Súlyemelés

2020.10.02. 08:00

Maszk le, emelés, majd maszk fel Abaújszántón

Fokozott óvintézkedések közepette lépnek majd dobogóra a fiatal súlyemelők.

Molnár István

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A tavaly májusban megrendezett kelet-magyarországi tini országos bajnokság után ismét jelentős utánpótlás súlyemelőversenynek ad helyet Abaújszántó. Szombaton és vasárnap – a Magyar Súlyemelő Szövetség rendezésében, valamint az Abaújszántói VSE szervezésében – az U15-ös és az U17-es országos bajnokságot bonyolítják le az abaúji településen, mégpedig az Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola tornatermében. Fekete László szakosztályvezető-edző lapunknak elmondta: az előzetes nevezések alapján 99-en lépnek majd dobogóra a korosztályos ob-n, közülük 19-en fogják képviselni a megyei színeket, az Abaújszántói VSE, a Kazincbarcikai VSE, a Szerencs VSE vagy az Ózdi SFC dresszében.

Az elnök és a főtitkár

A szakember megköszönte Sáfián Ádám polgármesternek azt, hogy minden lehetőséget biztosít az eseményhez, valamint hozzátette azt is, hogy vélhetően megjelenik az országos bajnokságon Dobos Imre MSSZ-elnök, valamint Takács Mária, a szövetség főtitkára is. Az ob fővédnöke Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Az abaújszántói szervezők tájékoztatása szerint a helyszínen fokozottan ügyelnek arra, hogy betartsák a koronavírussal, a védekezéssel kapcsolatos előírásokat, rendelkezéseket. Ezek szerint a létesítménybe való belépéskor mindenkinek megmérik a testhőmérsékletét, és egy nyilatkozatot kell majd aláírni arról, hogy a résztvevő nem beteg. Az épületben mindenki számára kötelező a maszkviselés, valamint több ponton kézfertőtlenítőt helyeznek ki. A versenyteremben az emelők korlátozott létszámban lehetnek jelen, egymástól 1,5-2 méter távolságra, a maszkot csak a gyakorlat ideje alatt vehetik le.

A program

Szombat

9.45: megnyitó

10.00: fiú serdülő-korcsoport (45 kg, 49 kg, 55 kg)

12.30: leány serdülő-korcsoport, összes súlycsoport

15.00: fiú serdülő-korcsoport (61 kg, 67 kg, 73 kg)

17.30: fiú serdülő-korcsoport (81 kg, 89 kg, 96 kg, +96 kg)

Vasárnap

10.00: fiú ifjúsági korcsoport (49 kg, 55 kg, 61 kg, 67 kg, 73 kg)

12.30: leány ifjúsági összes súlycsoport

15.30: fiú ifjúsági korcsoport (81 kg, 89 kg, 96 kg, 102 kg, +102 kg)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!