Rali

2020.04.09. 17:00

Most a rali is háttérbe szorul

A szezonnyitó egri, és a miskolci hétvégének is új időpontot kell találni az újratervezett versenynaptárban.

Marosréti Ervin

Az eredeti versenynaptár szerint már túl lennénk a szezonnyitó Eger Ralin, és gőzerővel készülnénk az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező miskolci hétvégére. A borsodi megyeszékhelyre április 17-18-án érkezett volna a magyar bajnokság mezőnye, de koronavírussal szembeni védekezés miatt az autósportban is megállt az élet. Elmaradt a hevesi szezonnyitó, és a Miskolc Ralinak is új időpontot kell keresni, amint ez lehetségessé válik. A szakág vezetői ugyanis többször is hangsúlyozták: nem törölték, csak későbbi időpontra halasztották ezeken a versenyeket.

Minden bizonytalan

- Egyelőre csak annyi biztos, hogy minden bizonytalan – fogalmazott a jelenlegi helyzettel kapcsolatban Adamovits Márk, a Kelet-Autósport Kft. ügyvezetője, négy hazai futam rendezője. – Most minden a vírussal szembeni védekezésről szól, a sport, így a rali is a háttérbe szorul. Természetesen az MNASZ vezetésével folyamatosan kapcsolatban vagyok, időről-időre értékeljük a kialakult helyzetet. Az szinte bizonyos, hogy új versenynaptárra lesz szükség, amelyben bízom benne, hogy helyet kapnak a korábban elmaradt rendezvényeink. Az Ózd-Salgó Rali még az eredeti időpontjában szerepel, de nagy kérdés, hogy május második felére hogyan alakul az egészségügyi helyzet. Én lennék a legboldogabb, ha már akkor el tudnánk kezdeni a hazai ralibajnokságot, de erre kevés az esély. Most az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra, tartsuk be a korlátozásra vonatkozó utasításokat, mert csak így térhet vissza az élet a régi, megszokott kerékvágásba.

ERC a helyén maradt

Adamovits Márk a szezonzáró ERC futamról is szólt, amely ugyan nyíregyházi központú, de a gyorsasági szakaszok döntő többségét a Zemplénben bonyolítják majd le. Mint mondta: az FIA és a közvetítési jogokat birtokló Eurosport már kénytelen volt változtatni, de ez a hazai Európa-bajnoki futamot egyelőre nem érinti. A Rally Hungary továbbra is november 6-8-a között szerepel a naptárban.

- Figyeljük a kormány döntéseit, de közben igyekszünk valamilyen szinten tervezni a jövőt – tette hozzá érdeklődésünkre Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke. – Az elnökségi határozat alapján április 15-ig kell felülvizsgálnunk a jelenlegi helyzetet, a mostani állapotok alapján kötve hiszem, hogy májusban bármilyen eseményt meg tudnánk tartani. Most már szinte biztos, hogy új versenynaptárat kell készítenünk, ahol vélhetően a jól bevált, évek, évtizedek óta bizonyított eseményeknek kell helyet kapniuk. Az sem kizárt, hogy kevesebb futama lesz a rali szakágnak, hiszen ahogy telnek a hónapok úgy szűkülnek a lehetőségeink. Igyekszünk minden szempontból a lehető legjobb döntéseket meghozni, de most még nagyon sok a bizonytalansági tényező.

(A borítóképen: A miskolci Hadik András március elején még részt vehetett egy horvátországi futamon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!