VRCK

2021.03.26. 08:00

Ez az utolsó lehetősége a Vegyésznek

Pénteken Budapesten lép pályára a Vegyész RC Kazincbarcika férfiegyüttese.

Molnár István

20210127 Kazincbarcika fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Vegyész RC Kazincbarcika - LV Sport Pénzügyőr SE férfi Magyar kupa röplabda mérkőzés. képen: ÁRVA MILÁN #15 CIUPA LUKASZ GRZEGORZ #10 MIHALJ IVAN #14

Forrás: ÉM

Már két találkozón túl van a férfi röplabda Extraliga elődöntőjének egyik ágán küzdő Vegyész RC Kazincbarcika, valamint az LV Sport Pénzügyőr csapata.

A harmadik

Az alapszakaszgyőztes fővárosiak hozták az egyik fél harmadik sikeréig tartó csata eddigi mindkét felvonását, hiszen előbb március 20-án, szombaton 0:2-es hátrányból fordítva verték meg az észak-borsodiakat 3:2-re otthonukban, aztán kedden a Don Dosco Sportközpontban is diadalmaskodtak Jókay Zoltán tanítványai (3:0). Ami tehát azt jelenti, hogy amennyiben a budapestiek megnyerik a pénteken 20 órától saját pályájukon induló mérkőzést, úgy bekerülnek a 2020/2021-es bajnokság fináléjába, míg a VRCK majd a bronzéremért küzdhet a továbbiakban.

Nem értette

– Nagyon rossz volt a keddi meccs utáni éjszakám, mert nem értettem, hogy miként kaphattunk ki így… – mondta Toronyai Miklós, a VRCK vezetőedzője. – Három nap alatt nagy formahanyatlás következett be, ilyenkor az ember maga is elgondolkodik, hogy edzőként mit rontott, ronthatott el, hogy esetleg sok volt-e a kondicionális program. De erről előtte beszéltünk, a srácok is akarták, persze nem nyomtuk úgy meg, mint, teszem azt, a felkészüléskor. Úgy gondoltam, tudjuk hozni azt a felszabadult játékot, mint amit előzőleg a PSE vendégeként, de lehet, hogy éppen az zavarta meg a csapatot, hogy ott jó játékkal közel álltunk a bravúrhoz, s hogy elúszott egy komoly esély.

A túlzott akarás fordulhatott át egy rapszodikus, enervált játékba, amit a statisztika is alátámaszt. Az első szettben rendben volt a fogadásunk, csináltunk hat blokkot is, a gond az, hogy a meccs további részében csupán egyet. Igazából nem tudtuk hatékonyan végigvinni a támadásaink zömét, az, hogy szélről 25 százalékos hatékonysággal támadtunk, sokat elmond. Nagy igazság, hogy az adott szituációkban be kell ütni a labdákat… Holott a Pénzügy­őr nem hozott olyan extrákat, mint például a Magyar Kupa-visszavágón… Összességében nem a 0:3 zavart, hanem hogy tudom, a csapat ettől sokkal többre képes.

Reméli, a játékosok sem

A röplabda az a sportág, amelyben bármikor beállhat fordulat, így még a 2–0-s vezetés birtokában sem mehet biztosra a Pénzügyőr.

– Bízom abban, hogy ez alatt a rövid idő alatt fejben össze tudtuk szedni magunkat, mert ha ez rendben lesz, és levetkőzzük a keddi enerváltságot, akkor bármi lehet – tette hozzá Toronyai Miklós. – Nincs veszítenivalónk, mert a Pénzügyőr lesz hazai pályán, ők vezetnek 2–0-ra, ők nyerték meg nemrég a Magyar Kupát, tehát nyomás nem nehezedik ránk. Úgy gondolom, nem az adott állással kell foglalkozni, hanem a pillanattal, az akkor zajló játékkal, szerintem a csapat szeretné bebizonyítani, hogy nem az az igazi arca, mint amelyik kedden előjött. Fel lehet állni 0–2-ről is, egyáltalán nem lehetetlen, amíg a játékvezető le nem fújja a párharcot, addig van esély. Biztos vagyok abban, hogy a Pénzügyőr nem veszi majd könnyedén ezt a meccset sem, nem szabad rágörcsölni a mérkőzésre. Megfelelő koncentráltsággal, higgadtsággal megint megnehezíthetjük a dolgukat. Amennyiben hozni tudnánk az első szettet, az kulcsfontosságú lehetne, adna egy pszichés alapot is. Én még nem adtam fel, remélem, a játékosok sem.

https://boon.hu/eszak-magyarorszag/sport-eszak-magyarorszag/masodszor-is-kikapott-a-vrck-a-penzugyortol-az-elodontoben-5307445/

https://boon.hu/sport/helyi-sport/ketto-nullarol-kaptak-ki-5301472/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!