versenyző

2020.09.16. 18:00

Jól ment a felnőttek között is

Jól sikerült évadot tudhat maga mögött a szikszói kerékpáros fiatalember.

Horváth Imre

Forrás: Olvasónk

Korábban írtunk már Izsó Norbertről, a szikszói Szent Márton Katolikus Gimnáziumban tanuló fiatalemberről, aki hosszútávú hegyikerékpáros versenyeken indul már évek óta, és tavaly harmadszor lett zsinór­ban a korosztálya legjobbja a Mountain Bike Top Maraton országos sorozatban. Norbi idén már a felnőttek között mérette meg magát több versenyen, és egyáltalán nincs oka az eredmények alapján a szégyenkezésre, sőt.

Az U19-esek között tavaly minden versenyen dobogóra állhatott, ennek is köszönhette, hogy a sorozat végén az övé lett az összetett első hely. Bár a felnőttek már egy egészen más „kávéház”, hiszen 19–29 évesek között kell megmutatnia magát 19 évesen, de Norbi így sem nagyon szakadt el a dobogótól.

– Az első versenyen, a Tour de Ringen első lettem. Ez egy országúti verseny a Hungaroringen, amelyen 24 kört kell teljesíteni, ami 105 kilométer. Itt az U23-as kategóriában indultam el, viszont az eredményemmel az abszolútban is a második helyre sikerült odaérnem, egyetlen felnőtt versenyző tekert az enyémnél jobb időt. Én kereken 2 óra 41 perc alatt teljesítettem a távot – mesélte Norbi. A versenyen egyébként összesen 138-an indultak, és 49-en tudták a 24 kört teljesíteni.

Felnőttek között

Az év többi versenyén már a felnőttek között indult el. Görömbölyön egy XCO-stílusú körversenyen ötödik lett. Majd jött Szlovákiában Poprád mellett egy megmérettetés, ahol 13.-ként ért célba. Ahogy mondta, ez egy nagyon komoly verseny, amelyre sok országból érkeznek indulók. A Fehérkő–Lápa Hillclimb versenyen a 10,5 kilométeres távot 32 perc alatt teljesítette, és ezzel harmadik lett. A Top Maraton-sorozat idén három versenyből áll, ebből az első a Bükk Hegyikerékpár Maraton volt, ahol középtávon negyedik lett. A sorozat második versenye pedig a Balaton Maraton volt, ahol szintén negyedik lett középtávon (ezek 50–60 kilométeres versenyek). A hétvégén Nagykovácsiban rendezik meg a sorozat harmadik fordulóját, amelyre még készül; ezzel lezárul

az idei versenyszezon. Mivel jelenleg harmadik a ranglistán Izsó Norbert, így egy dobogós hely az összetettben is azt jelentheti, hogy fel tud állni a dobogó legalsó fokára, ami reális cél szerinte.

Mint mondja, nem volt egyébként egyszerű a verseny­évad idén a járványhelyzet miatt. Nem minden versenyt tartottak meg végül, és a rendezési időpontok is többször módosultak, ami nem könnyítette meg a versenyzők, így Norbi felkészülését sem.

– Elégedett vagyok az idei eredményeimmel, sokat fejlődtem időben is. Azt hiszem, jövőre is maradok a középtávnál, és az lehet a célom, hogy a top háromban ott lehessek a szezon végén. A felnőttek közötti első évem jól sikerült, így megerősített abban, hogy a kerékpározásra tegyem fel a jövőmet.

A terveim szerint az érettségi után olyan irányban tanulnék tovább, hogy később az aktív versenyzés után edzőként dolgozhassak – mondja Norbi, aki ennek megfelelően nagyon komoly edzésmunkát végez. Hetente többször jár konditerembe, és iskola után majd mindennap teker legalább két órát. Ez pedig a rossz idő beálltával sem fog ritkulni, csupán gyak­rabban kényszerül majd terembe a kerékpárral, és fokozza a konditermes edzésmunkát.

(A borítóképen: Izsó Norbert a poprádi versenyen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!