új futballpálya

2020.08.16. 16:00

Mintegy egymilliárdból

Vasárnap este hivatalosan felavatják az új futballpályát Kazincbarcikán.

Molnár István

Fotós: Vajda János

Fotós: Vajda János

Már zajlik az NB II.-es labdarúgó-bajnokság 2020/2021-es idénye, három fordulót rendeztek meg. A megyénket képviselő Ko­lorcity Kazincbarcika SC gárdája mindhárom összecsapását idegenben (budapesti Illovszky-stadion, Ajka, Kaposvár) vívta meg azt követően, hogy az ajkaiak elleni tervezett hazai meccsre még nem állt rendelkezésre minden szükséges engedély az új stadionnal kapcsolatban.

Korábbra tervezték

Amint arról már több alkalommal is írtunk: a Barcika megnyerte a harmadosztály Keleti csoportjának küzdelmeit a 2016/2017-es szezonban, azonban mivel létesítménye nem felelt meg a magasabb osztályú követelményeknek, albérletbe költözött. A 2017/2018-as NB II.-es bajnokságban 2018. április 18-ig a Tiszaújvárosi Sportcentrumban, azt követően pedig a putnoki Várady Béla Sportközpontban fogadta ellenfeleit az észak-borsodi klub. Arról, hogy új létesítmény (a hátsó, úgynevezett fenti pályát csinálják meg) valósulhat meg Kazincbarcikán még 2017 szeptemberében adtunk hírt, és tavaly is még úgy nyilatkoztak lapunknak a barcikaiak, hogy 2019. június 30-ra, de legkésőbb októberre elkészülhet a projekt. Nem így lett, miután előzetesen nem kalkulált tényezők lassították a munkát, de mostanra minden a helyére került, s rendelkezésre állnak a szükséges engedélyek is.

Elöljáróban azt kérdeztük Wächter Balázstól, a KBSC FC Kft. ügyvezetőjétől, hogy pontosan mennyibe került a beruházás (pálya, világítás, lelátók, eredményjelző, parkolók, stb.).

– A KBSC-sporttelep Tardonai út felőli pályája került átalakítására annak érdekében, hogy alkalmas legyen NB II.-es bajnoki mérkőzések lebonyolítására – mondta. – Elbontásra került a domb­oldalba épített töredezett szerkezetű régi betonlelátó, és épült helyette egy 880 fő befogadására alkalmas fedett hazai lelátó a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel és két büfével. Elkészült egy 200 fős vendég lelátó és a beléptető kapuk, valamint a szükséges biztonsági berendezések, kerítések, kamerarendszerek. Felújításra került a labdarúgópálya gyepszőnyege, a vízelvezetés és öntözés mellett a pályafűtés csövei is elhelyezésre kerültek. A költségtakarékos LED-villanyvilágítás lehetővé teszi esti mérkőzések megrendezését, valamint a mintegy 36 nm felületű LED-fal megfelelően szolgálja ki a szurkolókat. A pálya környékének rendezése is megvalósult, elkészült a vendég parkoló, és folyamatban van önkormányzati beruházásban a hazai bejárat melletti parkoló építése is. Az elkészült beruházások értéke mintegy 1 milliárd forint, melynek fedezetét részben taoforrás és állami támogatás felhasználása biztosította.

Folyamatban van

Annak idején arról is beszámoltunk, hogy lenne egy második ütem is, a „másik oldalra”, klubházfelújítás, egyebek. Ez még tervben van-e, s ha igen, mikorra, mennyiből valósulhat meg? – érdeklődtünk erről.

– Igen, építési engedéllyel rendelkezünk egy klubház megépítésére, ahol helyet kapnak a klub csapatainak öltözői, nemcsak a felnőttcsapaté, hanem a teljes utánpótlásé, illetve a női csapatainké – nyilatkozta Wächter Balázs.

– Az épületben tervezzük az erőnléti felkészítést, rehabilitációt szolgáló helyiségek kialakítását. Az új épület a meglévő tornacsarnok mellé kerül elhelyezésre, mely épület emeleti szintjeire nézőtér kialakítását tervezzük. A beruházás pontos költségének becslése folyamatban van, de a jelenlegi építőipari árak mellett a becsült bekerülési költség legalább 2 milliárd forint, folyamatban van a hiányzó források összegyűjtése.

Három év után játszik majd ismét otthon a csapat, hiszen volt Tiszaújvárosban és Putnokon is albérletben. Mit jelent ez a hazatérés a klubnak? – tettük fel ezen kérdést is.

– Óriási változás, nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok is nagyon várták a hazaköltözését – közölte az ügyvezető. – Minden csapatnak fontos, hogy a hazai szurkolók előtt bizonyítsanak, ennek plusz­ösztönzést kell adnia. Már a felkészülés alatt is éreztük a szurkolók nagyobb érdeklődését, hiszen a csapat mellett kitartó, úgynevezett kemény mag mellett már feltűntek régi-új arcok is, akik idegen környezetbe nem követték a csapatot, de Barcikán a helyszínen szorítanak a sikerekért.

A vasárnapi, Pécs elleni találkozó kezdési időpontja 19 órától 20 órára módosult. Mi az oka? Milyen programokat terveznek? – mondtuk Wächter Balázsnak.

– Az időpontváltozás fő oka, hogy Diósgyőrben este 7 órára lenne vége az első osztályú megyei rangadónak, és biztos vannak olyan szurkolóink is, akik mind a két mérkőzésre kíváncsiak. Reméljük, a nyári hőséget elkerülve kellemes időben tudnak a csapatok pályára lépni. A bemelegítés előtt gyerekeknek szervezünk 11-es rúgó versenyt a szerelésünket biztosító cég támogatásával, cheerleadershow-t tervezünk

a szünetben, illetve még további meglepetésekkel készülünk.


Kelemenről, Majzikról

Az utóbbi napokban két új igazolás is történt (Majzik, Kelemen), úgy érezték, hogy még kell erősíteni a kereten? Emiatt esetleg még várható, hogy valaki elmegy? – vetettük fel ezt is az ügyvezetőnek.

– A felkészülés kezdetekor felmerült, hogy a csapatban szükség lenne egy igazi centerre, mely döntést nem akartunk elkapkodni, és az utánpótlás-válogatott fiatal szlovákiai Kelemen Marko személyében találtuk meg, Majzik Adrián pedig szélső hátvéd poszton lehet a segítségünkre, mely pozícióban a felkészülés során két játékosunk is hosszabb időre kidőlt sérülés miatt. A keretünk eddig sem volt túl bő, de az, hogy lesz-e távozó, majd meglátjuk. Nyilván, akiknek a pályán kevesebb bizonyítási lehetőség jut, azok a játékosok más lehetőség után nézhetnek – zárta Wächter Balázs.

(A borítóképen: A Tiszaújváros elleni edzőmérkőzés volt az új stadion főpróbája)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában