Kajak-kenu

2020.09.28. 08:45

Kétszer ötödik lett Bragato Szegeden

A hétvégén, péntektől vasárnapig Szeged, a Maty-ér volt a házigazdája a kajak-kenu világkupa versenynek, amelyen borsodi versenyzők is elindultak.

Molnár István

Forrás: Nemzeti Sport

A Tiszaújvárosi KKSE lapátosa, Bragato Giada három női kenus számban is rajthoz állt, egy egyesben, valamint két párosban. C-1 500 méteren az előfutamában a harmadik helyet szerezte meg, azonban a középdöntős futamában győzni tudott, így készülhetett az A fináléra. Ott nagyon erős volt a mezőny, így végül a 8. helyen ért célba 2:13.26-os idővel. Kétszáz és ötszáz méter párosban egyaránt a lágymányosi Kisbán Zsófia volt a Tisza-parti versenyző társa, és mindkét távon az 5. pozícióban zárták a vk-t, 200 méteren 47.08 másodperccel, míg 500 méteren 2:03.39 perccel. A Diósgyőri VTK részéről – a szintén kenus – Bodonyi András ült hajóba, ő C-1 1000 méteren. A miskolci lapátos az előfutamában második lett, a középfutamban azonban „csak” negyedik, ami nem volt elég ahhoz, hogy az A fináléban folytassa. Bodonyi András a B döntőben a harmadik helyet kaparintotta meg 4:05.84 perccel, s így összesítésben a 12. helyen végzett Szegeden.

Az eseményen 33 ország több mint 400 sportolója vett részt. A sprintversenyeket tekintve a magyar csapat 6 arany-, 6 ezüst- és 3 bronz­éremmel, az összesített éremtáblázat első helyén végzett a sportág egyetlen 2020-as világversenyén.

(A borítóképen: Bragato Giada és Kisbán Zsófia helytállt Szegeden)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában