Mezőkövesd Zsóry FC

2020.06.13. 09:00

A félbeszakadt meccsen sem sikerült

A Mezőkövesd Zsóry ezúttal sem tudott nyerni, a kupagyőztes Honvéd elvitte a három pontot.

Berecz Csaba

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Földi Imre

A labdarúgó NB I. 29. fordulójának nyitómeccsét péntek este Mezőkövesden játszották, ahol a Mezőkövesd Zsóry FC együttese a Budapest Honvéd gárdáját fogadta. A Kövesd március 7-én nyert legutóbb, akkor a Kaposvári RFC vendégeként 4–0-s sikert aratott a bajnokságban, de az azóta lejátszott nyolc tétmérkőzésen (négy kupameccsen és négy bajnokin) nem érezhették a győzelem ízét. És ebben a pozitívnak nem nevezhető sorozatban, az évad utolsó Magyar Kupa-találkozóján éppen a Budapest Honvéd ellen a keserűség poharából jutott nekik, hiszen a kupadöntőben – hiába tartották a sárga-kékeket esélyesebbnek a trófea elnyerésére – nem tudtak nyerni, be kellett érniük az ezüstéremmel (a fővárosiak akkor 2–1-re nyertek). Voltak, akik úgy tartották, hogy ez a péntek esti bajnoki jó alkalom a visszavágásra, de mivel ennek az összecsapásnak a végén nem osztottak érmeket, ez a ­meccs kövesdi szempontból tulajdonképpen arról szólt, hogy sikerül-e olyan eredményt elérni, amellyel megszilárdítják helyüket a dobogó harmadik fokán, hogy az Európa-liga-indulást érő helyhez mennyire tudják „odaragasztani” magukat.

Heten

A késő esti találkozóra készülő két csapatból az órára pontosan kilenc nappal ezelőtti kupadöntőn kezdőként szerepelt játékosok közül összesen hét hiányzott. A Honvédból Ikenne-­King, aki a legutóbbi bajnokin a kispadon ült, de nem állt be, most oda sem került, helyette ezúttal is Mezgh­rani jutott szóhoz, a sérült Lanzafame helyett pedig Nagy G. került a kezdőbe. A Kövesdnél Kuttor Attila vezetőedző ezúttal nem az Eperjesi, Silye szélsővédő-párnak szavazott bizalmat, hanem a Farkas D., Vadnai duónak, és mivel Nesterov sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, Karnitski lépett vissza belső védőnek, az ő helyén pedig, védekező középpályásként Meskhi kezdett. A kupadöntőn a dél-borsodiak gólját jegyző Pekár ezúttal csak a kispadon kapott helyet, Berecz eltiltása miatt még mindig csak a lelátóra ülhetett, ezek miatt készülődhetett a meccs startjára Nagy D. és Jurnia.

Mivel a koronavírus-veszély miatt csak minden negyedik széket lehet elfoglalni a szabadtéri, zárt sportlétesítményekben, ezért az 5000 fő befogadására képes Mezőkövesdi Városi Stadionban maximum 1200 néző lehetett jelen. Ez a létszám össze is jött, a vendégszurkolók hiába szerettek volna több bilétához jutni, erre nem volt lehetőség, és a meccs előtt a hazai pénztárakban is öles felirat hirdette, hogy minden jegy elfogyott. Vagyis technikai telt ház előtt indult útjára a labda.

Ezúttal is öt védővel

Jó iramban kezdődött a ­meccs, és már a találkozó elején is voltak helyzetek: Gazdagnak a 4. percben eleresztett löketét védte Szappanos, majd rögtön jött a válasz, a túloldalon Zivzivadze jó beadását a kapu torkában Nagy D. perdítette a ketrec mellé. A kimaradt ziccer után a hazaiaknak ugyanazt a leckét kellett volna megoldaniuk, mint a kupadöntőben, hogy az ezúttal is öt védővel játszó Honvéddal szemben hogyan alakítsanak ki helyzeteket. Terület, hely most sem nagyon volt a támadójáték kiteljesedésére, és amikor a 11. percben Ugrai bevert egy kipattanót, tovább keményedett a dió. A fővárosiak gólelőnyben még nyugodtabban futballozhattak, és természetesen kontrák vezetésére apel­láltak. Ebben az állásban az is teljesen természetes volt, hogy a Kövesd birtokolta többet a labdát, a kezdeményezőszerep azonban nem hozott egyenlítési lehetőségeket, a kispesti védekezés sűrűjében elvesztek a sárga-kékek, rendre létszámfölénnyel találták szemben magukat. És amikor a folyamatosan rést kereső hazaiak hátul eladták a labdát, a Honvéd góllal büntette meg a nagy hibát. Meskhi foghatta a fejét, Gazdag és a fővárosiak pedig gólt ünnepelhettek. A kispestieket még jobban felhozta az immár kétgólos előny, felszabadult játékuk közepette, a félidő hajrájában Ugrai szabadrúgása után Batik veszélyes lövését jegyezhettük fel, majd az első játékrész hosszabbításában Ugrai távoli bombája kerülte el a bal felső sarkot.

Eső, villámok, fények

A szünetben egyet cserélt a kövesdi szakvezető, a védekező Meskhi helyett a leginkább a támadójátékban használható Vajdát állította be. De mivel területe a támadásokban ugyanannyi volt a Kövesdnek, mint az első játékrészben, nagyot nem változott a játék képe. Az 54. percben villámok villantak, majd Jurina fejese csillanhatott volna, ha picit pontosabb, aztán mennydörgés hangja jelezte, hogy úton van az eső a stadion felé. A pályán még égi áldás nélkül Farkas D. lapos lövését fogta meg Tujvel, aztán a túloldalon Ugraiét Szappanos. A folytatásban Gazdag növelhette volna csapata előnyét, de sistergősébe beleléptek a hazai védők. A 65. percben, amikor Vad II. játékvezetőben elakadt a labda, már esett az eső, de Mezgh­rani bombáját megúszta „szárazon” a Kövesd. A találkozó 67. percében azonban félbeszakadt a meccs, és nem kizárólag az esőzés miatt nem lehetett folytatni egy ideig a játékot, hanem azért, mert egy villámcsapás után a stadion reflektorainak nagyjából a fele kihunyt. Pár minutával később a világítóberendezés már teljes fényárt sugárzott, de ekkor meg a monszunszerű eső miatt nem lehetett visszatérni a pályára. Tizenhárom perces kényszerszünet után mégis folytatódott a mérkőzés, a hosszúra nyúlt ivószünetben Takács T.-t cserélte be a hazai szakvezető Nagy D. helyett. A túloldalon is friss embereket locsoltatott meg a szakvezető, ami után Karnitski lövését tenyerelte ki Tujvel. Pekár sem úszta meg az özönvizet, védő helyett jött be, és pályára lépésével az utolsó bevetésre váró tapasztalt támadójátékosát is aktivizálta Kuttor Attila. Bő tíz perccel a meccs vége előtt Cserinek a kapu elé belőtt labdáját nézte el Tujvel, de nem annyira, hogy szépítés legyen belőle. Az MZSFC tisztességgel gyömöszölgette a labdát a vendégek 16-osa felé, elé, de lövésig, helyzetig nem jutottak el a hazaiak. A hosszabbításban ugyan felragasztottak egy szépségtapaszt, de az utolsó másodpercekben esett góljuk után nem maradt már esélyük az egyenlítésre.

A Honvéd elsősorban szervezett védőjátékával, és nem utolsósorban néhány csatáros megmozdulásával összességében megérdemelt győzelmet aratott. A Kövesd pedig ezzel zsinórban kilencedik tétmeccsén maradt győzelem nélkül.


Jegyzőkönyv

Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd 1-2 (0-2)

Mezőkövesd, 1200 néző. V.: Vad II. (Szert, Szalai D; Karakó, Lovas).

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos (5) – Farkas D. (5), Pillár (6), Karnitski (6), Vadnai (5) – Meskhi (4) – Cseri (5), Nagy D. (5), Besirovic (4) – Zivzivadze (5), Jurina (5). Vezetőedző: Kuttor Attila.

Budapest Honvéd FC: Tujvel (6) – Mezghrani (6), Batik (6), Kamber (6), Lovric (5), Uzoma (6) – Nagy G. (5), Hidi (6), Szendrei (5) – Gazdag (6), Ugrai (6). Vezetőedző: Pisont István.

Csere: Meskhi helyett Vajda (5) a 46., Nagy G. helyett Kesztyűs (5) az 59., Nagy D. helyett Takács T. (-) a 67., Gazdag helyett Irimiás (-) a 70., Ugrai helyett George (-) a 70., Farkas D. helyett Pekár (-) a 72., Zivzivadze helyett Dragóner (-) a 83. percben.

Sárga lap: Nagy G. a 35., Besirovic a 45+2., Tujvel az 58., Dajka (a kispadon) a 89. percben.

Gólszerző: Ugrai (0-1) a 11., Gazdag (0-2) a 38., Dragóner (1-2) a 93. percben.

Kuttor Attila: – Ahogy a kupadöntőben, úgy most is saját magunkat vertük meg. Sajnos, ilyen passzban vagyunk, hiába teszünk meg mident, nem jön össze a győzelem. A mai napon nem nekünk sikerült bevinni az első csapást, s ez meghatározta a meccs képét.

Pisont István: – Az első félidő játékával elégedett vagyok, jól védekeztünk, és voltak helyzeteink is, melyek közül kettőt kihasználtunk. A Mezőkövesdnek a meccs folyamán igazán nagy helyzete nem volt, a mi játékunkból viszont a második félidőben a támadások hiányoztak, eredménytartó futballt mutattunk be. Gratulálok a játékosoknak az első félidőhöz, a második miatt van hiányérzetem, de örülök a győzelemnek.


A gólok története

11. perc: A hazai védelem nem tudta kivágni a labdát a védőharmadából, így balról, 17 méterről Hidi vállalkozott lövésre. Bombáját Szappanos csak kiütni tudta, a játékszerre Ugrai csapott le, aki jobbról, 12 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt, 0-1.

38. perc: Meshki könnyelműen elpasszolta a labdát a felezővonalnál, ami után Ugrai iramodhatott meg a kapu felé. A csatár kb. 30 méteren át vezette a lasztit, majd jól ugratta ki az akciót kísérő Gazdagot, aki középről, 10 méterről, a kivetődő Szappanos fölött a kapuba perdített, 0-2.

93. perc: Vajda baloldali szögleténél a labda leült az ötösön belül a vízben, a játékszerre Dragóner csapott le, aki közelről a gólvonalon túlra piszkálta a labdát, 1-2.

(A borítóképen: A Honvéd elvitte a három pontot Mezőkövesdről)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!