Úszás

2021.03.04. 08:00

Harminc számot rendeznek

A tervek szerint március 5–6-án nagyszabású úszóversenyt rendeznek a borsodi megyeszékhelyen.

Kolodzey Tamás

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: Shutterstock

A víz világnapja alkalmából immáron huszonötödik alkalommal tartanak versenyt a Kemény Dénes sportuszodában, a kétnapos esemény házigazdája a Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft., a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség.

Bizakodnak

Az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak kedd délelőtt, és először felolvasták dr. Fázold Ádám levelét. A társaság tiszteletbeli alelnöke, a sportág régi motorosa kora és veszélyeztetett állapota miatt maradt távol, de nem mulasztotta el meleg szavakkal köszönteni a rendezvényt, melynek elhalasztása most is felmerült, a szervezők azonban bizakodnak. Nézők természetesen nem lesznek és a rendezők számos óvintézkedést hoznak az indulók biztonsága érdekében, a hirtelenjében „kimúlt” amatőr úszósport helyzetének normalizálása érdekében.

A számok a régi szokásoknak megfelelően most is imponálóak: 30 szám, 302 versenyző (volt már 380 is), 69 miskolci, 16 csapat, 1400 rajt (a helyiek 454-ben érintettek), 123 eredményhirdetés (most azonban nem állnak fel a dobogóra a legjobbak, akik dobozban kapják meg érmeiket). A házigazdák előre jelezték, hogy egy bizonyos létszám után, biztonsági okokból, már nem fogadnak nevezéseket, ezért most nem érik el a hajdani 2000-et elérő rajtot. Az edzők számát is korlátozzák: 10 sportolónként 1 szakember lehet jelen.

Szombaton 14, vasárnap pedig 9 óra 30 perc a kezdési időpont.

Szóba került, hogy amennyiben a pandémia miatt a viadal lefújására kényszerül(né)nek akkor nem halasztanak, hanem törlik a rendezvényt, más, szabad terminus ugyanis nincs a versenynaptárban.


Ők beszéltek

Deák-Bárdos Mihály, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője, Hölcz Péter, a Magyar Úszó Szövetség észak-magyarországi régióvezetője, a sportiskola versenyigazgatója, Kiss Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetség elnöke, Szabó László, a Miskolci Sportcentrum Kft. létesítményvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában