PannErgy-MVLC

2020.05.07. 16:00

Szinte megvan az új MVLC-keret

A csütörtöki ligaülésen elkészül a javaslat, amelyről hétfőn dönt az MVLSZ elnöksége.

Molnár István

20190808 Miskolctapolcai Strandfürdő fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország A MENTO kupa vízilabda meccse, a MVLC mérkőzött meg a Kosice csapatával.

Fotó: Kozma István

Amint arról már többször is írtunk, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) jövő héten hétfőn sorra kerülő elnökségi ülésen dől el, hogy hogyan folytatódik (ha folytatódik) a honi élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság, az ob I. aktuális idénye. A napokban arról beszélt Tóth Sándor, az MVLSZ-klubok érdekeit képviselő testület, a liga elnöke, hogy a csapatok (mind a tizenhat) kuparendszerben játszanak tovább, minden együttesnek tizenegy mérkőzése lenne, irányított sorsolással alakítanák ki a négy csoportot. A besorolás alapja a bajnokság félbeszakításakor érvényes állás lenne. A meccseket zárt kapuk mögött rendeznék, hogy mikortól, azt nem tudni (viszont legkésőbb augusztus végéig befejeznék), ugyanis az újraindulásig körülbelül egy hónapig medencés munkát kellene végezni.

A Miskolctapolcai Strandfürdőben

– Túlzottan nem szeretném kommentálni ezt a nyilatkozatot, ugyanis csütörtökön lesz ligaülés, ott elkészül egy előterjesztés a klubok javaslata alapján, ami majd bekerül az elnökség elé, ugyanis döntési joga ennek a testületnek van – mondta Bachner András, a PannErgy-Miskolci VLC szakmai igazgatója. – Röviden csak annyit tennék hozzá: az elhangzottak alapján mi lennénk egyike azoknak a csapatoknak, amelyek ennek a kárát szenvednék. Ugyanis a terv alapján elvesztenénk a bajnokságban eddig megszerzett 28 pontunkat, és a nulláról indulnánk.

Megkérdeztük arról is a sportszakembert, hogy ha az a döntés születik, hogy játszani kell, akkor mikortól lehetne a klubnak vízfelülete.

– Ebben az esetben mi a Miskolctapolcai Strandfürdőben tartanánk az edzéseket, rendeznénk a mérkőzéseinket, szabadban, az előírt biztonsági előírások mellett. Jelenleg ott karbantartási munkálatok folynak – közölte Bachner András. – A Koreny György létesítmény-ügyvezető úrral folytatott tárgyalások biztatóak és egyben megnyugtatóak, hogy az előző évekhez képest a vízilabdázók megkapják a maximális lehetőséget úgy az edzésekre, mint a mérkőzésekre.

Seman lehet a cséká

Bachner András pár hete már bejelentette a Pann­Ergy-MVLC első igazolását az új idényre, mégpedig a szlovák válogatott kapus, Tomás Hoferica személyében.

– Emellett biztosnak mondható az eperjesi születésű, de magyar állampolgár, Lukas Seman érkezése. Ő éveken keresztül erősítette az OSC-t, előtte a Szegedet, illetve az Egert, egy meghatározó, nemzetközi klasszisú center – nyilatkozta ezt is a miskolciak szakmai igazgatója, hozzátéve azt, hogy valószínűleg ő lesz az új csapatkapitány. – Ez azt is jelenti, hogy az eddig nálunk szerepelt külföldiek – Sasa Misic, Milos Milicic, Dmitrije Krijestorac, Edoardo Manzi, Ognjen Stojanovic – május végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a klub. Rajtuk kívül távozik Vadovics Viktor a Vasashoz, Nagy Ádám Szolnokra, Lőrincz Bálint pedig visszament Egerbe. Semanon kívül Miskolcra jön Biros Péter olimpiai bajnok unokaöccse, Biros Barnabás, aki legutóbb Kaposváron pólózott. Aztán visszatér hozzánk a korábbról jól ismert Lukács testvérpár, Dénes Dorián Egerből és Ábel a Honvédtól, valamint nálunk folytatja Berki Richárd Szegedről. Tárgyalásban vagyunk még három, 18-19 éves játékossal, ők mind utánpótlás válogatottak, és a vízilabda mellett a Miskolci Egyetemen szeretnének tanulni. Eljött az ideje, hogy egy új korszakot kezdjünk a miskolci vízilabda életében, a meghozott döntések az új célok kitűzése alapján történtek. Öt éve azt nyilatkoztam, szeretnék 2020-ban 6-7 miskolci fiatalt a keretünkben, ez teljesül. Egy teljesen új, fiatal, ám véleményem szerint jó csapattal tudunk majd nekiindulni a következő bajnokságnak.

Bachner András korábban már nyilatkozta lapunkban, hogy a 2019/2020-as bő keretből Mizsei Márton, Hornyák Olivér, Vismeg Zsombor, Vismeg Botond, Sisán Balázs, Hajdu Alex, Tóth Levente, Méhész Kolos és Kazsimér Huba marad.


Lemondtak 16,3 millió forintról

Miskolc MJV közgyűlése nemrégiben 25 millió forintot szavazott meg az élvonalbeli pólóegyüttest működtető gazdasági társaságnak az idei, 2020-as évre.

– Ezen összegből még bent volt 16,3 millió forint, ezt nem utalták ki, és erről lemondtunk, felajánlottuk a koronavírus elleni védekezésre, mert most ez a legfontosabb – közölte Bachner András a gesztussal kapcsolatban. – Remélem, és biztos vagyok benne, hogy nem mi leszünk az egyedüli helyi sportszervezet, amely ezt a döntést meghozza. Úgy gondolom, az életben nagyon fontos az alkalmazkodási készség, az, aki alkalmazkodni tud, az időt és életet nyerhet. Az idei, a következő bajnokság végéig tervezett, a korábbiaktól alacsonyabb költségvetésünk összeállítása jelenleg folyamatban van, amiben az önkormányzati támogatás jelentősnek mondható tételként szerepelt. Ebben a pillanatban nem tudunk semmit sem fixen tervezni, hiszen nem ismertek még a következő szezon elképzelései, a bajnokság lebonyolítása, az időpontok és még sok minden más.

(A borítóképen: A Miskolctapolcai Strandfürdőben játszhatják a meccseiket)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!