Aluinvent-DVTK

2021.03.17. 08:00

DVTK-búcsú az Európa-kupától

A bombameglepetés elmaradt, a Valencia hazai környezetben legyőzte a Diósgyőrt.

Berecz Csaba

Forrás: FIBA

A női kosárlabda Európa-kupában, nyolcaddöntő mérkőzésen lépett pályára tegnap este Valenciában, az Aluinvent-DVTK együttese, a hazai környezetben szereplő Valencia Basket Club Sad csapata ellen. A spanyol gárda 9 ezer fős csarnoka a kezdés előtt szinte kongott az ürességtől, de nem voltak teljesen levegősek a lelátók, ugyanis a rendező lehetőséget kapott a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségtől arra, hogy 150 nézőt beengedjen az impozáns létesítménybe. A Valencia élt is ezzel, egy komplett zenekart is felvonultatott a ,,buborékban”, ahová szurkolók dobokkal és petárdázó gyerekek is befértek…

A két csapat találkozójának a tétje az volt, hogy melyik együttes játszik majd csütörtökön 19.00-tól, ugyanitt, immár a negyeddöntőben, a nap első nyolcaddöntőjét megnyerő francia ESBVA-Lille gárdája ellen. A győztesnek járt ez a plusz meccs.

Hazai fölény

A mérkőzést a hazai gárda kezdte jobban, Casas pár másodperc után betalált, majd a német Gülich, aztán az amerikai Trahan-Davis következett a sorban (6–0). A megilletődött diósgyőriek részéről Mokango középtávolija ért először célba, amire az ausztrál Allen felelt egy triplával. Nem volt megfelelő a fehér mezesek sebessége, ráadásul a Valencia ízelítőt adott kemény és határozott védekezésből. A spanyolok jól léptek be a passzsávokba és emiatt a 7. percben 13-6-nál időt kért Földi Attila, a vendégek szakvezetője. Ám a szünetet követően áttörés nem következett be csapata játékában, még ugyanebben a minutában Gil büntetőit követően lett meg a közte tíz, illetve a tizenegy is (17-6). Borzasztóan nehéz dolga volt a magassági fölényben lévő spanyolok ellen a Diósgyőrnek, de a negyed végéig megmaradt a 11 egység a két gárda között, úgy, hogy a játékrész hajrájában a második ötösét játszatta a valenciai vezetőedző (21-10).

Két pontra

A hazaiak 10 emberével szemben a DVTK szakvezetője 8 embert forgatott az első negyedben, a másodikban Montai-Vukov személyében érkezett a kilencedik. Mivel a vendégek ráálltak a távoli dobásokra, mert a palánk alatt nem sok babér termett a számukra, és sültek a triplák, Medgyessy után Mokango is hármast ért el, a 13. percben spanyol időkérés miatt szakadt meg a játék (23-17). Ebben az időszakban a DVTK védekezése is magas szintű volt, és ennek a lepattanó statisztikában is megmutatkozott az eredménye. Azonban 26-21 után a Valencia is bekeményített (30-23), de miután két szép gólt ért el a piros-fehér együttes, megint időt kértek, a 17. percben (30-27). A visszatérés után két gyors hazai találat következett, és pauza utáni, a negyedből hátralévő 199 másodpercben két könnyű kosarat is szerzett a Valencia, így hat pontos előnnyel mehettek a hosszú szünetre (36-30).

Spanyol góllal indult a harmadik menet, de a DVTK nem hagyta magát leszakítani, a fegyelmezett játék eredményeként Medgyessy büntetőivel 4 pontra csökkentette hátrányát a fehér mezes gárda (40-36). De volt még ettől is feljebb, mert amikor Hayes remek középtávolija elsüllyedt a gyűrűben, a Valencia ismét időt kért, a negyed közepén (42-40). Négy pontos hazai fórnál Romero hármasa célba ért, ettől megnyugodtak a narancssárga dresszesek, és megint úgy kezdtek védekezni, mint az első játékrész elején, miközben elmentek 10 pontra (50-40).

A sok diósgyőri fault miatt büntetőkből növelték előnyüket a spanyolok, a negyed végén Romero újabb hármasának is köszönhetően 13 egységgel álltak jobban, az öt perces gólcsendjét Kányási révén megtörő DVTK-val szemben (55-42).

Felőrölték

A záró 10 percben Romero bevágta a harmadik hármasát, majd Allen mutatta meg, hogy ilyet ő is tud, ami után DVTK időkérés következett (61-44). A meccs ekkora már tulajdonképpen eldőlt, a kérdés csupán a pontkülönbség volt. A második negyed elejétől harmadik játékrész közepéig remekül játszó Diósgyőrt kezdte felőrölni, az erősebb kerettel rendelkező, ,,állandóan” frissítő Valencia. A 37. percben Gülich duplája után már 20 volt a két csapat között (73-53), és ez volt az a pont amikor Földi edző ismét időt kért. Kiss A. és Pusztai akciógóljaival csökkent a különbség, de ezt ledolgozták a hazaiak, és a végén még Juskaite bevágott egy hármast is (80-57). Vagyis csütörtökön a Lille ellen a Valencia játszik a négyes döntőbe jutásért.

Valencia Basket Club Sad (spanyol) – Aluinvent-DVTK 80–57 (21–10, 15–20, 19–12, 225–15)

Valencia, 150 néző. V.: Csender (román), Mouton (luxemburgi), Wolzfeld (luxemburgi).

Valencia Basket Club Sad: Ouvina (2), Casas (7), ALLEN (14/6), Trahan-Davis (6), GÜLICH (12). Csere: QUINTANA (6), GIL (12), Gomez (7/3), Juskaite (3/3), ROMERO (11/9), Tolosa (-), Moreno (-). Vezetőedző: Ruben José Burgos Lopez.

Aluinvent-DVTK: MEDGYESSY (17/3), Aho (1), Kányási (2), HAYES (15), Mokango (10/3). Csere: Pusztai (6), KISS A. (6), Tóth F. (-), Montai-Vukov (-), Frindt (-). Vezetőedző: Földi Attila.

Kipontozódott: Aho a 39. percben.

Ruben José Burgos Lopez: – Nem volt könnyű dolgunk, mert a DVTK nagyot küzdött, de tulajdonképpen végig kontroll alatt tartottuk a meccset, és összességében megérdemelten nyertünk.

Földi Attila: – Amíg erővel és koncentrációval bírtuk, addig helytálltunk, jól is játszottunk. A harmadik negyed közepétől azonban egyre többet hibáztunk, széteső volt a játékunk, miközben ellenfelünk friss erővel tudott küzdeni. Sajnálom, hogy ilyen különbség lett a vége, mert annál nagyobbat küzdöttünk, mint amit az eredmény mutat.

A nyolcaddöntő további eredményei

Sparta&k M.R. Vidnoje (orosz) – ESBVA-LM (francia) 62-69 (23-14, 8-28, 18-11, 13-16)

Reyer Venezia (olasz) – InvestInTheWest ENEA Gorzow (lengyel) 72-63 (22-12, 23-15, 18-22, 9-14)

Lointek Gernika Bizkaia (spanyol) – ACS Sepsi-SIC (román) 73-76 (14-26, 17-15, 10-16, 26-10, 6-9) – hosszabbítás után

Elazig Il Ozel Idare (török) – Bellona Kayseri Basketbol (török) 88-86 (24-30, 29-14, 14-19, 21-23)

AKSC Szekszárd – Saint-Amand Hainaut Basket (francia) 66-53 (13-15, 15-11, 14-13, 24-14)

Az Elitzur Ramla (izraeli) – BCF Elfic Fribourg Basket (svájci) és a Carolo Basket (francia) – VBW CEKK Cegléd mérkőzéseket szerdán játsszák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!