ifjúsági olimpia

2020.08.13. 15:00

Amikor Gercsák Szabina bajnokként jött haza

Hat évvel ezelőtt ötvenhét magyar fiatal indult el Kínába, hogy valóra váltsa álmait.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

A második nyári ifjúsági olimpiai szereplésre készülőket a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban búcsúztatták, a 2014-es viadalt pedig augusztus 16-28. Nankingban között rendezték.

Dakar: csak 2026

A mieink kitettek magukért, hiszen hat arany-, hat ezüst- és tizenegy bronzérmet gyűjtöttek és ezzel a nemzetek közötti éremtáblázaton az előkelő nyolcadik helyre kerültek. Az ázsiai nagyvárosban egyébként huszonnyolc sportágban kétszázhuszonkét medáliát osztottak ki. Az aranyosok közé került a cselgáncsozó Gercsák Szabina, aki térségünk első ifi ötkarikás diadalát aratta.

A gyerekeknek először 2010-ben Szingapúrban tartottak olimpiát, ezt követte a nankingi viadal, majd 2018-ban Buenos Aires volt a soros. 2022-ben Szenegál fővárosa, Dakar lett volna a soros, de Afrika első ötkarikás rendezvényét a koronavírus-járvány miatt négy évvel elhalasztották, így csak 2026-ban tartják. A döntéssel számos fiatal vágya ment veszendőbe, hiszen az ifjúságiak esetében a túlkorosok fellépését a szabályok nem engedik.

(A borítóképen: Gercsák Szabina az indulás előtt még nem tudhatta, hogy ifjúsági olimpiai bajnokként tér majd haza)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!