szerződés

2021.01.06. 17:00

Folytatódik a 2017-ben indult együttműködés

Sztankovics Anna az ötkarikás játékok végéig biztosan a Miskolci Sportiskola színeiben úszik.

Molnár István

Fotó: Karmás Péter

2017-ben, szeptember elején jelentették be Miskolcon, hogy az Újpesti TE-ből Miskolcra, az MVSI-be igazolt a kétszeres olimp­ikon (2012 London, 2016 Rio de Janeiro) úszó, Sztakovics Anna. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, ám az azóta eltelt időben már történt kontraktushosszabbítás. Az aktuális megállapodás úgy szólt, hogy a 2020-as, tokiói olimpia évében, annak végén, december 31-én fog lejárni. Tehát megkerestük ez ügyben Illyés Miklóst, a Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjét.

A legnehezebb időkben is

– Örültünk annak, amikor hozzánk jött, és örülünk annak, hogy még mindig velünk van egy ilyen kaliberű sportoló – kezdte Illyés Miklós.

– A legutóbbi, decemberi magyar bajnoki címe után találkoztam vele, az edzőjével, Szollár Gergővel, de ott volt ezen a beszélgetésen Hölcz Péter, az úszó szakosztály vezetője is. Anna megköszönte az eddigi támogatásokat és azt is, hogy a legnehezebb időkben is mellette álltunk, állunk. Miután az olimpiát rajta kívül álló ok, a koronavírus miatt halasztották el egy évvel későbbre, így természetes, hogy a szerződést meghosszabbítottuk az idei esztendőre áthelyezett ötkarikás játékok végéig. Anna a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon tagja volt annak a mix 4x100 méteres vegyesváltónak, amely kvótát szerzett Tokióba, azonban nyilván meg kell őriznie a pozícióját az elkövetkezendő hónapokban. Reménykedünk ebben, és sok sikert kívánunk neki!

(A borítóképen: Balról: Illyés Miklós, Sztankovics Anna, Szollár Gergő)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában