megyei I.

2020.10.08. 16:00

Húzóember a volt NB I-es játékos

A harmadosztály vállalásával úgy vannak Bőcsön, hogy megvárják, odaérnek-e a hídhoz.

Molnár István

20200229 Bőcs fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Bőcs – Gesztely megyei 1 labdarúgó mérkőzés.

Forrás: ÉM-ARCHÍVUM

Fotó: Ádám János

Vasárnapi, emődi győzelmének köszönhetően vezeti a megyei I. osztály táblázatát a Bőcs KSC labdarúgócsapata. Annak ellenére, hogy a Hernád-partiak egy összecsapással kevesebbet játszottak, ugyanis a 2. fordulóra kiírt, Sárospatak elleni idegenbeli meccsüket decemberre halasztották. Zsiga Gyula edző gárdájának statisztikájában jelenleg öt siker és két döntetlen szerepel, az eddigi riválisok még nem tudták megverni a zöld-sárgákat.

Nem volt csúcsfoci

A trénertől először azt kérdeztük, meglepő-e számára a veretlenség?

– Nem vártam, de természetesen örülök neki – válaszolta a szakember. – Azért nem egy olyan csapattal találkoztunk már, amely komoly játékerőt képvisel, ilyen a Cigánd, az Edelény vagy a Gesztely, éppen ezért mondhatom, bravúr, hogy eddig nem kaptunk ki. Most már mindenki azt nézi fél szemmel, hogy mikor botlunk meg, de bízom abban, hogy ezt a jó sorozatot minél tovább ki tudjuk tolni. A hét végén tudtuk, hogy ha győzünk Emődön, akkor az első helyre kerülünk, ez mindenképpen egy plusz motiváció volt a játékosoknak, akikben megvan az egészséges becsvágy. Vasárnap nem nyújtottunk csúcsfutballt, de azok talán még szebb sikerek, amikor gyengébb játékkal is megvan a három pont. Ez azt is mutatja, vannak olyan képességű labdarúgóink, akik elég kreatívak, akik egy-két villanással eldönthetnek meccseket. Az biztos, hogy a folytatásban is alázatosan kell futballoznunk, nem lekezelően hozzáállni egyik ellenfelünkhöz sem.

Beváltak az újak

Zsiga Gyula – aki 2017 tavaszán került vissza Bőcsre – hozzátette, a jelenlegi gárda gyakorlatilag két éve együtt van, a nyáron is csak három új igazolásuk volt, posztra, belső és szélső védő érkezett, továbbá egy támadó.

– A sikerekben szerepet játszik az egység és az, hogy egyelőre úgy néz ki, beválnak az új embereink – közölte a tréner, akivel ezután legnevesebb játékosáról ejtettünk szót. Arról az Irhás Ignácról, aki 2002-ben, 17 évesen debütált a BKSC-ben, és aki később 45 NB I.-es találkozón lépett pályára. – Igi 35 éves, még mindig jó fizikai állapotban van, végigküzdi a meccseket, remekel hétről hétre, gólokat szerez. Ő a csapatkapitány, ő mozgatja a csapatot, a jobb kezem, segít mindenben, civilben dolgozik, vállalkozó. Mellette még meg kell említenem a nálunk 76 NB II.-es mérkőzést letudó, de az NB III.-ban Tiszaújvárosban is szerepelt Gaál Gergőt. Ő 36 esztendős, éppen műtét előtt áll, rövidesen elvégzik, bízom abban, hogy tavasszal visszatér, az lesz nekünk az igazán nagy erősítés.

Szebbé teszik

A menetrendből, sorsolásból látszik, hogy a bőcsiek az utóbbi három összecsapásukat idegenben vívták.

– Ennek az volt az oka, hogy a centerpályánkon gyeppel kapcsolatos munkálatokat végeztek, és emiatt három hétig nem lehetett használni. Köszönjük ezúton is az edelényieknek, hogy belementek a pályaválasztó cserébe – közölte Zsiga Gyula. – Különben a hátsó pályát is újrafüvesítettük, most kezdték el használni

a gyerekek. A téli szünetben tervezik az egész épület felújítását kívül-belül, mindezt TAO-s forrásból. Próbáljuk minél szebbé tenni a létesítményt.

A szakemberrel való beszélgetés utolsó része az NB III.-ról szólt.

– Azt tudjuk, arról értesültünk, hogy Cigándon és Felsőzsolcán cél a felkerülés, nálunk egyelőre az az elképzelés, ezt beszéltük meg a nyáron, hogy végezzünk dobogós helyen – közölte Zsiga Gyula. – Az látszik, hogy a csapatban van erő és tudás, de ilyen esetben azt szokták mondani, várjuk meg, míg odaérünk ahhoz a bizonyos hídhoz... A tabella szoros, egy-két pont a különbség a csapatok között, kicsit még várni kell arra, hogy az erőviszonyokat tisztán lássuk. Egy feljutás sok összetevős, többek között van egy osztályozó is, és anyagilag is más kondíciókat kíván a harmadik vonal. De mindez még a jövő kérdése. Dolgozzunk, nyerjünk, aztán meglátjuk. Azt még fontos megjegyezni: jól érzem magam Bőcsön, örülök annak, hogy jó munkatársakkal, barátokkal dolgozhatok együtt.


1. forduló: Bőcs KSC – Gesztelyi FC 3–2

2. forduló: a Sárospataki TC – Bőcs KSC mérkőzést december 5-én, 13 órától rendezik meg

3. forduló: Bőcs KSC – MVSC-Miskolc 5–2

4. forduló: Encs VSC – Bőcs KSC 2–3

5. forduló: Bőcs KSC – Nyékládházi DE 4–2

6. forduló: Cigánd SE – Bőcs KSC 1–1

7. forduló: Edelény-Borsodszer – Bőcs KSC 3–3

8. forduló: Emőd ÁIDSE – Bőcs KSC 0–3

(A borítóképen: Jól megy a bőcsieknek (balról))

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában