rali

2021.03.11. 09:45

Új autó és nagy tervek

A miskolci Német László szeretne élni azzal a szakmai lehetőséggel, ami idén a rendelkezésére áll.

Marosréti Ervin

Fotó: Dudás Endre

Harmadik R5-ös szezonja után autót és navigátort vált a magyar ralibajnokságban szereplő Német László. A miskolci versenyző a Tagai Racing Technology által felkészített Citroën C3 Rallye2-es versenyautóval, és a tapasztalt Tóth Imre segítségével igyekszik a lehető legjobban szerepelni a soron következő szezonban. A topkategóriának számító R5-össel az elmúlt években nem tudott teljes szezont futni Német László, ennek ellenére a 2020-as évet már pozitívan értékelte.

– Ahol sikerült célba érni, ott a harmadik-ötödik pozíció között végeztünk. Látható, hogy merre kell tartanunk, ha előrébb szeretnénk lépni. Nem értük még el a céljainkat, de folyamatosan közelítünk hozzájuk – mondta Miskolc belvárosában a fiatal ralis.

Komoly változások

Német számára 2021 minden szempontból a változások éve lesz. Navigátort kellett keresnie, hiszen Szabó István most kevesebb időt tud a versenyzésre fordítani, mivel a felesége babát vár, így nála egyértelműen a magán­élet kerül előtérbe.

– Amikor kiderült, hogy a korábbi többszörös bajnok navigátor, Tóth Imre pilóta nélkül marad megkérdeztem, hogy mit szólna hozzá, ha közösen folytatnánk tovább – tette hozzá Német László. – Nagy örömömre igent mondott, így idén gyermekkorom egyik ikonjával versenyezhetek, amit nagy megtiszteltetésnek tartok.

Bizonyított autó

Nemcsak a navigátor, de a technika is új lesz a páros számára. A Tagai Racing Team által felkészített Citroën C3 Rally2-vel fognak rajthoz állni a magyar bajnokságban. Ez ugyanolyan autó, amivel a világbajnok Mads Ostberg is versenyez. A futamok előtt közösen fognak tesztelni, ami hatalmas segítség lesz a helyes beállítások megtalálásában.

– A csapat nagyon segítőkész, hihetetlen belegondolni, hogy egy ilyen hatalmas rutinnal rendelkező párossal fogjuk megbeszélni a tapasztalatainkat – lelkendezett Német László. – Nem tartom magam született tehetségnek, de elég kitartó vagyok és mindig igyekszem hasznosítani azok tanácsát, akik már letettek valamit az asztalra. Számomra ez most nagyon ideális felállás ahhoz, hogy előrébb lépjek.

Nagyszerű körülmények

Az autóval kapcsolatban Tóth Imre rendelkezik több tapasztalattal, hiszen testközelből ismeri a márkát és a típust is, tavaly ilyenben navigált.

– Az elmúlt két évben egyszer sem állt meg technikai hiba miatt, és tavaly ugyanilyen kocsival nyert világbajnokságot Mads Ostberg. – A tavalyi közös teszt után a TRT és Ostberg is kérte, hogy segítsem idén a csapatot, akkor is, ha már nem, mint navigátor szerepelek a sztoriban. Németh Lackó utána hívott fel, egyértelmű volt, hogy Citroën C3 Rally2-vel folytassa a pályafutását. Ez egy nagy lehetőség a tehetséges magyar pilótának, hiszen nagyszerű körülmények segíthetik a fejlődését. Látom benne a sport iránti alázatot, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jó szezon előtt állunk.

(A borítóképen: Német László és Tóth Imre ezzel a Citroënnel fog majd versenyezni)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában