Sporttámogatás

2021.04.20. 09:15

A koronavírus-járvány miatt kellett lépni

Szimbolikusan tegnap írták alá a szerződést a támogatásról.

Molnár István

Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke (b) és Sántha Gergely a DVTK elnöke (j)

Fotó: Vajda János

Még január végén jelentették be, hogy a kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 45 kiemelt vidéki sportszervezetnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására. Ekkor az is kiderült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködve tavaly ősszel mérte fel a sportszervezeteket, hogy melyek azok, ahol a leginkább szükséges a magas szintű szakmai munka támogatása, az olimpiai és paralimpiai felkészülés céljából. A támogatásokat a sportegyesületek már február végéig megkapták; az egyesületek 2020. március 11. és 2021. június 30. közötti kiadásaikra használhatták, használhatják fel a rendkívüli támogatást, és el kell ezzel számolniuk.

Négyen esélyesek

Mindez a megyére levetítve azt jelentette: a DVTK Sport­egyesületnek 300 millió, a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft.-nek 13 millió, míg a Tiszaújvárosi Triatlon Klubnak 3 millió forint jutott. Az ezen összegekről szóló szerződést tegnap a diósgyőri stadionban írta alá – szimbolikusan – egyrészt Deutsch Tamás, a SOSZ elnöke, Sántha Gergely, a DVTK SE elnöke (egyébként SOSZ-elnökségi tag), illetve Illyés Miklós, az MS ügyvezetője.

Deutsch Tamás hozzátette: a támogatási körben szinte mindegyik nagy vidéki sportegyesület benne van, és hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány a magyar sportvilágot is nagy kihívás elé állította, ezért szükség volt a gyors beavatkozásra. Sántha Gergely arról beszélt, a DVTK-nak többfajta bevétele is kiesett, elmaradt az elmúlt egy évben, így roppant hasznosnak ítélte meg a támogatást, amely a legnagyobb az egyesületek között. Diósgyőrben egyébként 4 éve kezdődött el az a projekt, hogy kiemelt vidéki sportegyesület legyenek, és pillanatnyilag négyen (Bodonyi András kenus, Gercsák Szabina cselgáncsozó, Medgyessy Dóra kosárlabdázó és Nemes Rita atléta) esélyesek a 2021-re halasztott olimpiai részvételre.

(A borítóképen: Deutsch Tamás és Sántha Gergely)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!