Diósgyőri VTK

2020.12.08. 14:00

Tavasszal indul az akadémia építése

A magyar fél anyagi hozzájárulásával Kassán megvalósul a régóta tervezett projekt.

Molnár István

Forrás: www.kosice.sk

Fotó: Foto Miro VACULA

A múlt hét elején Szlovákiában járt a DVTK küldöttsége (Sántha Gergely, Szabó Tamás és Benczés Miklós), amiről a klub a saját kommunikációs csatornáin nem számolt be, viszont a helyi másodosztályban szereplő és ott jelenleg az 5. helyen álló FC Kosice a közösségi oldalán hírt adott az eseményről. A látogatásról jelent meg írás a város, Kassa honlapján pénteki, december 4-i dátummal.

Rimaszombaton nem lett

A témával kapcsolatban két fontos előzményt tudni kell: az egyik, hogy a Diósgyőr még 2017 nyarán 1,45 milliárd forint állami forrást kapott arra, hogy létrehozza a felvidéki labdarúgó-akadémiát Szlovákiában. A kezdetekkor még az volt a terv, hogy az akadémia Rimaszombaton jön létre, azonban ez az elképzelés – többszöri tárgyalás után – elbukott, így a ,,magyar oldal” ezek után Kassa felé vette az irányt.

Egy évvel ezelőtt, 2019 decemberében jelent meg a magyar és a szlovák sajtóban, hogy a diósgyőri futballcsapat többségi tulajdonosa, Leisztinger Tamás „bevásárolta magát a kassai fociba”. Az akkori közlemény szerint 37 százalékos üzletrészt szerzett a kassai klubban a budapesti Arago cégcsoport. Az Északban ekkor arról is írtunk, hogy a kassai klubban nem közvetlenül az Arago Befektetési Holding Zrt. szerzett tulajdont, hanem a DVTK labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, a Borsodsport Invest Kft. által Szlovákiában alapított gazdasági társaság. Erről a gazdasági társaságról ez idő tájt nem sokat lehetett tudni, azonban később kiderült: szlovák cégadatok szerint 2018. április 19-én alapítottak egy céget Szlovákiában „Mestská futbalová akadémia Rimavská Sobota s.r.o.” néven, 5000 euróval (ügyvezető: Szabó Tamás), amelynek a székhelye 2019. november 14-ig Rimaszombaton volt. Aztán, ahogy itt zátonyra futott az akadémia terve, a cégnek november 15-től Slovak Sport Development s.r.o.-ra változott a neve, kassai székhellyel. A Slovak Sport Development s.r.o.-nál ügyvezetőként változatlanul Szabó Tamás neve szerepel, a társaság egyik tulajdonosa 51 százalékban a budapesti székhelyű Borsodsport Invest Kft., míg a maradék 49 százalék a miskolci székhelyű DVTK Kosárlabda Kft. tulajdonában van, amelyben a legnagyobb tulajdonrésszel a Borsodsport Invest Kft. rendelkezik.

A város a földterületet

A pár nappal ezelőtti kassai látogatás célja az volt, hogy a felek (a város, a kassai klub, illetve a Slovak Sport Deve­lopment képviselői) aláírják azt a megállapodást, amely szerint a felvidéki városban 2021 tavaszán megkezdődhet egy futballakadémia építése. A becslések szerint 4 millió euró (amely 1,45 milliárd forintnak felel meg) értékben négy edzőpályát és egy új öltözőkkel és létesítményekkel rendelkező épületet kell felépíteni, két szakaszban. Ezen akadémia a Kassai Labdarúgó Aréna közelében épül meg. A beruházás finanszírozója és megvalósítója a magyar tulajdonban lévő Slovak Sport Development s.r.o. lesz a várossal együttműködve, amely a beruházáshoz szükséges földterületet biztosítja (30 évre, 1 euróért, amiről idén októberben döntött a helyi képviselő-testület).

Történelmi mérföldkő

A Slovak Sport Development ügyvezetője, Szabó Tamás a múlt heti aláíráson köszönetet mondott Kassa polgármesterének az együttműködés lehetőségéért a kassai futball fejlesztésében. Szerinte ez egy nagyon fontos projekt, amely jelentősen segítheti a város fejlődését.

Dusan Trnka, az FC Kosice elnöke így fogalmazott:

– Ezt a projektet történelmi mérföldkőnek tartjuk, amelyre a város futballja már régóta várt. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Kassa városának a földterület, a magyar befektetőknek pedig az akadémia építéséhez szükséges pénzügyi forrásokért. Hisszük, hogy ettől a pillanattól kezdve a város futballjának szebb jövője kezdődik.

Dusan Trnka különben lapunknak is adott interjút, idén júliusban, amelyben többek között arról beszélt, hogy „…magyar partnerünk hozzájárul klubunk pénzügyi stabilitásához, a kapott támogatásnak köszönhetően reálisabb az esélyünk arra, hogy az ambiciózus terveink valóra váljanak, hogy az első csapatunk felkerüljön az első ligába, hasonlóan a tíz utánpótláscsapatunkhoz” – nyilatkozta. Vagyis az akadémia megvalósítása mellett sportszakmai cél is van.


A kormányhatározatról

Még 2017-ben, közel három és fél éve, július 25-én született arról kormányhatározat, hogy a DVTK észak-magyarországi és felvidéki sportfejlesztési programjára közel 10 milliárd forintnyi állami támogatást kap. Ennek keretén belül a következő sportfejlesztések megvalósulását tervezték: multifunkcionális sportcsarnok, orvosdiagnosztikai és rehabilitációs központ építése; Salgótarjánban a Szojka Ferenc Stadion megújítása, az Öblös Sporttelep területén edzőközpont létrehozása; Egerben a Szentmarjay Tibor Stadion megújítása és az Északi Sporttelep területén edzőközpont létesítése; valamint a felvidéki labdarúgó-akadémia létrehozása. Ez utóbbi valósul meg Kassán.

(A borítóképen: Az aláírás résztvevői)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!