Vegyész RC Kazincbarcika

2021.01.15. 08:00

Következhet az elődöntő

A másodosztályú Kistext volt a kazincbarcikaiak vendége csütörtökön az MK-ban.

Molnár István

A férfi röplabda Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóját csütörtökön Kazincbarcikán rendezték meg a házigazda, extraligás Vegyész RC Kazincbarcika és a fővárosi, egy osztállyal lejjebb, az NB I. Ligában szereplő Kistext SE részvételével.

Az első, budapesti felvonást 3:0-ra nyerték az észak-borsodiak, így kedvező helyzetből várták a csütörtök esti csatát. Az első szett elején gyártották a pontjaikat a csapatok (4–4), és úgy nézett ki, hogy a vendégek szeretnének játszani egy jót, aztán majd kiderül, hogy ezzel mire mennek. Az első érdemleges esemény 6–6-nál történt, ugyanis a horvát válogatott center, Mihalj megsérült a Barcikában, le kellett támogatni a pályáról, helyére a saját nevelésű Péter M. érkezett. Kicsit megugrott a vendéggárda (8–10), ám a hazaiak hamar fordítottak (13–11). Hárompontos hátrányban voltak a fővárosiak (16–13), amikor szakvezetőjük elérkezettnek látta, hogy időt kérjen, ami után gyűjtöttek is két pontot a fekete-pirosak. Guilherme messziről érkezve a labdára, ellenállhatatlan volt, nagyon kellettek az ilyen megmozdulások, mert a Kistext a többszörös bajnok nyakán lógott (19–18). Aztán kétszer is gyenge megoldást választottak a budapestiek, így 22–19-nél megint jött a rövid pihenő. Visszaút azonban már nem volt (25–20).

A másodikat is

A második felvonásban Ciupa blokkja ért pontot 1–0 után, Árva pedig klasszis módon helyezte el a labdát a sarokba. A Kistext is megmutatta, hogy a centertámadásokra sánccal felkészült, Guilherme pedig a blokkra a következő fővárosi akciónál (4–4). A VRCK nem akarta megadni az esélyt a látogatóknak, hogy egy esetleges egyenlítéssel elgondolkodjanak a továbbjutáson, és bele is húztak (9–6). Ezt a távolságot tartotta a Barcika, még akkor is, ha nem minden szerva volt jó (13–10).

Alábbhagyni látszott a lelkesedés a Kistextnél, és már sok hiba is becsúszott náluk, időszerű volt az időkérésük (16–10). Törlést kértek a hazaiak, de nem volt személyzet, így a cipőjükkel ,,oszlatták el” a nedvességet a parkettről, miközben már 20-12 volt az állás. Még vettek egy nagy levegőt a látogatók, hogy hátha, de a VRCK nyerte ezt a játszmát is, és ezzel biztossá vált a továbbjutás (25–17).

A lengyel légiós, Ciupa helyén Budai kezdett a harmadik szettben, és részese lehetett annak, hogy csapata 6–3-ra lép el. Juhász P. a lehető legjobbkor emelkedett középen, szépen kivédekezte a Kistext támadását, majd Árva dolgoztatta nyitással a volt VRCK-s, már 38 éves Szalait. A Kistext szakvezetője Oláht, mint utolsó keretben lévő emberét is bevetette, nyugodtan gyakorolhattak a bajnoki folytatásra. 16–12-nél Csizmadia és Bibók érkezett a Vegyésznél, utóbbi tagja volt egy hármas sáncnak (18–12). Még tartott pár percig a meccs, amelyet a fővárosihoz hasonlóan biztosan nyertek Toronyai Miklós tanítványai (25–16). És ezzel biztossá vált, hogy a kupaelődöntőben Pénz­ügyőr SE – VRCK összecsapásokra kerül sor.


Vegyész RC Kazincbarcika – Kistext SE 3:0 (20, 17, 16)

Kazincbarcika, zárt ajtók mögött. V.: Vári, Szarka.

Vegyész RC Kazincbarcika: Páez, Juhász P., Guilherme, Ciupa, Mihalj, Árva. Csere: Dudás (liberó), Péter M., Budai, Csizmadia, Bibók, Földes. Vezetőedző: Toronyai Miklós.

Kistext SE: Török R., Chamone, Gacs, Bokor, Erki, Gönczi. Csere: Farkas (liberó), Lassu (liberó), Török Sz., Hajós, Szalai, Ghazal, Flachner, Oláh. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Toronyai Miklós: – Megint kissé lassan kezdtük a mérkőzést, aztán az első szett második részében már átvettük az irányítást. Nem egy gyenge csapat volt az ellenfelünk, ugyanis a Kistext extraligás szintet képvisel. Gratulálok a csapatnak a négy közé jutáshoz.

Weczera Csaba: – Úgy jöttünk Barcikára, hogy megpróbáljuk kiharcolni az aranyszettet. Fel is voltunk készülve a VRCK játékából, azonban mindent elrontottunk, amit lehetett, amitől bátortalanok lettünk. Összességében a Barcika megérdemelten jutott tovább, további sok sikert kívánok nekik.

Továbbjutott: a Vegyész RC Kazincbarcika, kettős győzelemmel, 6–0-s pontkülönbséggel, 6:0-s szettaránnyal.

(A borítóképen: Juhász P. [középen] és csapattársai innentől az MK-elődöntőre is készülhetnek)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában