Rally

2020.09.07. 12:00

A bajnok megint nyert

Vincze Ferenc és Bacigál Igor sikerével zárult a magyar bajnokság újabb futama, Hadik András harmadik lett.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

A három héttel ezelőtti, tragikus események miatt idő előtt véget ért Hell 26. Miskolc Rally után a hét végén Egerben találkoztak egymással a szakág versenyzői. Az idei esztendő harmadik aszfaltos versenyhétvégéjén óriási csatára volt kilátás, hiszen az élmezőnyben nem kevesebb mint 22 darab R5-ös Top kategóriás autó állt rajthoz.

A hagyományokhoz híven a 182 autóból álló karaván minden tagja megmutatta magát az egri Dobó téren, a szombat délutáni rajtceremónia után azonban a párosok máris a gyorsasági felé vették az irányt. Az első napon egy több mint 23 kilométeres pályát jelölt ki a rendező, amelyet az ORB-nek kétszer kellett teljesíteni. Érdekesség, hogy másodszor már koromsötétben álltak oda a rajtvonal mögé a kettősök, a nap nagy vesztesének pedig Turán Frigyes számított.

Felborult Turán

A bajnokságban élen álló versenyző ugyanis felborult az R5-ös Polóval, és később ugyan folytatni tudta a viadalt, de bő háromperces hátrányt szedett össze. Turán tehát kiszállt a győzelemért zajló küzdelemből, amit aztán vasárnap hárman vívtak tovább. A 15. Q8 Oils Eger Ral­ly-n ezután a címvédő Vincze Ferenc, Bacigál Igor duó ragadta magához a kezdeményezést. Több gyorsaságit is megnyertek, de negyediknél rosszabb idejük egyszer sem volt a nap folyamán. Megnyugodniuk azonban nem lehetett, hiszen a Velenczei Ádám, Szőke Tamás, valamint a Hadik András, Kertész Krisztián kettős is szorosan tapadt rájuk; az élmezőny többi tagja viszont már több mint egyperces hátránnyal követte a dobogósokat.

Nagyon megy Egerben

Vincze a hajrában is megőrizte a vezetését, így a tavalyi esztendő után ismét győztesen hagyhatta el a hevesi várost.

– Ránk fért már ez a győzelem, nagyon boldog vagyok – mondta a célba érve Vincze Ferenc. – Voltak szakaszok, amikből sikerül kihozni a maximumot, de rontottam is ezen a hétvégén. A kihelyezett bójákkal, lassítókkal meggyűlt a bajunk, de összességében jól sikerült ez a hétvége. Úgy fest, hogy az Eger Rally-t nekünk találták ki, hiszen 2017 és 2019 után már harmadik alkalommal nyertük meg ezt a versenyt. A salgótarjáni ezüst után jött a győzelem, ami kellő motivációt ad a folytatásra nézve.

Velenczei Ádám végig harcban volt a győzelemért, de végül szűk hét másodperccel lemaradtak az első helyről.

Három borsodi a hatban

Hadikék ezúttal szinte végig a harmadik pozícióban autóztak, ezért az összetett bronzérmük is reálisnak mondható.

– Volt gondunk a gumiválasztással, egyszer a rajtban leállt a motorunk, a végén pedig olyan koszos lett a pálya, hogy egyszerűen képtelenség volt gyorsabban menni – értékelt az egri célban Hadik András. – A tarjáni árokjárás után fontos volt, hogy ismét az élmezőnyben végezzünk, ezt teljesíteni tudtunk. Nyitott maradt a bajnokság, így nincs más feladatunk, mint a hátralévő három futamon a lehető legjobb eredményeket elérni. Aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elegendő.

A miskolci párosok közül egyébként az első hatban végzett a Q8 Oils Eger Rally-n Német László és Balogh János is. Előbbi az ötödik, utóbbi pedig a hatodik lett. A magyar ralibajnokságban idén a koronavírus-járvány átrendezte a naptárat, hat futam után hirdetnek majd bajnokot, legközelebb októberben, a Vértes Rally-n a rendező a Székesfehérvár környéki pályákat használja majd.


A Q8 Oils Eger Rally végeredménye

1. Vincze Ferenc, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 1:02:37,4

2. Velenczei Ádám, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +6,8

3. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5 MK II) +13,8

4. Petr Semerád, Jiri Hovorka (Skoda Fabia Rally2) +1:10,9

5. Német László, Szabó István (Skoda Fabia R5) +1:30,3

6. Balogh János, Holczer Dániel (Ford Fiesta MK II) +1:31,7

(A borítóképen: Hadikék a harmadik helyen végeztek)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában