jégkorong

2020.12.04. 14:30

Feljebb, és az első helyért a Zempléni Hiúzok

A Zempléni Hiúzok csapatát egy fiatal terebesi szakember, Mario Pisio irányítja.

Molnár István

Fotó: Ádám János

November közepén, két mérkőzéssel elkezdte a férfi jégkorong ob IV/B-s jégkorongbajnokságot a Zempléni Hiúzok csapata. A sátoraljaújhelyi együttes november 14-én 7–4-re kikapott a KMH Flashes együttesétől, míg másnap 4–3-ra nyert az ESMTK Jégtörők otthonában az A csoportban. A zempléniek hazai bemutatkozása a hét végén, vasárnap lesz, amikor a Lehel HC Amatőr gárdáját fogadják, 15 órától a kalandparkban található jégcsarnokban (aztán december 12-én az FTC-Telekom, 13-án a Zima Team érkezik Újhelybe).

Két nap, két meccs

A kormányrendelet értelmében ezek a meccsek zárt kapusak voltak, és az elkövetkezendő mérkőzésekre sem mehetnek majd be nézők, a Hiúzoknál is úgy számolnak, hogy üres csarnokban lépnek jégre, ebben az évben. Amikor a koronavírus miatt szigorításokat jelentett be a kormány, abban a pillanatban nem lehetett tudni, hogy mindez pontosan hogyan érinti a hoki hátországát.

– A hír hallatán először azt gondoltuk, hogy akkor a szezon „elszállt”, nem lépünk jégre – mondta lapunknak Séra Zoltán szakosztályvezető. – A szövetségnél azonban ekkor nem döntöttek, hanem megvárták, hogy pontosan mi lesz a rendeletben, amikor az megjelenik a Magyar Közlönyben. Ezután kiderült, hogy a törvényi keretek adottak ahhoz, hogy mind a felnőtt-, mind az utánpótlás-bajnokságok folytatódjanak, illetve elkezdődhessenek. Igyekeztünk a mérkőzéseket tömbösíteni, hogy minél hamarabb minél többet vívjunk meg, így került sor az első két fellépésünkre két egymást követő napon. A csapat, 14 fővel, az első találkozó után fenn aludt Budapesten, a szálláshelyen elfogadták azt az igazolást, amit a szövetség a sportolóinknak biztosított.

Az újhelyiek tavaly az ob IV/C-ben szerepeltek, az alapszakaszban a legjobbnak bizonyultak, viszont a koronavírus miatt a rájátszást már nem tartották meg.

– Jogosultak lettünk a feljutásra, és éltünk is ezzel a lehetőséggel, vagyis az idei az első IV/B-s szezonunk – közölte Séra Zoltán, akit a két osztály különbségéről is kérdeztünk. – Alapjában véve a versenykiírásban minden ugyanaz, viszont ebben az osztályban már engednek olyanokat is korongozni, akiknek korábban volt valamilyen múltja a sportágban, a C-ben egy másodperc játékosmúlt nem megengedett. Nálunk kilencven százalékban megmaradt a tavalyi keret, mindössze két új ember érkezett hozzánk: Safar Stefan Terebesről, illetve becsatlakozott a fiatal Kánya Örs. Ezen a szinten, felnőttbajnokságban, 16 éves kor alatt nem lehet játszani – ő éppen most töltötte be ezt az életkort –, de 16-17 és 18 esztendős is csupán szülői hozzájáruló nyilatkozat megléte mellett jég­koron­goz­hat.

Szívesen látják

A Hiúzok felnőttcsapatát korábban éppen maga Séra Zoltán, valamint Koszta Ákos irányította, most azonban érkezett egy felvidéki szakember, a terebesi Mario Pisio. A 29 éves egykori center állt annak idején a késmárkiak, az iglóiak, és a terebesiek szolgálatában, utóbbi két klubban összesen 83 szlovák II. ligás mérkőzésen szerepelt.

– A felvidéki játékosaink keresték meg, hogy lenne egy ilyen lehetőség, és sikerült is megegyeznünk – tette hozzá az újhelyiek szakosztályvezetője. – Heti két alkalommal tart tréninget a csapatnak, keddenként és csütörtökönként, este fél 8-tól. Itt elmondanám azt is: aki érez magában készséget, képességet és elhivatottságot a jégkorong iránt, és ki is próbálná magát, azt szívesen látjuk.

Séra Zoltán beszélt arról is, hogy szerencsére az utánpótlásuk, annak létszáma bővül, jelenleg az U8-ban 28-an,

az U10-ben 18-an, az U12-ben 22-en, míg az U14-ben 21-en korongoznak. Ezen fiatalokat ő és a 2019 szeptembere óta Újhelyen dolgozó Koszta Ákos gardírozza.

U16-ot és U18-at

A szakembert a jelenlegi és a jövőben tervekről, elképzelésekről is megkérdeztük.

– A felnőttcsapattal sze­retnénk a döntőbe kerülni, bár itt minden meccsünk biztosan szoros lesz, illetve az volt – nem titkolta mindezt Séra Zoltán. – Más céllal nem érdemes nekivágni semmilyen bajnokságnak, és az eddigiek alapján nem gondolom, hogy ennek ne lenne realitása. Felnőttszinten ez a harmadik szezonunk a baj­nokságban, egyelőre szeretnénk itt „megpihenni”, évente nem akarunk szintet ugrani. Az utánpótlásban a terv az, hogy jussunk el oda, hogy legyen U16-os és U18-as csapatunk is. Ezt nem könnyű megcsinálni, mert a gyerekek 14 éves korukban választásra kényszerülnek, a középiskolai folytatást illetően. Szóval ez lenne a következő lépcső, ahonnan, az onnan kiöregedőkkel már viszonylag könnyebb lenne átlépni a felnőtt ob III-ba.


Az újhelyiek kerete

Kapus: Majoros Attila.

Védők: Bodnár Patrik, Cizmadia Ján, Magyaros Attila, Ragyák Miklós, Szamosvölgyi Péter, Balla Péter, Szabó Tamás, Janik Ladislav.

Támadók: Pásztor Dávid, Pásztor Tomás, Talpas Ladislav, Cizmadia Erik, Kánya Örs, Szamosvölgyi Attila, Gál Tamás, Tóth Ladislav, Séra Ferenc, Safar Stefan, Pribék Stefan, Géczy Zsolt.


Tények

A magyar jégkorongbajnokság rendszerében a legfelső szint az Extra­liga, amelyben 10 csapat szerepel (7 magyar és 3 romániai), ami alatt a 5 csapatos ob II található. Ide a 10 csapatos ob III-ból lehet feljutni. A negyedik vonalat az ob IV/A csoport jelenti szintén 10 együttessel, eggyel lejebb az ob IV/B-ben két csoportban küzdenek az együttesek, az A jelűben, a Zempléni Hiúzok mellett további 6 gárda, a B jelűben 8 alakulat. A hatodik vonalban, az ob IV/C-ben 9 csapat játszik mérkőzéseket.

(A borítóképen: Séra Zoltán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!