Jegesmedvék

2020.02.28. 12:00

A rájátszásba jutásért játszanak a Macik

A jégcsarnokban 18 óra 30 perckor kezdik a sorozat harmadik találkozóját: a DVTK Jegesmedvék a HK Dukla Ingema Michalovce együttesét látja vendégül.

Kolodzey Tamás

Forrás: Illusztráció/ÉM-archívum

Az alsóház hat csapata közül kettő lehet majd tagja a rájátszás mezőnyének, a hat közül azonban csak háromnak van esélye a továbblépésre, a HK Nitra és a MAC Újbuda közötti 15 pont különbség ugyanis mindent meghatároz.

Fontos a győzelem

A miskolci meccs pontjainak nagy jelentősége van: ha a szlovákok a rendes játékidőben nyernek, akkor 7 ponttal húznak el, ráadásos diadalukkal 5 lesz a különbség. Amennyiben a borsodiak hatvan perc alatt győznek 1 egységre csökkentik hátrányukat, a hosszabbításban kiharcolt sikerük esetén pedig 3 pont hátránnyal zárják a fordulót. Ez az okoskodás persze nem teljes, hiszen a HK Nitra menetelését is figyelni kell, mert 1 diósgyőrieket 1, a nagymihályiakat pedig 5 „fával” követik – aztán kérdéses, hogy ki és hogyan veszi a futottak még kategóriába tartozó három alakulattal (MAC Újbuda, HC Mikron Nové Zámky, HC 07 WPC Koliba Detva) szembeni szembeni fellépéseit. Azaz egyelőre nem jött el a számolgatás ideje, most az a fontos, hogy a Macik nyerjenek.

Fegyelmezetten

– Pénteken úgynevezett hat pontos meccset fogunk játszani – mondta Glen Hanlon, a Jegesmacik kanadai vezetőedzője. – A rájátszásba jutásért folytatott harcban az egyik nagy riválisunk a nagymihályi csapat. Ennek mindenki átérzi a súlyát, akárcsak a vasárnapi meccsnek, amikor a másik rivális, a Nyitra ellen lépünk majd jégre. Fontos lesz, hogy kevés gólon tartsuk az ellenfelet, ennek megvalósításához fegyelmezett játékot kérek a fiúktól. Izgatottan várjuk a meccseket, bízunk benne, hogy a szurkolóink pénteken ismét lelkes buzdításban részesítenek bennünket, mi pedig cserébe három ponttal tudjuk őket megörvendeztetni.

„Lopni” akarnak

A középszakasz keddi, második fordulója keretében a Érsekújvárott küzdöttek a diósgyőriek. Már-már úgy tűnt, hogy hosszabbítás következik, de Szirányi Bence gondolt egy merészet: lövésre szánta el magát és eldöntötte az összecsapás sorsát, így lefújta a még el sem kezdődött plusz műsoridőt.

– Nagymihály ellen rendkívül fontos mérkőzés vár ránk, hiszen előttünk álltak a tabellán, ezért szó szerint pontokat kell lopjunk tőlük – jegyezte meg a válogatottban is rendszeresen szereplő hátvéd. – Úgy ítélem meg, hogy ha sikerül véghez vinnünk azt, amit megbeszélünk az öltözőben a mesterünkkel és csapatként dolgozunk érte, akkor miénk lesz az általunk annyira remélt 3 pont.

Tipsport Liga, az alsóházi középszakasz állása

1. HK Dukla Ingema Michalovce 50 19 5 7 19 140–142 74

2. DVTK Jegesmedvék 50 19 5 3 23 133–146 70

3. HK Nitra 50 19 2 8 21 132–141 69

4. MAC Újbuda 50 15 2 5 28 144–188 54

5. HC Mikron Nové Zámky 50 11 6 5 28 128–174 50

6. HC 07 WPC Koliba Detva 50 14 2 2 32 116–188 48

Az első két helyezett jut a rájátszásba, az 1-8. közé.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!