hangonyi futótábor

2020.08.15. 07:00

Táborban osztja meg tudását a neves ultrafutó

Az ország minden pontjáról érkeztek sportolók a négynapos hangonyi eseményre, amely egy új kezdeményezés.

Marosréti Ervin

Fotó: ME

A résztávozós edzés után Bódis Tamás még tanácsokkal is ellátta a hangonyi futótáborban részt vevő sportolókat. A Spartathlon ultraverseny tavalyi győztese első alkalommal hirdette meg az eseményt, amelyen a napi edzések mellett a későbbi felkészülésekkel kapcsolatban számos intelmet kaptak a résztvevők. Tamás számára egyértelmű volt, hogy az Ózdhoz közeli faluba hívja meg a jelentkezőket, hiszen így a származási helyét is bemutathatta.

– Jó fogadtatásra talált az első táborunk, szeretnénk, ha ebből hagyományt tudnánk teremteni – fogalmazott Bódis Tamás. – A futókarrierem mellett egyre több időmet köti le az edzősködés, ami felváltotta a korábbi munkámat. A futás során annyi tapasztalat gyűlt fel bennem, hogy ezeket szeretném minél több embernek átadni. Most ugyan nem volt sok időnk, hiszen egy hónappal ezelőtt tudtuk meghirdetni a tábort, de így is nagyon sokat érdeklődtek. Jó csapattal dolgozhatom együtt, az pedig nekem külön fontos volt, hogy Hangonyba, szeretett falumba jöjjünk erre a néhány napra.

Nem csak edzés

A futótábor résztvevői napi szinten 12–25 kilométert futottak, ami két edzésből állt össze. Emellett táplálkozási és számos edzéstanácsot kaptak az amatőr sportolók, akik az ország számos pontjáról és a futással kapcsolatban különféle edzettségi állapotban érkeztek az eseményre.

A gyakorlatban is kipróbálták a tanácsokat

– Tamás személyében egy kiváló edzőt találtam, aki a nagy álmom, a maraton lefutására készít fel. Nem volt kérdés, hogy a világ bármely pontjára vele megyek a cél teljesítése érdekében. Egyébként Miskolc és Ózd környékén már sokat jártam, de Hangonyt, ezt a gyöngyszemet korábban nem ismertem – tette hozzá Kocsis Zsuzsa, aki Budapestről érkezett. – Jókat futunk, barátságokat kötünk egymással, nagyszerű ételeket eszünk és rengeteget sztorizunk. Mindenképpen megérte ezt a négy napot rászánni erre a táborra.

A Spartathlon biztos

Hazánk egyik legismertebb ultrafutója nemcsak másokat, hanem saját magát is felkészíti. Szeptemberben ismét részt vesz a görögországi Spartathlonon, de

a vírushelyzet miatt egyelőre tovább nem tervez.

– Címvédőként érkezem majd Görögországba, ami valamilyen szinten természetesen kötelez – szögezte le Bódis Tamás. – A koronavírus-járvány az égész éves programomat átrendezte. A versenyeket többnyire az őszi időszakba voltak kénytelenek bezsúfolni a szervezők, ami egy ultrafutó esetében egyáltalán nem optimális. Nekem ugyanis egy teljesítés után három–öt hónap múlva jöhet csak a következő. Úgyhogy idén az biztos, hogy szeptember végén a Spartathlonon ott leszek, utána a többit pedig majd meglátjuk.

(A borítóképen: Bódis Tamás tanácsokkal is ellátta a tábor résztvevőit)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában