Megye II.

2020.10.04. 19:00

Az első osztályba vágynak a borsodnádasdiak

A Borsodnádasd csapata százszázalékos teljesítménnyel vezeti a táblázatot.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM-archívum

Hétről hétre kiemelkedő teljesítményt nyújt a népszerű nevén Blasének nevezett gárdája, amely még hibátlan a megyei II. osztály Észak csoportjában. A nagy múltú városi klub alakulata mind a hét találkozóját megnyerte, 38–5-ös gólkülönbsége pedig figyelemreméltó.

Családias közösség

– Ismeretes, hogy idő előtt véget ért a 2019/20-as idény, amelyet a koronavírus-járvány miatt márciusban befejezettnek nyilvánított a MLSZ helyi igazgatósága – mondta Tankó Roland, az egyesület elnöke. – Felnőttcsapatunk így nem tudta végigjátszani a Hevesből való visszatérését követő első szezonját, a záróra pedig a harmadik helyen ért minket. A mostani pontvadászatnak nagy reményekkel, de kérdőjelekkel vágtunk neki. A korábban előttünk végzett csapatok közül az Aszaló feljutott a megyei első osztályba, az Alsózsolca pedig másik csoportba került át, így a mezőny két erős csapattal szegényebb lett. Tavaszi keretünk alig változott, és a játékosok becsülettel végigdolgozták a felkészülési időszakot. Kimondottan eredményes rajton vagyunk túl, a mutatott produkciónk mellett pedig kiemelek néhány érdekességet, ezzel is bizonyítom alakulatunk erejét. Felnőtt játékosaink közreműködtek a pályánk és környékének szépítésében, sőt még a mérkőzések beharangozásából is kivették a részüket. Aztán kedveskedtek az egyre népesebb szurkolótáborunknak, így a meccsnapjaink közösségi eseménnyé váltak.

A közelmúltra visszatekintve leszögezem, hogy felnőttcsapatunk immáron tizenöt meccse veretlen: a társaság hazai pályán legutóbb 2019. május 18-án szenvedett vereséget az azóta már NB III.-­as FC Hatvan együttesétől. Az utánpótlás frontján sincs okunk panaszra, az eredményekből kitűnik, hogy jó úton járunk. Gyerekeink is nagyon lelkesek, és külön öröm, hogy rájuk szintén egyre többen kíváncsiak. Az a célunk, hogy hosszú távra biztosítsuk a helyi és a környékbeli gyerekek sportolási lehetőségét. Ami pedig minket, vezetőket illet: pályázati lehetőségeinkből is igyekszünk a legtöbbet kihozni, a labdarúgók számára legjobb tárgyi körülményeket előteremteni.

Így látja az edző

Gyárfás Gábor már a negyedik szezont tölti az észak-borsodiak kispadján.

– Egyértelműen azzal a céllal jöttünk vissza Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, hogy szeretnénk státuszhoz jutni az itteni elit osztályban – mondta a szakvezető. – A klubnál most ezért dolgozik mindenki. A nyáron sikerült a környékről olyan játékosokat összeszedni, akik jó csapatot alkotnak, és a közösséget ezen túl egy nagy családnak is nevezhetem. A fiúk vevők a közös munkára, amúgy pedig nem kell sokat vesződni velük, hiszen közülük sokan megfordultak NB III.-ban, vagy az NB-s utánpótlásból érkeztek hozzánk. A tabelláról mondom, hogy a látszat csal: a megyei második vonal nem „lecsorgó” osztály, és az Észak csoportbeli szereplésünk sem tűnik sétagaloppnak. Az idegenbeli fellépéseink annak ellenére mindig nehezek, hogy néhány klub igencsak szerény lehetőségekkel rendelkezik, és pár helyen sok az idős vagy inkább korosodó labdarúgó, de ez nem téveszt meg minket. Az erőviszonyok alapján úgy látjuk, hogy a Parasznya, az Ózd-Sajóvölgye, az Izsófalva és a Sajóvámos négyesből kerül majd ki a legnagyobb riválisunk. Az október vége és a november eleje lesz a vízválasztó, ebben az időszakban egymás után találkozunk riválisainkkal, és amennyiben jó eredményeket érünk el ellenük, akkor bizakodással várhatjuk a tavaszi szezont.

7 meccsen 18 gólt szerzett

Eddig rendkívül eredményes Ficzere Bence, a Borsodnádasdi Labdarúgók Sportegyesülete tagja. A csatár 7 meccsen 18 gólt szerzett: a Szendrőnek ötöt, a Sajószentpéternek négyet, a Rudabányának és a Sajósenyének hármat-hármat, a Bódvaszilasnak kettőt, a Szirmabesenyőnek pedig egyet „vágott”.

(A borítóképen: Gyárfás Gábor már negyedik éve edzősködik Borsodnádasdon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában