Aluinvent-DVTK

2021.02.18. 10:00

A Csata büntetője döntött a meccs végén

Az alapszakasz 4. helyéért zajló harcban a Diósgyőr, vereségével, hátrányba került.

Berecz Csaba

20201010 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Aluinvent DVTK - CSata Dse NBI női kosárlabda mérkőzés. képen: Kiss Angelika #30

Forrás: ÉM

Fotó: Ádám János

A női kosárlabda NB I.-ben, a 14. forduló keretében csapott össze szerdán a Ludovika-FCSM Csata gárdája és az Aluinvent-DVTK csapata. A mérkőzés mindkét fél számára az alapszakasz 4. helyének megszerzése miatt volt fontos.

Hektikus

Jól kezdett a Diósgyőr, Hayes két duplája és Kiss A. közeli gólja után megugrani látszottak (0–6), de hamar jött a fordulat, Lelik-trojka után Zempare duplája, és utóbbi kosaras hármasa ért célba, így 200 másodperc játék után ez állt az eredményjelzőn: 8–6. A folytatásban egyenlített a vendégcsapat, majd 10–10 után a hazaiak következtek, a kihagyott diósgyőri dobások közepette, a gyors játékban a 6. perc végére nyolc egységgel megléptek (18–10). A védekezéssel volt ekkoriban baj a piros-fehéreknél, és amikor ez rendeződni látszott, akkor sikerült közelebb kerülniük, elsősorban Hayes eredményességének köszönhetően, aki a vendégpontoknak több mint a felét szerezte (20–18). A negyed hajrájában mindkét edző a kispadokról vetett be friss erőket, ezek a Csatán segítettek, az olvadóban lévő előnyét visszahizlalta a házigazda (25–18).

Szoros negyedek

A második játékrész elején sokkal koncentráltabb játékra volt képes a Diósgyőr, és mivel a támadások egy részét sikerült gólokkal befejezniük, Pusztai aktivitását követően, Medgyessy találatával egyenlítettek (31–31). Ami után nem sokkal, hazai időkérés miatt szakadt meg a játék. A visszatérés után Pusztai góljával ismét a vendégeknél volt az előny, majd a fővárosiak összekapták magukat, James ponterős időszakának köszönhetően nemcsak visszavették a fórt, hanem azt fel is tornázták (42–36). A 18. percben időt kért a DVTK, ami után Hayes triplát jegyzett, Aho pedig duplát (42–41), és ez a fővárosi szakvezetőt késztette arra, hogy szünetért folyamodjon. A dudaszóig hátralévő időben már csak Kányásinak sikerült betalálnia (42–43).

A harmadik negyed első felében egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól, mindkét fél igyekezett a lehető legnagyobb fegyelemmel játszani, volt hogy a hazaiak, volt, hogy a vendégek vezettek pár ponttal, ám egy labdányinál nagyobb különbséggel egyik csapat sem volt képes ellépni. A 27. minutáig tartott mindez, ekkor Hayes két büntetőjével lett négy egység a csapatok között, ám nem sokkal később jött a zárkózás, Horváth B. bevágta csapata hatodik tripláját (55–56). Óriási harc dúlt a pályán, minden egyes labdáért és pontért, ám a nagy küzdelemben a döntés – ahogy azt előzetesen várni lehetett – az utolsó játékrészre maradt (63–64).

Büntetővel

Hayes közelijével indult a negyedik menet, a 33. percben Mányoky egy trojkával egalizált (68–68). Aztán Pusztai vezetést jelentő találata után Zempare ért el hármast, amire Medgyessy adott ugyanilyen értékű választ (74–76). A folytatásban vendégbüntetők után Horváth B. a tripla­vonal mögül volt eredményes (79–79). A hazaiak azon voltak, hogy széttördeljék a DVTK játékát, emiatt utóbbiak egymás után dobhatták a büntetőket. Az utolsó előtti percben Hayes révén a Diósgyőr jutott előnyhöz (83–84), majd a 40. minutában egy vendégfaultot követően Böröndy egy büntetőt bedobott, egyet pedig kihagyott, ezzel sokadszor lett döntetlen az állás (84–84). 38 másodperc volt hátra, amikor a piros-fehérek időt kértek, de nem tudtak eredményes akciót vezetni, és mivel hazai labdaszerzés után Mokangónál látott szabálytalanságot az egyik játékvezető, így újra fővárosi játékos állhatott a büntetővonal mögé, Lelik pedig két dobásból egyet értékesített, ezzel nyert a Csata.


Ludovika-FCSM Csata – Aluinvent-DVTK 85–84 (25–18, 17–25, 21–21, 22–20)

Budapest, zárt ajtók mögött. V.: Cziffra, Nagy V., Németh P.

Ludovika-FCSM Csata: Horváth B. (8/6), LELIK (22/6), Hegedűs (-), Mányoky (8/6), ZEMPARE (26/6). Csere: JAMES (12), Böröndy (9/3), Angyal (-). Vezetőedző: Tursics Krisztián.

Aluinvent-DVTK: MEDGYESSY (10/3), KÁNYÁSI (12/3), Pusztai (12), Kiss A. (6), HAYES (33/3). Csere: Aho (4), Tóth F. (2), Mokango (4), Frindt (-), Montai-Vukov (1). Vezetőedző: Földi Attila.

Tursics Krisztián: – Gratulálok a csapatomnak, megnyertünk egy olyan mérkőzést, amelyre másfél hetet készültünk. Mindenki tudta, hogy ez egy kemény brusztolós meccs lesz, és egy végletekig kiélezett találkozót sikerült behúznunk egy ponttal, aminek örülni kell. Ez egy nagy siker a számunkra, hiszen oda-vissza győztük le egy ilyen nagy múltú klubnak a csapatát.

Földi Attila: – Csalódottak vagyunk, hogy nem sikerült nyernünk, ha kicsit jobban koncentrálunk mindkét oldalon, akkor eldönthettük volna a saját javunkra a mérkőzést, és nem kényszerültünk volna ilyen végjátékra. Mindezek ellenére nem lehet az emberek munkájába így belesz.rni, és azt csinálni, ami itt történt. Mert lehet, hogy ma, holnap nekem azért nem lesz munkám, mert idejönnek emberek és szórakoznak velünk, miután mi egész héten keményen dolgoztunk. Majd vállalom a következményeit, amiket kapok a nyilatkozatomért, meg a viselkedésemért, de nem bánnám, ha egyszer a játékvezetők tevékenykedése is valamilyen következményekkel járna. Mert ilyen faultokkal eldönteni ezt a mérkőzést, az katasztrofális teljesítmény.

(A borítóképen: Kiss A. 6 pontig jutott)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában