Tour de Hongrie

2020.09.03. 16:00

Új magyar tehetségeket is keresnek

Valter Attila nyerte meg az idei Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt.

Molnár István

Fotó: Ádám János

Még nem jártak olyan kerékpárosnagyságok Miskolcon, mint szerdán a hétszeres Grand Tour-győztes spanyol Alberto Contador és a kétszeres Giro d’Italia-győztes olasz Ivan Basso. A sportág két ikonja a Kometa-Xstra csapatának vezetőjeként (előbbi mint tulajdonos, utóbbi mint sportigazgató) tartott Miskolcon sajtótájékoztatót a magyar körverseny utolsó szakaszának rajtja előtt.

Szeretettel fogadják

Giacomo Pedranzini, a Kométa Zrt. vezérigazgatója elöljáróban gratulált az eseményen szintén megjelent Eisenkrammer Károlynak,

a Tour de Hongrie főszervezőjének, hogy évről évre tető alá hozza a viadalt, egyúttal hozzáfűzte azt: reméli, ez még sokáig így lesz. Hangsúlyozta azt is, hogy számára, számukra mindig fontos, hogy a fiataloknak jó mintát, példát mutassanak. Elmondta még, hogy három éve partnerei az Alberto Contador Alapítványnak, és a spanyol kontinentális besorolású együttes jövőre egy szinttel magasabban, Pro Teamként folytatja majd.

Az 1982-es születésű volt ibériai kerekes (aki egyike azon néhány kerékpárosnak, akinek sikerült megnyernie mind a három Grand Tourt, a Tour de France-t, a Giro d’Italia-t, illetve a Vuelta a Espanát) örömét fejezte ki amiatt, hogy Magyarországon lehet, ahol mindig szeretettel fogadják. Megtudtuk, a nevével fémjelzett alapítvány 2013 óta dolgozik, annak idején még U23-as versenyzőkkel kezdték, most pedig már a Kométával együttműködve létrehozták a kontinentális csapatot. „Szeretnénk megmutatni a magyar szurkolóknak, versenyzőknek, hogy akár a legmagasabb szintre is el lehet érni” – fogalmazott. A 43 esztendős, kétszeres Giro-győztes Ivan Basso köszönetet mondott a Tour de Hongrie szervezőinek, akik ebben a nehéz „vírusos” helyzetben is bevállalták a rendezést, ami – megítélése szerint – nemcsak magának az eseménynek, a versenyzőknek, hanem a támogatóknak és a sportot szeretőknek is fontos. Méltatta a csapatban lévő két magyar kerékpárost, az akkor éppen versenyző Dina Mártont és a tájékoztatón részt vevő, augusztus közepén edzésbalesetet szenvedő (kihajtott elé egy kisbusz, az ütközést már nem tudta elkerülni, a felületi sérülések mellett eltört a kulcscsontja, három csigolyája, bordái megrepedtek), s emiatt a magyar körversenyt csak szurkolóként követő Fetter Eriket. Basso elárulta még azt, hogy a már velük lévő fiatalok mellett új tehetségeket is keresnek, illetve szeretnének megjelenni az iskolákban, azokkal a módszerekkel, amelyekkel a Contador Alapítvány dolgozik.

Sok százmillió

A gyógyulóban lévő Fetter Erik úgy nyilatkozott, hogy regenerációja szépen halad, sajnálta, hogy nem lehet a pályán, ahol egyébként vélhetően nem tűnt volna fel, hogy mennyi néző követi a Tourt. A 20 éves magyar bringás szólt egy nemrégiben indult kampányról is, amely a „Tarts 1,5 méter védőtávolságot!” nevet viseli. „Ez egy nagyon fontos téma, azért is, mert könnyen egy kerékpáros életébe kerülhet, ha nincs meg ez a biztonságos távolság. Mi, versenyzők is csak a munkánkat végezzük.”

Eisenkrammer Károly annak a jelentőségét emelte ki, hogy a Kometa-Xstra 2021-ben olyan elitbe fog belépni, ahol a világból csak 40 csapat található. „Néhány éve még egyetlen versenyzőnk sem járt ezen a szinten, jövőre pedig akár hat kerékpárosunk is tagja lehet ennek az elitnek, a World Teamben szereplő Valter Attila és Peák Barnabás mellett a Pro Team tagjaként Pelikán János, Kusztor Péter és a Kometa színeiben Dina Márton és Fetter Erik is” – hangzott el. A magyar körverseny főszervezője személyes érintettségről is beszélt, nevezetesen, hogy 20 éve egy versenyen ellenfele volt Basso, Contadort azonban az első találkozásig csak a tévében látta.

Az Észak két dologról is kérdezte Giacomo Pedranzinit: az egyik, hogy körülbelül mekkora költségvetéssel dolgozik a csapat, illetve hogy mekkora esélyt lát arra, hogy egyszer a Tour de France-on vagy a Giro d’Italián (is) induljanak.

– Sok százmillió forint a költségvetés, amit több szponzor biztosít. Az említett versenyek a kerékpározás legmagasabban jegyzett eseményei, most úgy látom, hogy ehhez még minimum kettő, de inkább három szintet lépnünk kell – válaszolta.

Eközben, késő délután Valter Attila megnyerte az idei Tour de Hongrie-t, miután a szerdai zárószakasz utolsó kilométerén kiváló versenyzéssel lerázta riválisait. Lengyel Tamás 2005-ös sikere után nyerte ismét magyar bringás a tourt.


Tour de Hongrie: a szerdai tények

41. Tour de Hongrie, 5. szakasz, Miskolc–Gyöngyös-Kékestető (188 km): 1. Valter Attila (magyar, CCC Team) 4:35:15, 2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 10 mp h., 3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 12 mp h., 4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 15 mp h., 5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 17 mp h., 6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) azonos idővel,... 24. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:46 p h.,... 28. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 2:57 p h.

Az összetett végeredmény: 1. (sárga mezben) Valter Attila (magyar, CCC Team) 18:45:55, 2. Quinn Simmons (amerikai, Trek-Segafredo) 12 mp h., 3. Damien Howson (ausztrál, Mitchelton-Scott) 16 mp h., 4. Matteo Badilatti (olasz, Israel Start-Up Nation) 25 mp h., 5. Tobias Foss (norvég, Jumbo-Visma) 26 mp h., 6. Janez Brajkovic (szlovén, Adria-Mobil) 27 mp h.,... 21. Dina Márton (magyar, Kometa-Xstra) 1:51 p h.,... 28. Filutás Viktor (magyar, Giotti Victoria-Savini Due) 4:05 p h.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!