rali

2020.08.10. 08:00

Miskolcon lesz a második állomás

Hét végén népkerti körversennyel és aszfaltos szakaszokkal folytatódik a magyar ralibajnokság.

Marosréti Ervin

Fotó: Marosréti Ervin

Április helyett augusztusban, de lesz magyar bajnoki ralifutam Miskolcon. Méghozzá a közönség által közkedvelt prológgal, másnap pedig négy korábban már használt és jól bevált gyorsaságin csatázik a mezőny.

A koronavírus miatt kialakult helyzet miatt a szakág a rövidített versenyek mellett döntött, ami látszik a miskolci programon is. Az átvételek és a pályabejárás után pénteken délután rendezik meg a közönségcsalogató népkerti körversenyt, szombaton pedig 12 szakasz vár a benevezett párosokra. A Hell 26. Miskolc Rally tehát lényegében egynapos lesz, de a teljesített versenykilométerek szempontjából ez csak minimálisan látszik majd meg.

Változatos program

– Igyekeztünk maximálisan kihasználni a lehetőségeinket – fogalmazott egy héttel az esemény előtt Adamovits Márk, a Hell 26. Miskolc Ral­ly főszervezője. – Végül úgy döntöttünk, hogy egy korábban jól bevált kört veszünk elő ezen a hétvégén. A klasszikus bükkszentkereszti pályán kezdünk, majd rövidített formában, közönségtől elzárva bonyolítjuk le a mályinkai gyorsaságit. Ezután Ózd környékére látogatnak a párosok, Sáta és Sajómercse között a verseny leghosszabb gyorsaságija lesz. Végül a szintén sokat használt Parasznya – Lyukóbánya közötti utat használjuk jövő héten szombaton. Innen már csak néhány kilométer a szervizpark, valamint a nap végén a céldobogó, amelyet a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is a DVTK-stadion parkolóiban, szervizútjain alakítunk ki. A diósgyőri klubbal egyébként ismét szoros együttműködésben dolgoztunk a rendezvény kapcsán, mindkét fél sokat tett azért, hogy a szezonnyitó labdarúgó-mérkőzés és a Hell 26. Miskolc Rally eseményei ne ütközzenek egymással.

Prológ maszkkal

A szurkolók számára azonban a program néhány kilométerrel arrébb, egy másik stadionban kezdődik. A pénteki prológ szinte elmaradhatatlan része a miskolci futamnak, így idén is ez vezeti fel a száguldást. A vírusveszély miatt a rendezőnek számos előírásnak kell megfelelnie, de a kilátogató nézőket is arra kérik, hogy ne feledkezzenek meg az érvényben lévő korlátozásokról, kötelezettségekről.

– Mindenki hozzon magával maszkot a prológra, a vírus mellett a salakportól is megvédi az embert – tette hozzá Adamovits Márk. – Emellett természetesen igyekszünk mindenre figyelni, hiszen továbbra is a közönség és a versenyzők egészsége a legfontosabb. Annak viszont örülünk, hogy ismét a Népkertben köszönthetjük a hazai ralisport krémjét. Augusztus 14-én, pénteken már 16 órára érdemes kilátogatni a helyszínre, hiszen először a Ral­lye2 érkezik a salakra, majd a futamra benevezett historicos autókat, végül az első osztály egységeit lehet majd látni.

A beérkezett nevezések alapján a salgótarjánihoz hasonlóan ismét komoly csata várható. A Top-kategóriában ugyanis 23 darab R5-ös autó küzd egymással a bajnoki pontokért, összességében pedig 170 páros adta le a nevezését a Hell 26. Miskolc Rallyra.

Hell 26. Miskolc Rally

Időpont: augusztus 14–15.

Helyszín: Miskolc, és Borsod megye útjai

Főbb események

Augusztus 14. (péntek) 16.00: prológ, népkerti salakmotor-stadion

Augusztus 15. (szombat) 7.30–22.30-ig gyorsasági szakaszok: Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt, Bánkúti elágazás – Mályinka, Sáta – Ózd – Sajómercse, Parasznya – Lyukóbánya

Szervizpark és díjkiosztó ünnepség: DVTK-stadion

(A borítóképen: A nyitó versenyt Salgótarjánban Turán Frigyesék nyerték)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!