Küzdősport

2020.03.05. 12:00

Túl az év első sikeres versenyén

Az év minden hónapjában újabb megmérettetés vár majd a fiatalokra.

Horváth Imre

Nem indult unalmasan az év az Oroszlánszív Küzdősport Egyesület számára, ugyanis februárban máris túl vannak az első versenyükön. Az egyesület vezetőjét, Józsa Sándort kértük, hogy értékelje a részvételüket.

– Elkezdődött a versenyszezon, első állomásunk a debreceni I. Gewiss Muay Thai Kupa volt. Öt versenyzővel utaztunk. Ketten, Marci Kamilla és Szanyi Márton még nem voltak 10 évesek, így nekik csak bemutatómérkőzésük volt, amiről azt kell tudni, hogy nincs eredményhirdetés, mindkét kis harcos győztesként hagyja el a ringet. Volt két utánpótlás-versenyzőnk. Bártfai Mira a nap egyik legjobb csatáját vívta egy helyi kislánnyal, végül nem a mi kezünket emelték a magasba, de sokat tanultunk a mérkőzésből. Hidi Bíborka következett, aki viszont magabiztos, egyhangú győzelmet aratott egy nyíregyházi kislány ellen. Egyetlen felnőtt versenyzőnknek, Pál Koppánynak sajnos még nem sikerült beleerősödni a felnőttek mezőnyébe, így vereséget szenvedett egy szolnoki ellenféllel szemben. Összességében elmondható, hogy remek kis torna volt, jövőre is visszamegyünk – hangsúlyozta Józsa Sándor.

A következő állomásuk az Északi Régiós Sparring lesz Egerben, amelyet Nagy Ádám régióvezető szervez.

Miközben pedig a fiatalokat készíti fel, maga az edző, Józsa Sándor is készül gőzerővel a DVTK-Vita Gym Muaythai Klub színeiben, Jászka Krisztián edző segítségével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában