KolorCity Kazincbarcikai SC

2021.01.30. 19:30

Csapatépítés a pályán belül és kívül a KBSC-nél

Vasárnap elkezdi a bajnokság tavaszi szezonját a KolorCity Kazincbarcika SC csapata.

Molnár István

Január 2-án kezdte el a munkát az NB II.-es labdarúgó-bajnokság 2020/2021-es szezonjának második felére a KolorCity Kazincbarcika SC gárdája. Az észak-borsodiak új vezetőedzővel, a december 17-én kinevezett Pacsi Bálinttal vágtak neki a felkészülésnek, azok után, hogy a klub december 1-jén szerződést bontott az addigi szakemberrel, Vitelki Zoltánnal, s az őszi évadból még hátralévő meccseket segítője, Kriston István vezényelte le.

Jó ellenfelekkel

A Barcika hullámzó teljesítményt nyújtott tavaly ősszel, hiszen voltak szebb és gyengébb eredményei, egy négyes győzelmi széria, aztán nyolc találkozón nem tudtak nyerni az észak-borsodiak. Mindez azt is magával hozta, hogy Fótyikék a 17. helyre estek vissza, s pusztán két egységgel előzik meg a Dorogot (18. hely), és hárommal a Csákvárt (19. hely). A KBSC január elejétől három előkészületi meccset játszott le: január 9-én 0–0-ra végzett idegenben az ugyancsak NB II.-es Nyíregyháza Spartacusszal, január 13-án hazai környezetben veszített 2–0-ra az NB I.-es Kisvárdával szemben, míg a főpróbán, január 23-án a másodosztály éllovasának, a Debreceni VSC-nek az otthonában szenvedett 4–0-s vereséget.

– Három olyan felkészülési mérkőzést játszottunk, melyeken jó, erős ellenfeleink voltak, úgy mint az NB I. harmadik helyezettje és az NB II. listavezetője – mondta az Északnak Pacsi Bálint. – Lehetett volna alacsonyabb osztályú csapatokat is választani, de egy esetleges nagyarányú győzelem nem mutatta volna meg a hibáinkat, hogy hol kell javítani, javulnunk. Mindegyik összecsapásból levontuk a megfelelő tanulságokat.

Bele kellett nyúlnunk

A barcikai szakvezető ezután így folytatta:

– Egyébként rövid volt a felkészülés. Két szálon építettük a csapatot: a pályán kívül és a pályán belül. A pályán kívül volt lehetőségünk elmenni Varbóra, egy csapatépítő két napra, amelyben volt túrázás, közös főzés, valamint egyik kollégám, dr. Molnár István csapatfejlesztő tréner foglalkozott a srácokkal mindennap sötétedéstől lefekvésig. Számomra a közösségépítés, a helyes értékrend kialakítása rendkívül fontos helyen szerepel. A pályán belüli csapatépítés folyamatosan történik, hiszen új játékosok is érkeztek, a héten is jött új ember, és még fognak is várhatóan érkezni, reményeink szerint még ketten. Eddig ketten távoztak, azonban még lesznek olyanok, akiktől el fogunk köszönni. A keretbe bele kellett nyúlnunk, mert a cél a minőségileg minél jobb csapat kialakítása. Vannak elképzeléseink játékban, úgy gondolom, ez már olyan 70 százalékban megy, és ugyan még kellene idő, az viszont nincs, mert folytatódik a bajnokság. Közben kell tehát az építkezést folytatni, úgy a védekezés terén, mint támadásban és átmenetekben.

Egyféle gondolkodás

Azt is megkérdeztük a vezetőedzőtől, hogy milyen tervekkel vág, vágnak neki a tavasznak.

– Szeretnénk elérni a középmezőnyt – fogalmazott Pacsi Bálint. – Nem szokásom túl messzire nézegetni, előre pontokat számolgatni, csak az a fontos, hogy az aktuális meccsre rendesen felkészüljünk, és lehetőleg nyerjük meg. A külső körülményekkel sem szoktam foglalkozni, például, hogy milyen az idő, milyen a játékvezetés, csak az érdekel, hogy a csapatom miként játszik, milyen teljesítményt nyújt. Amikor Barcikára érkeztem, az első beszédemben elmondtam: mi egy egység, egy csapat vagyunk, a vezetéstől kezdve a technikai vezetőn át a szertárosig. Egyféleképpen gondolkodik mindenki, és ez nagyon tetszik.


A KBSC jelenlegi kerete

Az őszi keretben voltak: Horváth László, Szemerédi Norbert (kapusok). Majzik Adrián, Dávid Zoltán, Oltean Sergiu, Fótyik Dominik, Farkas András, Heil Valter, Mikló Roland (védők). Toma György, Németh Tamás, Tóth László, Tóth Borisz, Krausz Raul, Oldal Tibor, Borbély Bálint (középpályások). Kovac Alan, Kelemen Marko, Leonardo Mitruscsák (csatárok).

Érkezők: Korbély Kristóf (DVTK – kölcsönbe), Kovács Máté (MTK – kölcsönbe), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd – kölcsönbe), Csősz Richárd (Debreceni VSC, legutóbb Paksi FC – kölcsönbe).

Távozók: Bereczki Dániel (?), Iszák Dominik (?).

(A borítóképen: Pacsi Bálint a középmezőnybe vezetné a KBSC-t)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában