Ökölvívás

2020.02.04. 20:00

Négyen küzdenek az olimpiai kvalifikációért

Egy erős év után még erősebbet terveznek az ökölvívósportklubnál.

Horváth Imre

Egy novemberi, zágrábi versenyen a dobogón. Balról Majláth Gábor és Dudek Bea

Forrás: Magánarchívum

Január 25–26-án ismét megrendezték a Xixo Ice Tea Nemzetközi Ökölvívó Kupát Szikszón, amelyet a Hell Fight Club rendez már évek óta, és amely idén volt először kétnapos. Erre a két napra a lebonyolításhoz pedig szükség is volt, hiszen a nevezések száma 130 felett volt, amelyből végül 117-en jelentek meg húsz egyesületből: a magyarok mellett kettő-kettő Szlovákiából, Lengyelországból, Ukrajnából, illetve egy Romániából.

Sok az érdeklődő

– Nagyon jól sikerült a verseny, nagyon színvonalas meccsek voltak, jól sikerült megcsinálni a termet is. Az első napon 35, míg a másodikon 32 pár lépett a ringbe – értékelt lapunknak Majláth Gábor Tamás, a klub vezetője.

A Hell Fight Clubnak jelenleg 23 igazolt, aktív versenyzője van, de korcsoport alatti versenyzőkkel, illetve a hobbistákkal együtt az összlétszám száz fő felett van. Az edzéseket három helyen tartják, így a szikszói általános iskola tornaterme mellett Miskolcon a Generali Aréna és az M1 Fitness is helyt ad a klub edzéseinek. Szikszón heti három edzést vezényelnek le, ahogy Miskolcon a sportcsarnokban is, míg a fitneszteremben négyet. Ezenfelül tartanak személyi edzéseket. A versenyzők például mindennap két edzésen vesznek részt: az első reggel, egyéni formában, amikor csak vele foglalkozik az edző, és egy csoportos edzésen délután.

– Ahhoz képest, hogy Szikszó kapcsán egy kisvárosról beszélünk, nagyon szép számmal vannak lent a srácok a teremben, és nagyon szép eredményeket érnek el. Vannak, akik Miskolcról is kijárnak Szikszóra edzeni, mert ott szívesebben teszik, közelebb áll a szívükhöz – magyarázta Gábor. Aki kipróbálás szintjén minden gyereknek javasolja az ökölvívást, azonban azt hozzáteszi: a sportágba belekóstolók közül kevesen lesznek versenyzők, elég nagy a lemorzsolódási arány. De ha valaki 10-12 évesen elkezd edzésekre járni, akkor egy-két hónap alatt eldőlhet, hogy lehet-e belőle versenyző vagy élsportoló – netán megmarad hobbiszinten számára a boksz.

Hat magyar bajnok

A tavalyi év értékelése kapcsán van bőven jó eredmény, amelyről a klub vezetője beszélni tud.

– Minden korcsoportban volt válogatott ökölvívónk, a serdülőtől egészen a felnőttig. Hat magyar bajnokunk lett, ami igazán szép szám. A felnőtt magyar bajnokságot kicsit vegyes érzelmekkel zártuk, mert amellett, hogy lett magyar bajnokunk, például Dudek Beátát nem tudtuk elindítani, mert egy héttel később lett meg az állampolgári esküje, mint a bajnokság időpontja, és ott valószínűleg egy aranyérem úszott el. Illetve Csóka Nánditól is aranyat vártunk volna, amit végül nem sikerült behúzni. De azért mégiscsak szép évünk volt, hiszen hat magyar bajnokot és három diákolimpiai bajnokot tudhatunk a versenyzőink között, ami nagyon jó eredmény. Az országos ranglistán 93 egyesület közül a nyolcadik helyen zártunk – tette hozzá Majláth Gábor Tamás.

Az idei évre negyven hazai és húsz nemzetközi versenyt terveztek be, ami azért szokott változni, de az biztos, hogy kéthetente, hetente versenyre mennek. Ahogy ezen a héten is verseny vár rájuk itthon, de a hétvégén már egy lengyelországi megmérettetésen vesznek részt.

A csapat egyik nagy reménysége, aki kapcsán nagyon bíznak benne, hogy ő fogja képviselni Magyarországot az 51 kilogrammban a kvalifikációs tornán, az Dudek Bea. A szlovákiai magyar, párkányi származású lány nyolc évet élt Hollandiában, ott kezdett el bunyózni, a holland válogatott tagja volt, kétszeres holland bajnok. Bea párja miskolci, egy éve pedig egy itthoni családlátogatás során szeretett volna valahol kesztyűzni, edzeni egyet, ugyanis verseny előtt volt, és ekkor talált rá a klubra. Aztán úgy hozta a sors, hogy hazaköltöztek, így adott volt, hogy a Hell Fight Clubban folytassa a pályafutását. A cél pedig most az, hogy a klub színeiben eljusson a kvalifikációs tornára, onnan pedig az olimpiára. Ehhez persze Bea szerint is nehéz út vezet, amelyen végig kell menni, de elszánt ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt. – A héten kezdődik a Bocskai István Emlékverseny, ahol idén rekordnevezés lett, 34 ország 273 versenyzője lép a szorítóba. Akik elindultak az országos bajnokságban, 51 kilóban, azokkal ezen a versenyen már meg kell küzdeni. Fontos, hogy a 2019-es magyar bajnokot sikerüljön legyőznöm. Egy jó szereplés után mennénk egy 7-10 napos edzőtáborba Angliába vagy Franciaországba, majd március 14–24. között az európai kvalifikációs torna jön, ahol az én súlycsoportomban az első hat kerülhet ki az olimpiai játékokra Tokióba. A lecke fel van adva, a cél adott. Nem lesz könnyű dolga senkinek, nehéz feladat, sűrű a mezőny, és mindenki megtesz majd mindent az olimpiára kijutásért, ahogy én is – mondta az esélyekről.

Olimpiára készülnek

Bea számára nőként is egészen természetes, hogy egy ilyen kemény sportágat választott, amelyben azt mondja, egyedül nem lehet eredményt elérni, de ő ebből a szempontból a legjobb helyen van.

– Sokan mondják, hogy a boksz egyéni sport, ami valahol igaz, de mégsem. Mert kell egy jó edző és egy nagyon jó csapat, amely támogatja az embert, és jó háttér, hogy ne adja fel, még a nagyon kemény, nehéz napokon sem. Nem elég, ha a sportoló beleteszi az idejét, verejtékét, ezt az edzőnek is meg kell tennie. Én ezt megtaláltam Majláth Gábor személyében, aki minden reggel és este ott van, és nem sajnálja az időt, energiát. Több edző mellett bokszoltam már, és eddig Gábor a legjobb. A csapatból pedig kiemelhetem Árvai Fannit, aki nagyon jó ökölvívó, szép eredményeket ért el, de említhetem Szabados Szilviát, aki szintén nemrég igazolt hozzánk – tette hozzá.

A klub vezetője szerint nagyon nehéz dolga van mindenkinek, aki az olimpiát tűzte ki céljául, rettenetesen sűrű a mezőny minden súlycsoportban.

– Azt látni kell, hogy most aki ebben a sportágban van és teheti, az versenybe száll az olimpiai részvételért. Jött egy új szabály, ami talán először van az olimpiai játékok történetében, hogy indulhatnak profik is, aminek eredményeként most még sűrűbb a mezőny. A napokban voltunk egy válogatott kesztyűzésen, és nagyon sokan voltak ott, profik, amatőrök vegyesen. Most tényleg a csapból is az olimpia folyik, és szerintem ez minden sportágban így van most. Mindenki foggal-körömmel azon van, hogy kijuthasson Tokióba. Így értelemszerűen még többet kell nekünk is tenni, már most a Bocskai István Emlékversenyen is, ha az a tervünk, hogy ott legyünk. Négy versenyzővel veszünk részt az emlékversenyen, mind a négyüknek az a céljuk, hogy ott legyenek a kvalifikációs tornán, majd az olimpián. Bea mellett Szabados Szilvia, Szűcs István és Csóka Nándor küzd meg ezért a célért – tudtuk meg Majláth Gábor Tamástól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában