Sportösszefoglaló

2021.03.30. 09:45

Sífutás, labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz és teke

Nem csak a jégkorongban és a vízilabdában kiemelkedőek a borsodi sportolóink, hanem egyéb sportágakban is.

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Sífutás: ob

Magyarország idei felnőtt sífutóbajnokságát március 28-án, vasárnap rendezték meg a mátraszentistváni síparkban. Büki Ádám, a Miskolci Honvéd SE válogatott sportolója 19:37 perces idővel – mindössze 52 másodperccel elmaradva a győztes Kónya Ádámtól – az előkelő harmadik helyet érdemelte ki.

Büki Ádám (jobbra) | Fotó: Olvasónk küldte

„A versenyt a lesiklópályán rendezték meg, ahol 5, egyenként 1 kilométeres kört kellett teljesítenünk – tudtuk meg a bajnoki bronzérmes miskolci sportolótól. – A pálya egy meredek felfelé vezető szakaszból és egy kanyargós, technikás lejtőből állt. További nehézséget okozott, hogy a meleg miatt felkásásodott a hó, emiatt felfelé is nehezebb volt haladni, lefelé pedig jobban kellett figyelni. Ennek ellenére élveztem a versenyzést, bár nem voltam már igazán jó formában, hiszen amióta véget értek a nemzetközi versenyek, azóta arra koncentrálok, hogy megírjam a szakdolgozatomat a Budapesti Corvinus Egyetemen.”


Labdarúgás: NB I.

Megváltozott a labdarúgó NB I. hétvégén folytatódó programja, a péntekre tervezett Puskás AFC – Mezőkövesd Zsóry FC bajnokit vasárnapra tette át a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága. Lapunk értesülése szerint azért, mert mindkét csapat ad játékost a magyar válogatott keretbe (a felcsúti együttes Tóth Balázs kapust, a kövesdiek Cseri Tamás középpályást), ahonnan a labdarúgók a szerdai, Andorra elleni, idegenbeli vb-selejtező másnapján érnek haza, és csak pénteken tudnak csatlakozni klubcsapataikhoz.

Az NB I. 27. fordulójának programja

Április 3. (szombat) 14.45: Paksi FC – MTK Budapest, 17:00 Zalaegerszegi TE FC – Diósgyőri VTK 19.30: Budapest Honvéd FC – Újpest FC.

Április 4. (vasárnap) 14.30: Kisvárda MG – Mol Fehérvár FC, 17.00: Budafoki MTE – Ferencvárosi TC, 19.15: Puskás AFC – Mezőkövesd Zsóry FC.

Az NB I. állása

1. Ferencvárosi TC 26 18 7 1 55–18 61

2. Puskás AFC 26 15 3 8 37–31 48

3. Mol Fehérvár FC 26 11 7 8 50–32 40

4. MTK Budapest 26 10 8 8 38–33 38

5. Mezőkövesd Zsóry FC 26 10 8 8 31–32 38

6. Újpest FC 26 10 4 12 35–51 34

7. Paksi FC 26 9 7 10 52–52 34

8. Kisvárda Master Good 26 9 7 10 23–34 34

9. Budapest Honvéd 26 7 8 11 37–37 29

10. Zalaegerszegi TE FC 26 7 5 14 42–50 26

11. Budafoki MTE 26 7 5 14 31–48 26

12. Diósgyőri VTK 26 6 5 15 28–41 23


Kézilabda: NB II., megyei bajnokság

Női NB II. Észak-keleti csoport, 16. forduló

Kazincbarcikai KSE – Mátészalkai MTK 26–32 (12–18)

Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei bajnokság

Férfiak, 15. forduló

Borsod Sport Klub Alsózsolca – SBS Eger II 42–27 (22–12)

Tiszaújvárosi SC – Acélváros Kézilabda Klub 17–23 (5–9)

Nők, felsőház, 1. forduló

Borsod Sport Klub Alsózsolca – Albrecht-Miskolci VSC 28–32 (15–22)

Szerencs VSE – Mezőkeresztes VSE 29–30 (20–17)

Nők, alsóház, 1. forduló

Tiszaújvárosi SC – MEAFC 21–37 (9–20)


Asztalitenisz: NB II.

Férfi NB II. Észak-keleti csoport, 14. forduló:

MEAFC-Miskolc – Váci RE I. 15–3

Győztek: Szűcs (4), Stadler (4), Li Hongyang (3), Molnár (1), Macsuga (1), valamint a Li Hongyang–Macsuga, és a Szűcs–Stadler páros.

Szerencs VSE – Nyírbátori ASE 12–6

Győztek: Köllő Á. (3), Lehoczki (3), Köllő A. (3), Lövey (1), valamint a Köllő Á.–Lehoczki, és a Lövey–Köllő A. páros.

A Debreceni ABE – Diósgyőri VTK II. mérkőzés elmaradt, mert a hazai csapat két játékosa pozitív vírustesztet produkált. A meccset később pótolják.


Teke: eredmények

Férfi Szuperliga, 14. forduló

Nyíregyházi TK – Kazincbarcikai VTSE 7:1 (3201–3177)

KVTSE egyénileg: Orosz/Ivanyik (525), Ander T. (552), Ander Z. (514), Szabó Z. (535), Ragályi (540), Martinkó/Dobrosi (511).

Férfi NB I., Keleti csoport, 14. forduló

Dynamo Sport Club – SalgÓzd TK 6:2 (3310–3248)

STK egyénileg: Frink (535), Váradi (570), Stréer (549), Frink (517), Horváth (509), Balázs (568).

NB II., Keleti csoport, 14. forduló

Sajóbábonyi VTE – Mezőtúri AFC 5:3 (3154–3146)

SVTE egyénileg: Juhász (529), Gál (517), Kavalecz (544), Komjáti (556), Ács (526), Székely (482).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!