NB II

2020.12.13. 09:30

„Bízom magunkban, a játékosokban”

A labdarúgó NB II., 21. fordulójában hazai pályán fogadja a KolorCity-Kazincbarcikai SC az FC Ajka játékosait.

Fotó: Kozma István

KolorCity-Kazincbarcikai SC – FC Ajka (Kazincbarcika, vasárnap 17.00)

Kriston István, a KC-KBSC megbízott vezetőedzője: – Úgy gondolom, hogy egy héttel ezelőtt, a Vasas ellen nem nyújtott rossz teljesítményt a csapat, és nagyon sajnáltuk, hogy a vezetésünk után a hajrában nemcsak a győzelem úszott el, hanem a döntetlen is. A csapat mindent megtett annak érdekében, hogy a rossz sorozatot lezárja, de az utolsó percekben kicsúszott a kezünkből még az egy pont megszerzésének lehetősége is. Összességében ez a hosszú ősz nem olyanra sikerült, mint amilyenre terveztük, de ezen a szezonzáró találkozón azon leszünk, hogy valamelyest kozmetikázni tudjunk a féléves bizonyítványon. Tehát: szeretnénk győzni, azzal együtt is, hogy tudjuk, egységes, jó csapat az Ajka, amelyet egy rutinos szakember irányít. Augusztusban, a második fordulóban, egy jó mérkőzésen szenvedtünk náluk 3–1-es vereséget, vagyis van miért visszavágnunk. Bízom magunkban, a játékosokban, hogy erre az utolsó feladatra még kellőképpen felszívják magukat.

A tréner elmondta, a meccset követően a labdarúgók szabadságra mennek, az elképzelések szerint a téli felkészülés 2021. január 4-én kezdődik. A szövetség tervei szerint az NB II.-es bajnokság január 31-én folytatódik.

A Barcikában Krausz, Heil, Fótyik és Mikló sérült, ők emiatt kihagyják a találkozót.

A KBSC várható kezdőcsapata: Horváth L. – Majzik, Dávid, Oltean, Farkas – Borbély, Németh – Tóth L., Toma, Bereczki – Kovac.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!