 8–8 az állás, de ekkor nem vendég, hanem hazai pontok születtek, zsinórban három (11–8). A Diósgyőrnél Horton mellett Kundrák, Szajkó, Kiss E. is szerzett pontokat, és ez ,,megzavarta” a kék-fehéreket, úgy tűnt, ennyi emberre nem tudtak figyelni. Előbb 14–10-nél kértek időt a kék-fehérek, majd mivel a visszatérést követően Kiss E. és Horton is pontosan fejezett be egy-egy támadást, újra mentek a kispadhoz. A DVTK szárnyalt, az MTK lejtmenetben közlekedett, mindkét csapat messze volt az első játékrészben mutatott produkciójától (19–10). Aztán ez változni látszott, a vendégek összekapták magukat, és 22–18-as eredménynél hazai időkérés jött. Ami után Horton volt eredményes ütőben, majd Kountoura sáncban, a szett végére pedig – három MTK-pont után – utóbbi játékos jó megmozdulása tett pontot (25–21).

A harmadik menet elején sem igazán tudott elszakadni egymástól a két csapat, 4–4 után 2 vendég, 2 hazai, 2 vendég és újabb 2 hazai pont következett, és harmadszor is volt 8–8. Ám ekkor megszakadt a ,,sorminta”, a DVTK jutott kétpontos fórhoz, de ez nemhogy megnyugtatta őket, hanem zavarodottságot hozott, az MTK fordított (11–9, 11–12). Időt kért Toma edző, de Szerencsés-Miklai két ászt is bevert, úgyhogy jött az újabb hazai pauza (11–15). Ám a visszatérés után Szerencsés-Miklai tovább gyártotta a pontokat, és ezzel egyre nőtt csapata előnye (12–19). A Diósgyőr cserékkel próbálkozott, és bár szorgalmasan dolgoztak a hazaiak, a rossz periódusukat nem tudták jóvátenni, elbukták ezt a szettet (20–25).

DVTK-fordítás

A negyedik menet eleje az MTK-nak sikerült jobban (1–4), és mivel kevés hazai pont született, Toma edző 5–9-nél időt kért. Ez bejött, a piros-fehérek egy pontra felzárkóztak, kár, hogy 8–9-nél Egri nyitást rontott. Aztán a remekül játszó Horton jó sáncával lett egál (12–12), majd jött Szajkó ásznyitása, Egri jól befejezett támadása és vendég időkérés (14–12). A DVTK ekkoriban nagy lendülettel és akaraterővel játszott, ennek köszönhetően meg is lépett (17–12). Aztán 18–15-nél a hazai pauza miatt szakadt meg a játék, majd a folytatásban 1 pontra zárkóztak fel a kékek (19–18), de a Diósgyőr nyitott jobb hajrát (22–19). Az MTK próbálkozott ugyan, de Horton bevágta saját maga 24., csapatának ebben a szettben a 25. pontját, így jöhetett az ötödik játszma (25–21).

A döntő játékrész elején három hazai pont született, a vendégedző időt is kért, hiába (4–0). Kundrák jó nyitásai, Szajkó jó ütemű megmozdulásai, és persze Horton ütése tolták a DVTK-t (6-2). A térfélcsere 8–4-nél volt műsoron, és a rövid szünet után is hazai pont született. De az MTK nem adta fel (11–8). Viszont Kundrák ismét jó nyitásokkal segítette csapatát, és mivel Horton a végén is kitűnően játszott, a piros-fehérek megnyerték a meccset (15–9).


Diósgyőri VTK – MTK Budapest 3:2 (–14, 21, –20, 21, 9)

Miskolc, zárt ajtók mögött. V.: Árpás, Szarka.

Diósgyőri VTK: KOUNTOURA 10, Kiss E. 6, SZAJKÓ 8, Egri 5, HORTON 32, Beddingfield 3. Csere: Dömsödi (liberó), KUNDRÁK 12, Sitku, Mészáros, Tóth R. Szakmai igazgató: Toma Sándor.

MTK Budapest: VEZSENYI 23, KILYÉNFALVI 11, SZERENCSÉS-MIKLAI 18, Godó 6, Berkó 5, Papp 9. Csere: Szalai (liberó), Durst 1, Dani 1, Lesi, Borsos 1. Vezetőedző: Leiszt Máté.

Toma Sándor: – Az első szettben nem működött nyitásfogadásunk, úgyhogy meg kellett mosni a lányok fejét. A második játszmától már hittek magukban, és bár hullámzó volt a játékunk, a jó megoldások voltak többségében. Örülök, hogy sikerült legyőzni az MTK-t, az évadban először.

Leiszt Máté: – Egy megnyert meccset buktunk el, a túl nagy előnyünk birtokában azt hittük, hogy meglesz a győzelem.

A három nyert meccsig tartó párharc állása: 1–1. A két csapat a következő meccsét hétfőn, 17.00-tól Budapesten játssza.

(A borítóképen: Horton 32 pontig jutott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!