Röplabda

2020.03.19. 19:30

Várnak még május 15-ig

Röplabdában egyelőre nem fejeződött be az idény, de a kormányzati döntések befolyásolják.

Berecz Csaba,, Molnár István

A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége tegnap délután a koronavírus miatt, a magyar kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel online egyeztetést tartott, amelynek során az idei küldöttgyűlés, a szövetség irodai szolgáltatása mellett a bajnokságok folytatása is napirendre került. A grémium ennek során elnökségi határozat kiadásáról is döntött, amelyről a 11 fős tagságnak szavaznia kellett írásban, e-mailben. Lapunk előzetesen úgy tudta, hogy a szövetség lezárhatja, befejezheti a 2019/20-as évadot, ám az MRSZ késő este kiadott körlevelében az szerepelt, hogy az eredetileg április 3-ig szóló felfüggesztést meghosszabbítja, mégpedig 2020. május 15-ig a teljes felnőtt és utánpótlás teremröplabda-bajnokság esetében. Azt is hozzáteszi a Ludvig Zsolt főtitkár által jegyzett határozat, hogy ezen döntés az elkövetkezendő időszak kormányzati döntéseinek függvényében módosulhat. Megjegyzik még: az elnökség a jövő évi teremröplabda-bajnokságok lebonyolításával kapcsolatban a tagszervezetek bevonásával konzultációt kezdeményez.

Hazatérő amerikaiak

A múlt pénteki bajnoki küzdelmek megszakítása idején a Vegyész RC Kazincbarcika élvonalbeli, vagyis extraligás férfiegyüttese a 2. helyen állt. A női NB I. Ligában szerepelt és a feljutásért harcolt DVTK-Fux gárdája a második vonal 2. helyét foglalta el. A MEAFC-Miskolc NB II.-es, vagyis a harmadik vonalban küzdött férfiegyüttese a Keleti csoport 1. helyén tanyázott, míg a szintén harmadosztályú női gárda, a Miskolci VSC-MVSI az NB II. Keleti csoport 8. helyén szerénykedett.

Mint arról korábban beszámoltunk: a Vegyész RC játékosai a múlt héten csütörtökön elutaztak Kaposvárra, hogy ott a Fino vendégeként bajnokit játsszanak pénteken, de erre mégsem került sor, mert a zárt kapusra tervezett mérkőzés napján a röplabdaszövetség vezetése úgy döntött, hogy április 3-ig felfüggeszti a bajnokságok küzdelmeit. A meccs nélkül maradt csapat játékosai a hétvégére ugyan pihenőt kaptak, de a közös edzéseket nem tudták folytatni, mert a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpont hétfőn bezárt, szintén a koronavírus miatt. A játékosok egyéni felkészülési tervet kaptak, a barcikai klub vezetése engedélyt adott arra a magyarországi játékosainak, hogy állandó lakhelyükre távozzanak, míg a légiósok egyelőre helyben tartózkodnak.

A DVTK-Fux két légiósa még tegnap délelőtt elindult hazájába, az Amerikai Egyesült Államokba, de nem a piros-fehérek voltak az elsők, ahonnan távoztak a külföldiek, a diósgyőriek előtt álló Szent Benedek RA Balatonfüred légiósai sem várták meg a szövetség döntését.


A további döntések

– A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a terem-, strand- és hóröplabda, felnőtt- és utánpótlás-válogatottak 2020. évi tervezett programjait, felkészüléseit, eseményeit 2020. május 31-ig nem engedélyezi megrendezni. – A tao látványcsapatsport-támogatások felhasználására vonatkozó, a koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel összeállított rendelkezéseket külön dokumentumban adja közre, melyek elsődleges célja a sportolók, sportszakemberek egészségének védelme, valamint a munkahelyek megőrzése. – A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége a koronavírus-járvány kapcsán meghozott rendkívüli kormányzati döntések alapján megállapította, hogy a 2020. május 27-ére kitűzött küldöttgyűlés, valamint az azt megelőző küldöttválasztó gyűlések nem tarthatók meg, ezért úgy határozott, hogy a küldöttgyűlés összehívására vonatkozó határozatát visszavonja, és mind a küldöttgyűlést, mind pedig a regionális küldöttválasztó gyűléseket a későbbi kormányzati intézkedések függvényében hívja össze.

(A borítóképen: A barcikai férfigárda jelenleg a második helyen áll| Fotó: ÉM-Archívum)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában