Aluinvent-DVTK

2020.01.25. 15:00

Kötelező, de azért óva int

A Vasast fogadja szombat délután a miskolci városi sportcsarnokban a diósgyőri női kosárlabdacsapat.

Berecz Csaba

A női kosárlabda NB I 16. fordulójában szombaton 16.00-tól a miskolci városi sportcsarnokban Aluinvent-DVTK – Vasas Akadémia meccset rendeznek. A két csapat bajnoki helyezése alapján az összecsapás egyértelmű esélye a hazai gárda. A meccs kapcsán elsőként azt kérdeztük a diósgyőri szakvezetőtől, hogy ez a bajnoki a kötelező győzelem kategóriába sorolható-e.

Az utolsó három

– Nehéz lenne vitatkozni azokkal, akik erre a meccsre kötelező győzelemként tekintenek – mondta Cziczás László, az Aluinvent-DVTK vezetőedzője. – De ettől függetlenül mindenkit óvva intenék attól, hogy a Vasast félvállról vegye. Elég csak az utolsó három meccsükre gondolni, amelyekben az a közös, hogy mindegyiket az utolsó percekben veszítették el. A Ceglédtől 1 ponttal kaptak ki otthon, előtte, a dobogós Csatával szemben, szintén pályaválasztóként mindössze négy pont különbséggel maradtak alul, a múlt hét végén pedig, a Pécs otthonában, csak a hosszabbításban szenvedtek vereséget, egypontosat. Ezek jelzik, hogy komoly csapat a Vasas, de nekünk hazai pályán meg kell oldanunk a legyőzésüket. Ismerjük az erősségeiket, felkészültünk ellenük. Próbáljuk majd csiszolni a játékukat, a védekezésünk tökéletesítésére törekszünk, ennek jegyében zajlott a heti munkánk.

Téma volt

A DVTK keretének minden tagja egészséges, a szakvezető elmondása szerint, és emiatt is bizakodva várják ezt az összecsapást. A vezetőedzőnek felvetettük, hogy az előző meccsüket, egy hete, a Zalaegerszegi TE NKK elleni győztes hazai bajnokit nem kezdték jól, és ez bizonyára téma volt ezen a héten, és feltétezhetően az is, hogy ezúttal ez másképp legyen.

– Ez egy külön feladat. Nem szabad, hogy megismétlődjön az egy héttel ezelőtti első negyed – válaszolta Cziczás László. – A mezőny nem egyforma csapatokból áll, vannak jók, kevésbé jók, és gyengébbek is. A legtöbb ember hajlamos arra, hogy kategorizáljon, tudat alatt lebecsülje egyik, vagy másik feladatát. És, ha egy elvárt győzelem kategóriájába tartozó meccsen az ellenfél nagyobb koncentrációval kezd, és olyan játékkal rukkol elő, amelynek során ötven százalékkal dobja a triplákat, ezek után nehéz visszajönnie a meccsbe a favoritnak tartott csapatnak. Velünk ezt történt a múlt héten, a Zalaegerszeg ellen, de az erőnket mutatja, hogy képesek voltunk változtatni. Ehhez kellett a szurkolók is, akik hittek bennünk, hittek abban, hogy képesek vagyunk arra, hogy fordítani tudjuk. Nélkülük ez aligha sikerült volna.

A diósgyőri edzőtől azt is megkérdeztük, hogy mennyivel levegősebbek ezek a napok, ahhoz képest, amilyen programjuk volt a két héttel ezelőtti, Szekszárd elleni, idegenben megnyert bajnokiig.

– Nagyon más, van levegőnk. Sokkal több idő jut arra, hogy az edzéstervet felépítsük. A pihenés és munka aranyát optimálisra tudjuk beállítani, jóval több időnk van felkészülni egy ellenfélből, most, hogy csak heti egy meccset kell játszanunk – felelte Cziczás László.


A női NB I állása

1. Sopron Basket 16 15 1 1363-952 31

2. NKE-FCSM Csata 16 13 3 1303-1188 29

3. AKSC Szekszárd 16 12 4 1297-1053 28

4. Aluinvent-DVTK 15 12 3 1233-1060 27

5. PEAC-Pécs 16 8 8 1226-1224 24

6. Zalaegerszegi TE Női KK 16 8 8 1194-1156 24

7. TFSE-MTK 15 8 7 1181-1187 23

8. VBW CEKK Cegléd 16 6 10 1079-1243 22

9. Uni Győr Mély-Út * 16 6 10 1112-1146 21

10. Vasas Akadémia 16 4 12 1176-1296 20

11. ELTE BEAC Újbuda 15 1 14 949-1244 16

12. PINKK-Pécsi 424 15 1 14 944-1308 16

* egy alkalommal a kiállásért járó 1 pontot nem kapták meg

Az ELTE BEAC Újbuda – Aluinvent-DVTK mérkőzést február 1-jén, 16.00-tól, a TFSE-MTK – PINKK Pécsi 424 bajnokit február 8-án, 18.00-tól játsszák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában