DVTK röplabda

2020.10.05. 17:00

Egy szett sikerült, de lehetett volna több

Balatonfüreden kezdte el a bajnokságot vasárnap a DVTK extraligás női röplabdacsapata.

Molnár István

20200918 Nyíregyháza fotó: Pusztai Sándor PS Kelet-Magyarország DVTK - Fatum Nyíregyháza Fatum Property Kupa női röplabda mérkőzés. képen: LACOMBE ZSÓFIA #11

Fotó: KM

Az első felvonásban egy-egy után szép menetet fordított a maga javára Toma Sándor együttese, míg 3–2-nél egy hazai meg nem értés hozott egyenlő állást. Jól játszott a vendéggárda, amit az eredmény is hűen tükrözött (5–7), de aztán jött a hullámvölgy, és hogy Skoric nyitását nem tudták fogni (8–7). Egy füredi ponttal később jött is az időkérés a miskolci oldalról, de beragadt a DVTK. Skoric rendületlenül szervált, és 11–7-nél behozta Mészárost és Egrit – Beddingfield és Sitku helyett – a látogatók szakvezetője. Kevéssel később mindketten visszajöttek, Sitku mutatott is egy mutatós szervát. A Szent Benedek vezetett 15–12-re, és hiába volt egy határozott diósgyőri blokk, hazai pont lett belőle, 17–12-nél pedig újabb „időzés”. A fogadások minősége változó volt, majd 20–17-nél a dunántúliak edzője észlelt némi veszélyt, volt mondanivalója emiatt. Fontos pont lett ejtést követően a házigazdáé, ám 23–20-nál felcsillant a vendégremény, ami az is maradt (25–21).

Az egyenlítésig

A második szettben egálban haladtak a felek (4–4), ha az egyik oldalon született pont, a másikon is (9–8). Partiban volt a borsodi alakulat, igaz, 11–8-nél időt kellett kérnie szakvezetőjüknek. Megugrott a Szent Benedek RA (14–9), tehát megint egy közepes hátrányból kellett volna visszakapaszkodnia a Diósgyőrnek. 16–10-nél Toma Sándor egy kis biztatással próbált új(ra) lendületet adni csapatának, ami be is jött. A mezőnyben és ütések terén is jobban dolgozott a DVTK, így törvényszerű volt a zárkózás, valamint a füredi időkérés (17–15). A lendület az egyenlítésig „repítette” Kundrákékat (18–18), így egy nyílt végjáték bontakozott ki. 20–21-nél Andrea Milodanovic mutatott időt, és már szinte játszmagyőztesnek érezhette magát a Diósgyőr (20–23, 21–24). A hazaiak nagy rohama egyenlítést ért, és 25–25 után ők csinálták meg az újabb két egységet (27–25).

Nem engedték meg

A harmadik menetben alaposan bekezdtek a piros-fehérek (1–5), nem akarták feladni a csatát. 6–8-nál a látogatók trénere látta azt, hogy kell egy lélegzetvételnyi szünet. Kézben tartotta az irányítást a DVTK (8–11), 15–18-nál jogosan tapsolta meg lányait Toma Sándor. Nem engedett akaratban és az akkor mutatott játékából a Diósgyőr, 17–22-nél a fürediek edzője, 19–22-nél a látogatók szakmai munkájának irányítója kért pihenőt. Beddingfieldék megint ott voltak a játszmanyerés kapujában, és ezúttal már nem engedték meg maguknak azt a luxust, hogy veszítsenek, teljesen megérdemelten szépítettek (22–25).

A negyedik felvonásban 5–1-gyel startolt a Szent Benedek RA, amely látszólag nem akart pontot veszíteni, és rövidített ötödik szettet. 9–3-nál kellett némi lelki masszázs a diósgyőri hölgyeknek, de a pályaválasztó nagyon belejött a játékba (14–6). A különbség nem csökkent, éppen ellenkezőleg (16–6), majd hazai sérülés miatt állt a mérkőzés, Vacsit kellett ölben levinni. Minden afelé ment, hogy csak percek kérdése a meccs vége (19–9), így is lett, a házigazda kihasználta az első meccslabdáját (25–13). A DVTK „extrás” debütálása a vereség ellenére jól sikerült, legalább egy pontot megérdemeltek volna.

Szent Benedek RA – Diósgyőri VTK 3:1 (21, 25, -22, 13)

Balatonfüred, zárt kapuk mögött. V.: Mezőffy, Kiss Z.

Szent Benedek RA: Szerényi (7), White (18), Vacsi (7), Vukoja (2), Valdez (13), Skoric (14). Csere: Fáth (liberó), Baksa (liberó), Araczki (3), Herbin-Baker (1), Zen (–). Vezetőedző: Andrea Milodanovic.

Diósgyőri VTK: Sitku (1), Kiss E. (7), Szajkó (6), Kovács E. (16), Kundrák (14), Beddingfield (12). Csere: Dömsödi (liberó), Mészáros (1), Egri (1), Horton (2). Szakmai igazgató: Toma Sándor.

Andrea Milodanovic: – Nagyon nehéz ellenfél volt a DVTK, amitől egy picit megijedtünk. Három szetten keresztül nem azt a játékot hoztuk, amit tudunk, nem fejeztük be a támadásokat, és a nyitások is gyengék voltak. Nagyon szenvedtünk, de a negyedik játszmában már hoztuk azt, amit terveztünk, és fontos, történelmi három pontot szereztünk az Extraligában.

Toma Sándor: – Örülök annak, hogy méltó ellenfelei tudtunk lenni a Balatonfürednek. Sajnáltam a második szettet, amikor 21–24-ről nem tudtuk befejezni a játszmát, de a harmadik szettben ez sikerült, aminek nagyon örültünk. Remélem, ezek a részsikerek tartást adnak a lányoknak, és folytatni tudjuk a megkezdett munkát.

(A borítóképen: A diósgyőriek [háttal] pont nélkül maradtak Balatonfüreden)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában