Jegesmedvék

2020.02.25. 09:00

Három pontért mennek

Kedd este Szlovákiában szerepel a Jegesmacik Tipsport ligás hoki­csapata.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

A középszakasz második fordulója keretében Érsekújvárott 18 óra 30 perckor kezdik a HC Mikron Nové Zámky – DVTK Jegesmedvék találkozót. A piros-fehérek közül Miskolczi, Részegh, Szirányi és Wehrs kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódik, közülük talán ketten lehetnek majd társaik között a jégen.

Győzelmi kényszer

– Ahogyan azt a vasárnap esti, MAC Újbuda elleni össze­csapás után is mondtam, a szezon ezen szakaszában már minden meccs egyformán fontos – kezdte esélylatolgatását Glen Hanlon, a piros-fehérek kanadai nemzetiségű vezetőedzője. – Ahhoz, hogy elérjük a hőn áhított célunkat és bejussunk a rájátszásba, a tíz középszakaszbeli fellépésünkből legalább hetet, de inkább nyolcat meg kell nyernünk. Vasárnap, a MAC ellen jól működött a taktikánk, a rendszerünk – bár nem hallgatom el, hogy az emberelőnyös szituációk értékesítése nem sikerült –, ugyanerre mindenképpen szükségünk lesz Érsekújvárott, mert a hazaiak „személyében” nagyon jó erőkből álló csapattal fogunk küzdeni. Mi most már győzelmi kényszerben játszunk, és abban bízom, hogy ez a korábbitól még jobb teljesítményre sarkall majd minket.

Újabb kötelező

A játékosok közül vasárnap este a tősgyökeres miskolci Ritó László is nagyon kapkodta a lábait a fővárosi együttes ellen.

– Nagyon örültem a MAC elleni győzelemnek – mondta lapunknak a csatár. – Védekező stílusú hokit adtak elő a vendégek, mi azonban odafigyeltünk a részletekre, betartottuk a mester utasításait, és a harmadik harmadban két gólt szerezve diadalmaskodtunk. Az persze igaz, öt a négy elleni helyzeteinkből nem tudtunk kihozni semmit, de ilyen van a jégkorongban, mi sem vagyunk gépek vagy gépészmérnökök, hogy mindent képesek legyünk centiméterre kiszámolni, hiszen az emberfór önmagában még nem garancia semmire. Egy fontos mutatóról is szólnom kell, éspedig arról, hogy nullán tartottuk az Újbudát, ez sem minden találkozón történik így. Ami a további menetrendet illeti: csak és kizárólag magunkkal foglalkozunk, az a célunk, hogy megkaparintsuk az éppen az utunkba kerülő soron következő találkozónk pontjait.

Hazament

A középszakasz első fordulójának krónikájához tartozik még, hogy a miskolci jégcsarnokban vasárnap este rendezett meccsen egy nagy erővel meglőtt felszabadító korong bordán találta Ludovit Soltés vonalbírót, aki összeesett, majd hordágyon bevitték az orvosi szobába, ahonnan mentővel kórházba szállították. A klubtól arról értesültünk, hogy a vizsgálatok bordatörést állapítottak meg, de a játékvezetőt hazaengedték, így társaival visszautazott Szlovákiába.


Tipsport Liga, alsóház (az alapszakasz 7–12. helyezett együttesei), a középszakasz állása

1. HK Dukla Ingema Michalovce 49 19 4 7 19 135–138 72

2. HK Nitra 49 19 2 7 21 128–136 68

3. DVTK Jegesmedvék 49 18 5 3 23 129–143 67

4. MAC Újbuda 49 14 2 5 28 139–186 51

5. HC Mikron Nové Zámky 49 11 6 5 27 125–170 50

6. HC 07 WPC Koliba Detva 49 14 2 2 31 114–183 48

(A csapatok magukkal vitték az alapszakaszban szerzett pontjaikat. Az oda-visszavágós kör után az első kettő csatlakozik a felsőházhoz, az alapszakasz 1–6. helyezettjéhez és alkotja az 1–8. közötti rájátszás mezőnyét.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában