Kézilabda Magyar Kupa

2019.12.12. 19:30

A mezőkövesdiek nagyot dobtak Gyöngyösön

A férfi Magyar Kupa IV. fordulója keretében a legjobb nyolc közé jutásért küzdöttek a csapatok.

Kolodzey Tamás

Fotó: Tóth Balázs

Mínusz négyről

Az elején felváltva estek a gólok, majd a 8. és a 11. percek között csak a hazaiak vették be a hálót (8–4), ekkor időt kért Buday Dániel és jól tette, mert csapata pillanatok alatt 8–7-re zárkózott fel. A 14. percben Dávid M.-et piros lappal kizárták, így kövesdieknek csak tíz mezőnyjátékosuk maradt. A 20. percben begyújtották rakétáikat a vendégek: Varjú kétszer betalált a jobb szélról, majd Szöllősi O. következett (12–13), és jött az otthoni játékmegszakítás. A szünet előtt Varjú emberhátrányból volt eredményes, Papp B. azonban ikszre hozta ki az első félidőt.

Remek második félidő

A szünet utáni percek nagyszerűen sikerültek az MKC számára. Stankovic és Kovács B. átlövésből volt eredményes, majd Jancsó szélről duplázott (36. perc: 16–19). Mivel megtorpant a hevesi alakulat, mesterük megint tanácskozási szünetet kért. Ezután Mojsilov mindent védett, találat pedig szűk 10 perc alatt csak kettő esett (44. perc: 19–21). Sipekit kiállították, Jancsó a fórt kétszer is beváltotta (49: 19–23). Amikor az 50. percben Menyhárt balról betalált, a továbbjutás várományosává lépett élő a piros-fehér alakulat.

 

A hajrában tartotta az egyensúlyt a borsodi társaság, amely az egész mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtott és továbbjutott.

Kézilabda: a tények

HE-DO B. BRAUN Gyöngyös – Mezőkövesdi KC 26–28 (15–15)

Gyöngyös, 400 néző. V.: Altmár, Horváth M.

HE-DO B. BRAUN Gyöngyös: Tóth M. – Urbán (–), Papp B. (5), Hegedűs (6), Gerdán (–), Varsandán (4), Duris (3). Csere: Gödör, Buzogány (kapusok), Sipeki (3), Ubornyák (1/1), Gábori (–), Gráf (–), Újvári (4), Buzogány (–). Vezetőedző: Konkoly Csaba.

Mezőkövesdi KC: Pásztor I. – Varjú (3/1), Stankovic (2), Radnic (1), Martins (3), Halilbegovic (3), Menyhárt (5). Csere: Mojsilov (kapus), Jancsó (5/1), Kovács B. (3), Szöllősi O. (1), Horváth L. (2), Dávid M. (–). Vezetőedző: Buday Dániel.

Kiállítások: 8 perc, ill. 2 perc, + kizárás (Dávid M.).

Hétméteresek: 3/1, ill. 2/2.

Konkoly Csaba: – Jól kezdtünk, de tíz perc után kapkodóvá vált a támadásunk, és türelmetlenné a védekezésünk, ezért felzárkózott a Mezőkövesd. A szünet után csak futottunk az eredmény után.

Buday Dániel: – Remek meccs volt. Azt kértem, hogy felszabadultak legyünk. Beleálltunk a találkozóba, amelyet uraltunk. Erős csapat otthonában nyertünk.

Továbbjutott: az MKC.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában