MKC

2020.06.13. 16:00

Véget ért a mezőkövesdi kaland

Pár nap alatt a „pokolba” jutottak a kisvárosi kézilabda klub felnőtt gárdáját erősítő játékosok.

Kolodzey Tamás

Előző cikkünkben már közöltük, hogy a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapatát visszaléptették az élvonaltól. A klub elnöke – pénzügyi ellehetetlenülésükre hivatkozva – azt kérte a Magyar Kézilabda Szövetségtől, hogy a gárdát sorolja az NB I/B-be.

Közgyűlés előtt állnak

Az MKC döntése a meglepetés erejével hatott, hiszen június 2-án kedden, az MKSZ által megadott határidőt betartva az együttest benevezték az NB I soron következő, 2020/21-es idényére. Az elmúlt néhány napban azonban – amint azt Pap Tamás, az MKC leköszönő elnöke elmondta – számukra kiderült, hogy csak átütemezve tudnak szert tenni az önkormányzat által részükre megítélt támogatáshoz és nem számíthatnak az országos szövetség mentőövére sem, ezért jelentkezésüket visszavonták, elhatározásuk pedig végleges. A sportolók szerződése és játékengedélye június 30-ig szól, utána azonban odamennek, ahová akarnak, vagy tudnak. Helyzetüket nehezíti, hogy az NB I-es csapattal rendelkező klubok már kialakították kereteiket, a jobb képességűek azonban találnak maguknak helyet, őket nyilván megkeresik. A nyártól a kövesdiek derékhadát azok alkotják majd, akik keretükből megmaradnak, vállalják az NB I/B-t és az új feltételeket. Az egyesület mellesleg hétfőn tartja a koronavírus-járvány miatt elhalasztott tisztújító közgyűlését, amelyen elnököt és elnökséget választanak – az építkezés pedig már az új testület feladata lesz.

Még nem tudja

Az MKC vezetőedzője az elmúlt két évben egykori sokszoros válogatott Buday Dániel volt. A 39 esztendős tréner szándéka szerint maradni akart, de az új helyzetben megváltoztatta tervét és ezzel kapcsolatban a következőket mondta:

– Már hetekkel ezelőtt közöltem, hogy amennyiben indulunk az NB I-ben, akkor a klubnál folytatom a munkámat. Két esztendő alatt ugyanis sokat fejlődtünk, a csapat épült, most pedig már azt a tervet dédelgettük, hogy magunk elé tűzzük a középmezőny elérését. Vagyis el akartunk köszönni a kiesőzónától, attól, hogy állandóan ott lebegjen a fejünk fölött a kiesés-bennmaradás kérdése. Az élet azonban közbeszólt és a klub döntése valamennyiünknek nagyon fáj. Most, két héttel az alapozás kezdete előtt mindenki számára nehéz a helyzet alakult ki. Ami engem illet: a mezőkövesdi küldetésem véget ért, ha megtalál egy lehetőség, akkor ezt szívesen elvállalom. Jól éreztem magam a matyóvárosban, amiért jöttem, teljesítettem, vagyis a szavamat betartottam, a csapat tagjaival megcsináltam azt, amit tőlem kértek.

Arra a kérdésre, hogy hol folytatja pályafutását, ezt a választ kaptuk Buday Dánieltől:

– Még nem tudom. Számomra is nagy kérdés, hogy miként mászok ki ebből a kalandból.

Ilyen az élet

Az MKC több játékosát is megkerestük és közülük az átlövő Kovács Bence fejtette ki gondolatait:

– A pletykák ellenére sem én, sem a társaim nem gondoltak arra, hogy ez történik Mezőkövesden. Szomorú vagyok és sajnálatomat fejezem ki az események miatt, már csak azért is, mert itt nevelkedtem és már szinte az otthonomnak tekintettem a kisvárost. Most mindenki szorult helyzetbe került ettől a döntéstől, de sajnos ilyen az élet, amely megy tovább. Nekem előre kell néznem és a lehető legjobb döntést kell meghoznom. Illik elköszönni: a klubnak további sikereket kívánok, a szurkolóknak kitartást, csapattársaimnak pedig azt, hogy máshol találják meg számításaikat.

Így látja a polgármester

Az MKC két nappal ezelőtti közleménye „megszólította” Mezőkövesd város önkormányzatát, ezért arra kértük dr. Fekete Zoltán polgármestert, hogy formáljon véleményt a klubnál kialakult helyzetről.

– A város költségvetésében 36 millió forinttal szerepel az MKC támogatása. A krízishelyzet miatt új büdzsét készítettünk és felfüggesztettük azokat a tételeket, amelyek a nem kötelező feladatok ellátására vonatkoztak. Az MKC támogatása nem tartozik ebbe, a klub az idén 36 millió forintot fog kapni. Ezt a pénzt anyagi lehetőségeink függvényében biztosítjuk majd, viszont nincs garancia a pontos ütemezésre, azaz a havi 3 millióra, de éves szinten fennáll a már említett 36 millió. Az MKC problémáját az okozza, hogy önkormányzatunkon kívül nincs más támogatója, ezért nem tudják vállalni az első osztály finanszírozását. Az MKC-nek ráadásul jelentős adosságállománya van a játékosokkal szemben is, ezért a vezetés felelős döntést hozott, határozatával egyetértek. Úgy nem lehet nekivágni a bajnokságnak, hogy ha baj lesz, majd visszalépnek, ezt sem a szövetséggel, sem a mezőnnyel szemben nem tehetik meg. Az elv egyszerű: ha profi csapatot akarnak, akkor ehhez profi körülményeket kell biztosítaniuk. Végül szólnom kell arról, hogy – a bajnoki osztálytól függetlenül – teljes mellszélességgel támogatjuk a klub magas színvonalon dolgozó utánpótlás-nevelési rendszerét, melynek keretében több mint kétszázan pallérozódnak.

(A borítóképen: Ősztől már nem lesznek élvonalbeli kézilabda mérkőzések Mezőkövesden)

Kapcsolódó cikkek:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában