Aluinvent-DVTK

2021.03.06. 20:21

Hét ponttal kapott ki a DVTK a Soprontól

Az évad 30. meccsét is megnyerte a Sopron, de a Diósgyőr büszke lehet a teljesítményére.

Berecz Csaba

A női kosárlabda NB I. 21. fordulójában szombaton este az Aluinvent-DVTK a Sopron Basket csapatát fogadta. A találkozó esélyese a már alapszakasz-győztes vendég együttes volt, a hazaiaknak az utolsó alapszakaszbeli meccsükön bár nagyon kellett volna a 4. hely eléréshez a siker, csodaszámba ment volna, ha ez összejön. Különösen úgy, hogy a piros-fehérek egyik legjobbja, Hayes kisebb sérülése miatt nem tudta vállalni a játékot.

Hatszor egyenlítettek

A meccs első gólját Mokango szerezte a 2. percben, majd az egyenlítés után Medgyessy egy triplát húzott be a gyűrűbe, amire January válaszolt egy ugyanilyen értékű dobással. Aztán Mokango, majd Williams következett a hármasok sorában. A forgatókönyv egész sokáig, a 7. percig az volt, hogy a DVTK előnyét a Sopron egalizálta, összesen hat alkalommal. 14-14 után azonban – miután elkezdett cserélgetni a soproni szakvezető – Varga A. büntetőivel az előny már a vendégeknél volt, a meccs folyamán először. 14-18-as állást követően azonban előbb Kányási középtávolija ért célba, majd Pusztai hármasa, és ezzel újra a fehér mezeseknél volt az előny. A negyed hajrájában azonban két büntetővel fordított a kupagyőztes (19-20).

Szoros volt

A második játékrész elején a Sopron teljes kezdője a kispadon ült, és a DVTK is csak 2/5-ben hasonlított az alapcsapatához. Ebben a játékrészben Pusztai gólja után, Tóth F. szándékos faultját követően büntetőből volt eredményes a Sopron, és egy ideig hol az egyik, hol a másik csapat vezetett minimális különbséggel, a 14. percig, Krajisnik centergóljáig (23-26). Nem sokkal később 23-29 állt az eredményjelzőn, és bár innen egy pontra visszaküzdötte magát a DVTK (30-31), de a Sopron amikor kellett, egy támadásából három lepattanót is szerzett, hogy ne jöjjön fordulat. De ezzel együtt sem tűnt elégedettnek a vendégek vezetőedzője, aki Mokango center találata után a második idejét is kikérte, ami után Williamsnek volt még egy közelije a negyed végén (32-38).

Mokango hármasával indult a harmadik menet, amelyben 20 év alatti magyar fiatalt már nem kellett szerepeltetni, így a Sopron négy légióssal és a magyar Fegyvernekyvel próbálta kidomborítani az erőfölényét. Jóval dinamikusabban játszottak ekkoriban a zöld-sárgák, és lepattanó szerzésben változatlanul jobbak voltak (35-44). De azért nekik sem sült minden, ugyanis a DVTK igyekezett megnehezíteni a dolgukat, és amikor Pusztai villant néhányát, egy labdára jöttek fel a hazaiak (41-44). A 27. percben a Pusztai asszisztját követő Tóth F. centergól után soproni időkérés következett, a következő minutában pedig Kányási büntetőkből egyenlített (45-45), és pár másodperccel később az ezúttal is jól játszó Medgyessy is ugyanezt tette. A negyed hajrája azonban Williamsról szólt, ugyanis bevágott két triplát, közte pedig egy büntetőt is értékesített (49-54).

Williams

A záró játékrész elején sem vett vissza a sebességből Williams (51-59), és mivel a pontatlan hazai dobások után a soproniak szedték le a védő lepattanókat, nem sok esélye volt a DVTK-nak a felzárkózásra. A 35. percben January triplájával lett közte tíz (55-65), és ezzel a dobással tulajdonképpen eldőlt, ami addig is érett, vagyis, hogy a meccset a vendégek nyerik. Az utolsó percekben még Krajisnik, aki lánykori nevén, Jovanovicként volt a DVTK játékosa, még javítgatta a statisztikai mutatóját (57-71), majd Kányási pörgése is azt eredményezte, hogy 66 másodperccel a vége előtt bevert egy triplát, időkérést váltva ki ezzel a vendég oldalon (66-71). A harcos Diósgyőr, ha a győzelmet nem is tudta megszerezni, remek küzdőszellemet mutatva végig partiban tudott lenni az ebben az évadban eddig minden meccsét megnyerő Sopronnal szemben.

Aluinvent-DVTK – Sopron Basket 66-73 (19-20, 13-18, 17-16, 17-19)

Miskolc, zárt ajtók mögött. V.: Győrffy, Csabai-Kaskötő, Györfy.

Aluinvent-DVTK: MEDGYESSY (12/3), Aho (2), KÁNYÁSI (14/3), Kiss A. (8), MOKANGO (12/6). Csere: PUSZTAI (14/3), Tóth F. (2), Montai-Vukov (2). Vezetőedző: Földi Attila.

Sopron Basket: JANUARY (16/9), Varga A. (2), Walker (2), WILLIAMS (25/9), Határ (6). Csere: KRAJISNIK (13), Varga S. (-), Brooks (2), Fegyverneky (5), Czukor (2). Vezetőedző: Gáspár Dávid.

Földi Attila: – Gratulálok az ellenfélnek, nem tiszteletlenségből mondom, hogy jár a gratuláció a csapatomnak is, ezért a harcért, hogy Hayes nélkül is jó teljesítményt nyújtottak. Büszke vagyok a csapatra, és akinek diósgyőri a szíve, az szintén büszke lehet arra, amit a lányok hétről hétre teljesítenek.

Gáspár Dávid: – Dekoncentráltan és fáradtan játszott a csapat, ebből fakadóan hibákat vétettünk, nem voltunk élesek. Nem fogom felmenteni a csapatot azért, mert kemény időszakon vagyunk túl, mindettől függetlenül sokkal jobb teljesítményre képesek. Dicséret érdemli a DVTK-t, jól játszottak a mai napon.

(Borítóképünk illusztráció, nem a mostani mérkőzésen készült!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!