utánpótlásképzés

2021.03.24. 11:30

Utánpótlás-elitklub lett a Sajóvölgye Focisuli

Sőt, a nyártól már a lányok is focizhatnak az egyesület színeiben.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Néhány héttel ezelőtt fennállása évtizedes jubileumát ünnepelte a Sajóvölgye Focisuli, nem sokkal később pedig kiderült, hogy az új rangsorolási elv alapján megbecsült helyre kerül a két központtal működő, utánpótlás-nevelő egyesület. A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége a Double Pass belga tanácsadó cég objektív visszajelzései alapján választotta ki azokat a műhelyeket, amelyek területi elven segítik elő a legtehetségesebb fiatalok kiválasztását, fejlődését, egészen a felnőtt futballban történő megjelenésig.

Megyénkből legmagasabb szinten DVTK Labdarúgó Sportakadémia szerepel, a piramis második fokán viszont már megtaláljuk a Sajövölgye Focisulit is. Ez azért számít komoly eredménynek, mert megyénként egy, maximum két egyesület kaphatott ilyen minősítést, ami több lehetőséget, ugyanakkor felelősséget is jelent.

Évtizedes munka

– Az eddig elért eredményeinket a nulláról kezdve, az elhivatottságunknak, a hitünknek és az akaratunknak köszönhetjük – tekintett vissza a Sajóvölgye Focisuli központjában Kádár Zsolt szakmai igazgató. – Engem és az összes kollégámat nagy büszkeséggel tölt el, hogy beléphetünk a kiemelt utánpótlás-elitklubok ajtaján, amiért a Sajóvölgye „csapata” – beleértve valamennyi munkatársunkat – keményen megdolgozott. Az elmúlt években meghatározó utánpótlás-nevelő klubbá léptünk elő, amiért nagy köszönettel tartozunk a DVTK-nak, hiszen a jó együttműködésünk, az egymás oda-vissza történő támogatása is kellett ahhoz, hogy mi most a B szintre léphetünk.

Kádár Zsolt a közeljövővel kapcsolatban hangsúlyozta: az lesz a legfontosabb feladatuk, hogy olyan fiatalokat kutassanak fel, tanítsanak és képezzenek, akik később méltó növendékei lesznek az akadémiának és a magyar labdarúgásnak.

Jól állnak

– Infrastrukturális szempontból mi már most 70–80 százalékban megfelelünk a B szint követelményeinek, de természetesen van még terület, ami fejlesztésre vár – tette hozzá Kádár Zsolt. – Szakmai oldalról sokat szeretnénk előrelépni, kihasználni a tehetségközpont által kínált lehetőségeket. Törekedni fogunk a megye C Körzetközpontjaival és Grassroots klubjaival jó partneri viszonyt kialakítani. Jó lenne, ha a jövőben egy-egy korosztállyal bővített szakmai stábok foglalkozhatnának. Ezzel a csapatszintű edzések és az egyéni, illetve posztképzések színvonala és hatékonysága emelkedne, ezáltal tudnánk még képzettebb, felkészültebb játékosokat nevelni a régió számára.

Érkeznek a lányok

A Sajóvölgye Focisuli égisze alatt jelenleg tíz csapat dolgozik nap mint nap, a jövőben azonban nem csupán a fiúknak, hanem a lányoknak is igyekeznek lehetőséget biztosítani. Elsősorban a Bozsik-korosztályokra, vagyis az U7-es, az U9-es, az U11-es és az U13-as csapatok versenyeztetésére törekednek.

– Vannak olyan kislányok, akik bátran eljönnek a fiúk közé is futballozni, de azért természetesen nem ez a jellemző – fogalmazott Kádár Zsolt. – Éppen ezért egy együttműködést tervezünk a környező városokkal, hogy egy tornarendszert indítsunk el a lányok számára is. Nekünk már a létszám megvan, csak a vírushelyzet megnehezítette ezt a munkát. A következő szezontól azonban, bízom benne, hogy nemcsak Putnokon, hanem Ózdon és Edelényben is lesznek csapatok, a nagyobbak és ügyes hölgyek számára pedig a fiúkhoz hasonlóan a DVTK vagy a KBSC lehet a következő állomás.

(A borítóképen: Tehetségközpont lett a Sajóvölgye Focisuli)

https://boon.hu/sport/helyi-sport/hat-megyei-korzetkozpont-5220496/

https://boon.hu/sport/helyi-sport/egy-evtizedes-jubileum-elott-5149354/

https://boon.hu/sport/helyi-sport/video-tatar-gyorgy-szeme-ujra-a-diosgyori-palyan-5283652/

https://boon.hu/sport/helyi-sport/szintet-lepnek-a-dvtk-partnerklubjai-5218963/

https://boon.hu/sport/helyi-sport/egy-megyei-utanpotlasakademia-szerepel-a-listan-4001187/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában