sport

2020.07.19. 13:30

Harmincból három

A pekingi téli olimpia jegyében újra Ausztriában edzőtáborozik Kékesi Márton.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

Újra hallatott magáról a Mályiban élő alpesi síző, aki a 2018-as, dél-koreai téli olimpián is szerepelt.

Nem kell kapkodnia

– Úgy érzem, hogy százszázalékos fizikai állapotban vagyok – mondta a Testnevelési Egyetem végzős hallgatója. – Egy támogatóm segítségével jutottam ki a nyugati szomszédunknál lévő gleccserekre. Nyár ide, otthoni hőség oda, az osztrák havasokon folyamatosan és keményen dolgozom. A háromezer méter feletti magasságon most nincs nagy hideg, a csúcson mínusz három fok van, így inkább a „csak” a szikrázó napsütéssel kell megbirkóznom.

A huszonnégy esztendős Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kiválóság elszántsága mindent visz:

– Megint Ázsiába lesz az ötkarikás viadal, és én már belekóstoltam a jóba, mindent a kínai esemény jegyében csinálok. Kvalifikációm még nincs, de nem kell kapkodnom, hiszen másfél év van az olimpiáig, és még a versenyek programját sem állították össze. Remélem, a koronavírus-járvány nem szól majd közbe, és ráhangolásom keretében minden a tervek szerint alakul.

(A borítóképen: Egy kis pihenő az ausztriai Mölltal-gleccseren)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!