DVTK Akadémia

2020.08.02. 09:00

Ózdról indulva az U20-as válogatottig

A 17 éves Bacsó Zsófia, a DVTK Akadémia kosarasa először kapott meghívót a válogatottba.

Berecz Csaba

Fotós: Kozma István

Fotós: Kozma István

A koronavírus miatt március közepén ért véget a 2020/21-es évad a kosárlabdában, és a legtöbb sportoló pályafutásában egy törés, egy űr keletkezett, amit a legtöbben egyéni edzésekkel próbáltak kiegyenesíteni, betölteni. A homályos kilátással tarkított hosszú hetek után, június elején jött el az az időszak, amikor a legszerencsésebbek, az addig bezárt, és újra nyitó termek egyikébe, másikába bejuthattak, hogy végre parkettán, labdás, palánkos tréningeken vehessenek részt. Egyikük volt Bacsó Zsófia, az ózdi születésű, 17 éves fiatal, aki az elmúlt két hónapban nagy utat járt be.

Meghívó

– Völgyi Péter, az Aluinvent-DVTK sportszakmai igazgatója keresett meg azzal, hogy lenne-e kedvem júniustól, Miskolcon, kiscsoportos foglalkozásokon, labdás edzéseken részt venni, és erre egy nagy igennel válaszoltam, mert örültem, hogy lehetőséget kapok arra, hogy ismét teremben edzhessek, ráadásul olyanokkal, akiktől tanulni is tudok, mert a felnőtt csapat keretéhez tartozó játékosok között lehettem – mondta Bacsó Zsófia. – Már ezt is egy remek lehetőségként éltem meg, de ennek során, néhány hét után egy nagyon nagy meglepetés ért, ugyanis Völgyi Péter leült velem beszélgetni, és azt közölte, hogy javasolni fogja a meghívásomat az U20-as válogatott keretbe. Nagyon jól esett ez a felvetés, és ezzel kapcsolatban további örömök is értek, amikor nem sokkal később megkaptam életem első válogatott behívóját, majd amikor a fehérvári edzőtáborban személyesen is megjelenhettem, és nem utolsósorban akkor, amikor a válogatott edzések után, egy felkészülési meccsen pályára is léphettem a korosztályos válogatottban, méghozzá a felnőtt magyar válogatott ellen.

Költözés

Történt mindez bő egy hónap alatt, bár Bacsó Zsófia azt nem említette, ezen a bizonyos edzőmeccsen nem csak, hogy pályára lépett, hanem 3 pontot is szerzett a felnőttek ellen. Persze az idáig vezető út nem volt aranyszegéllyel borított, a fejlődés, az előre jutás érdekében áldozatokat kellett hozni.

– Ózdon kezdtem el kosárlabdázni, de a DVTK utánpótlásában, hiszen a klubnak ott is volt, van bázisa. Tíz éves voltam, amikor első edzőmnél, Zákányiné Bányász Henriettánál először volt kosárlabda a kezemben, ezután három évvel pedig Miskolcra jöttem, költöztem – sorolta Bacsó Zsófia, aki arra a kérdésre, hogy 13 évesen nem volt-e nehéz ezt a döntést meghozni, így felelt: – Nem éreztem ezt, mert tudtam, hogy mit akarok. Amikor elkezdtem kosarazni, az első hét után úgy álltam hozzá, hogy én ezt akarom csinálni, és a lehető legjobban. Nem mondom, hogy nem volt furcsa, 13 évesen egy másik városba költözni, új iskolába járni. A kollégiumban ott volt a többi kosaras csapattárs, akiket ismertem, és tulajdonképpen nem is kellett beilleszkednem. Az iskolában, a Diósgyőri Gimnáziumban kellett egy kis idő, hogy az osztálytársakkal megismerjük egymást, de ezzel sem volt gond.

Megkérdeztük a fiatal sportolótól, hogy az U20-as válogatottnál hogy teltek az első napok.

– Az elején egy picit féltem, nem attól, hogy a társakkal, hogy fogok kijönni, hiszen rajtam kívül két diósgyőri kosaras is ott volt, Vég-Dudás Anna, és Tóth Franka. Utóbbi hiába új igazolás a DVTK-nál, júniustól együtt edzettünk, és egy ideig együtt is laktunk, úgyhogy neki nem kellett bemutatkoznom Fehérváron. Az első edzés előtt attól tartottam, hogy esetleg lesz lemaradásom a többiekhez képest, de fizikailag nem volt, viszont azt tapasztaltam, hogy a többség nagyobb rutinnal rendelkezik. Egy nap után már nem éreztem magam idegennek, megkedveltem a csapattársakat, és az edzőket is, és úgy érzem, hogy ez fordítva is igaz, ők is elfogadtak.

Célok

Az U20-as válogatott edzőtábora után két hét pihenő jutott a 17 éves kosarasnak, de hétfőtől ismét edzésbe állt, a hírek szerint a diósgyőri első csapat keretének leendő tagja, akit a céljairól is megkérdeztünk.

– Szeretnénk az első csapat keretébe kerülni, és ott is ragadni, idővel pedig játékpercekhez jutni élvonalbeli mérkőzéseken. Ha ez sikerül, akkor bizonyára az U20-as válogatottnál sem felejtenek el, nagyon jó lenne, ha a következő összetartásokra, felkészülésekre is meghívót kapnék. Tudom, hogy ehhez sokat kell dolgoznom, hiszen vannak hiányosságaim, amiket el kell tüntetnem, de azon leszek, hogy ez sikerüljön – mondta Bacsó Zsófia.

Emlékeztető

Női kosárlabda, felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár, július 8.

Magyarország – Magyarország U20 67-41 (10-17, 17-10, 24-7, 16-7)

Magyarország: Studer Á. (6), Weninger (6), Lelik (7/3), Barnai (6), Kiss V. (-). Csere: Dubei (9/3), Kányási (7/3), Aho (5), Horváth B. (2), Kiss A. (6), Bálint R. (8), Mérész (5), Zele (-). Szövetségi kapitány: Székely Norbert.

Magyarország U20: Angyal (6/6), Mányoky (3/3), Wentzel (12/6), Horváth F. (4), Budácsik (5). Csere: Révész (-), Keita (-), Bacsó (3), Boros J. (3), Juhász (-), Rozmán (-), Varga S. (-), Tóth F. (2), Vég-Dudás (3). Szövetségi edző: Gáspár Dávid.

(A borítóképen: Bacsó Zsófia)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában