Zempléni Hiúzok

2020.04.07. 11:00

Ünnepet terveztek, de az élet közbeszólt…

A magas szintű szakmai munkát szeretnék folytatni az újhelyi hokiklubnál.

Molnár István

A megyéből a DVTK Jegesmedvék mellett a sátoraljaújhelyi Zempléni Hiúzok indítottak jégkorongcsapatot felnőttbajnokságban: az újhelyiek a honi IV/C-s pontvadászatban rajtoltak tavaly októberben, sorban hozták a jó eredményeket, már csak végkifejlet, a döntő volt hátra, amikor jött a koronavírus…

A szakmai bizottság előtt

– Az alapszakaszt még rendben le tudták játszani a csapatok, február 22-én volt az utolsó hazai mérkőzésünk, a CHC Jászberény ellen. 11–2-re sikerült nyernünk, ezzel biztosítottuk be az alapszakasz-elsőségünket – kezdte Séra Zoltán, a Hiúzok edzője. – A döntő első mérkőzését az eredeti kiírás szerint március 8-án játszottuk volna a Táti Tigrisek ellen, de az ellenfél kérésére 23-ára halasztottuk, innentől kezdve pedig már a koronavírus írta a forgatókönyvet, 13-án minden bajnokságot törölt a szakszövetség. Hogy lesz-e bajnok kihirdetve, egyelőre nem tudjuk, már a szakmai bizottság előtt van a dolog, remélhetőleg hamarosan megszületik a döntés. Amint ez realizálódik, értesítik a klubokat a hivatalos végeredményekről.

Érdeklődtünk arról, hogy mennyire sajnálják az elmaradt finálét.

– Óriási hírverést csaptunk a mérkőzésnek – árulta el Séra Zoltán. – Bármennyire is amatőrbajnokságról van szó, akkor is az MJSZ által szervezett bajnokság országos bajnoki címe volt a tét, a régióban nem sok felnőttcsapat küzd ilyen színtéren. A döntő első meccsének napjára szerveztük az U12 és az U14-es korosztályos csapataink utolsó hazai bajnoki mérkőzését, macidobálást, a szünetekbe nyereményjátékot szerveztünk, a mérkőzést élőben, a YouTube-on követhették volna a szurkolók. A média- és plakátkampány pedig már lement a különböző platformokon, egy igazi hokiünnepet terveztünk azon a hétvégén.

Óriási különbség volt

Arra is kíváncsiak voltunk, van, lenne-e lehetőségük a feljutásra.

– Nincs feljutó, a csapatok döntik el, hogy melyik bajnokságban indulnak – jegyezte meg Séra Zoltán. – Az ob IV-es bajnokságokban A, B és C szintek vannak, de egyedül a C, ahol kizárólag olyan játékosok szerepelhetnek, akiknek nincs játékosmúltja, ilyen a mi csapatunk is. A kérdés nem korai, már most a következő szezont tervezzük. Úgy látom, hogy az ob IV/C eleje és az ob IV/B vége között nincs különbség, ezekkel a csapatokkal lehetne egy kiegyenlített, erős bajnokságot szervezni ob IV/B2 néven. Az ob IV/C a már meglévő és a játékot csak most kezdő csapatokkal lehetne egy belépő szintű bajnokság. Be kell látni, hogy óriási különbség volt a mezőny eleje és vége között, ez pedig senkinek sem jó.

Azt is felvetettük a trénernek, hogy mennyire befolyásolhatja a jövőjüket (benne az utánpótlást is), hogy vélhetően kevesebb pénz lesz a sportban, nem tudni, milyen lesz a gazdasági helyzet.

– Tudjuk, hogy megszorítások jönnek minden szinten, de reméljük, hogy olyan mértékű lesz, amely lehetővé teszi a megkezdett munkánk folytatását – hangsúlyozta Séra Zoltán. – Idén több mint 30 amatőr játékos kapcsolódott be a volt korosztályos szlovák válogatott, Mario Pisio által vezényelt edzésekbe. Az utánpótlásban is emelkedett a létszám, köszönhetően az idén beindult Ovi-Kori programunknak, rengeteg reményteljes fiatal kezdte el ezt a gyönyörű sportot. Minden korosztályos csapatunk eddig soha nem látott szép eredményekkel örvendeztette meg az értük szorítókat. Ezt a magas szintű, Koszta Ákos által vezetett szakmai munkát szeretnénk folytatni, az elkövetkező nehéz gazdasági időszakban is. Összeszorítjuk a fogainkat és dolgozunk tovább azért, hogy a világ legjobb sportjának megkerülhetetlen helyszíne legyen Sátoraljaújhely.


Játékosstatisztika

Kapusok: Majoros Attila (91,54%), Schweitzer Bence (88,89%).

Védők: Balla Péter (0), Bodnár Patrik 10 (3+7), Janík Ladislav 2 (0+2), Magyaros Attila 5 (1+4), Ragyák Miklós 4 (1+3), Salamon Pavel (0), Szabó Tamás (0), Szamosvölgyi Péter (0).

Csatárok: Cizmadia Erik 5 (2+3), Cizmadia Ján 2 (0+2), Gál Tamás 1 (1+0), Géczy Zsolt 3 (2+1), Pribék Stefan 5 (5+0), Pásztor Dávid 8 (6+2), Pásztor Tomás 9 (5+4), Surányi Dániel Kende 8 (5+3), Szamosvölgyi Attila 4 (2+2), Séra Ferenc 2 (1+1), Talpas Ladislav 0, Tóth Ladislav 9 (6+3).

Zárójelben kapusoknál a védési statisztika (százalékban), mezőnyjátékosoknál a pontszám a kanadai táblázat (gól+assziszt) alapján.


Az alapszakasz végeredménye

  • Zempléni Hiúzok 9 7 1 – 1 40-13 23
  • Táti Tigrisek JE 9 7 1 – 1 65-19 23
  • KMH Flashes B 9 6 – 1 2 30-17 19
  • Debrecen 9 6 – – 3 44-16 18
  • ESMTK Jégpárducok 9 5 – 1 3 44-28 16
  • VIP Hoki 9 5 – – 4 29-25 15
  • Vénfarkasok Junior 9 3 – – 6 21-40 9
  • CHC Jászberény 9 2 1 – 6 18-53 8
  • ESMTK Jégkockák 9 1 – – 8 10-46 3
  • Jégoroszlánok 9 – – 1 8 19-63 1
  • (A borítóképen: Az utánpótlás-játékosok és Koszta Ákos edző is díjazottak voltak az Észak Év sportolója díjátadóján)

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában